Amikor Tadej Pogačar a Jonas Vingegaard-al (és a Jumbo szupercsapatával) szemben elvesztett Tour-ok után azt nyilatkozta, ez csak tovább motiválja, hogy még jobb legyen, csak sejteni lehetett, hogy ha valaki, akkor ő tényleg nem a levegőbe beszél. És mostanra ismét látványosan bizonyságot nyert: nem jó ötlet megráncigálni az oroszlán bajszát…
Persze, nagy kérdés, mi lehetett volna, ha Vingegaard nem töri össze magát idén, és ismét „teljes értékű” szezont tud futni, de tegyük a szívünkre a kezünket, nem ezen múlt: addigra a szlovén szupersztár már túl volt egy bántóan simán, hat szakaszgyőzelemmel és tízperces (!) előnnyel megnyert Girón, ezt alig két hónappal később a Touron lényegében lekopírozta, és a szenzációs dupla után most annyira tiszteletet parancsolóan tette fel a történelmi koronát, ahogy csak a legnagyobbak tudják. A hétvégi világbajnoki mezőnyversenyen nyomatékosabban nem is egyértelműsíthette volna, hogy jelenleg nincs ellenfele, és teljesen más dimenzióban teker, mint a többiek: olyan százkilométeres „kamikaze-szökés” után hazaérve nyert és csinálta meg a sportági berkeken belül csak Triple Crown-ként emlegetett triplát a kimondottan nehéz svájci pályán, hogy arra már a reményvesztett riválisai sem nagyon tudtak jelzőket találni. „Persze, hogy meglepett, volt még hátra vagy száz kilométer. Alapesetben erről mindenki azt gondolta volna, hogy ez egy teljesen öngyilkos akció, de a végén még mindig harminc másodpercre voltunk tőle, amikor ő már a lejtmenetben őrizte az előnyét. (…) Ez száz kilométernyi nyélgáz volt. Egyszerűen nem tudtam ennél többet kiadni magamból…” – ezek annak a Remco Evenepoelnak a célba érés utáni mondatai, aki idén duplázott a párizsi olimpián, nyerte a vb-időfutamot és harmadik lett a Touron…
Pogačar – aki utóbb azt vallotta, nem volt tervezett az elképesztő támadása, egyszerűen csak ment a flow-val – ezzel Eddy Merckx és Stephen Roche után mindössze a harmadik versenyző lett a sportág történetében, akinek egyetlen naptári éven belül összejött az őrületes Giro, Tour, vb tripla, de dominanciája akkor válik már-már nyomasztóvá, ha hozzátesszük, hogy a 2024-es évét összesen 23 győzelemmel zárta, a három fő verseny mellett még olyanokkal, mint a Strade Bianche, a Liege-Bastogne-Liege, vagy éppen a Katalán Kör… A szlovén űrlény tehát kis túlzással ahol csak elindult, nyert, ezek után óriási kérdés, hogy a jövőben hol áll majd meg, illetve mit tudnak ellene kitalálni a rivális csapatok és versenyzők.
Ami a magyar versenyzőket illeti, az elsőbbség legyen a hölgyeké, már csak azért is, mert a női mezőnyversenyben Vas Kata Blanka bizony újabb parádés teljesítménnyel a 10. helyen zárt a svájci világbajnokságon, míg a férfiaknál Valter Attila a 27., Dina Márton pedig a 78. helyen ért célba (Gremán Szonja és Fetter Erik nem fejezte be a viadalt).
