Ausztriában hagyományosan nem Bécs környékén számítanánk hatalmas bringázásra, inkább Semmering vagy Saalbach a hagyományos terepbringás cél. Viszont nem mindenki akar bike parkban tekerni, mert bár ezekben is van kezdőknek ajánlott pálya, mégis leginkább haladóknak valók. A trail park ezzel szemben bringások sokkal szélesebb körét célozza meg, nem csak szakág, de képességek tekintetében is.
És egy ilyen parknak nem kell az Alpok, a Bécsi-erdő legmagasabb pontja mindössze 893 méter, ám elég kreativitással és megfelelő lehetőségekkel még a lankásabb domboldalakból is bringás vidámpark lesz. A Hohe Wand Wiese trail parkban az a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire közel van a városhoz: Bécstől alig negyedórányira van a bejárat, az ember csak autózik, boltok, éttermek váltják egymást, aztán hirtelen az egyik épület egy bringapálya bejárata.
Télen ez is egy sípálya, ám ahogy rövidülnek a stabilan havas időszakok, az üzemeltetők igyekeznek átállni a pálya nyári kihasználására, így jött a trail park ötlete. Szinte nyomasztó a profizmus, amivel kialakították a pályát, a négy fő nyomvonal egyenként 50 ezer eurónyi befektetéssel épült meg. Az ugratók mintha szobrok lennének, a mandinereket pedig betonból is durva lenne megformálni, nem hogy az agyagos földből. És tényleg minden felhasználási szintet kielégít, a profik kanyartól-kanyarig repülhetnek, a kezdők minden akadályt kerülhetnek, a négy ösvény ezzel együtt is négy nehézségi szintet és stílust képvisel.
Alexander Arpaci vezet körbe, ő főállásban tervez bringás ösvényeket Európa-szerte. Két munkatársa dolgozik vele heti húsz órában azért, hogy ne csak egyszer legyen szép az ösvény, hanem meg is őrizze az állapotát. Például azt is figyelembe veszik a tervezésnél, hogy a bringás ne pánikszerűen, a kanyarban fékezzen, ezzel tönkretéve a nyomot, hanem az ív segítse a fordulásban. Nem csak a lejtők élvezetesek, de a feltekeréshez is külön ösvényt jelöltek ki, így a mászás nem monoton pedálozás, hanem kellemes kihívás. Aki nem bírja kondival, az bérelhet hibrid bringát, de autós felszállításra is van lehetőség. A trail burgert mindenképp érdemes megkóstolni a pálya alján az étteremben, már csak azért is, mert ennek az árával a pálya karbantartását támogatjuk.
A hateurós napijegy amolyan hozzájárulás, természetesen a felszállítással és a bérléssel drágul a szolgáltatás. Nekünk mégis a nyálcsorgatás jutott, mert mire odaértünk, két napja stabilan esett, így a jég módjára csúszós agyagos ösvényeket lezárták, mondván ne tegyük tönkre. Így maradt a teljes Bécsi-erdő, a maga 1250 kilométernyi ösvényével. Természetesen nem a teljes táv a bringásoké, vannak úgynevezett shared trailek azaz megosztott ösvények, ezeken bringások és gyalogosok osztoznak. Jut erdei szervizút is bőven, de 80 kilométer rendes, egynyomos bringaösvényt (single trail) is kijelöltek.
Közösségi összefogás és állami támogatás áll az ösvény-hálózat mögött, és látszik is rajta, hogy nem pár siheder ássa hobbiból. Táblák segítik a tájékozódást, mutatják, mennyire nehéz az adott szakasz, ha ugrató jön, még arra is figyelmeztetnek, hogy feltöltött, vagy az eldobó és az érkező között árok van. Túrázni ugyanúgy érdemes, mint technikás lejtőket keresni, mert mindkettőre kiterjedtek a lehetőségek, az 1200 kihelyezett tábla és jelzés pedig segíti az eligazodást.
Nincs szemét, sem lerombolt ösvények, az egész valahogy működik. Habár itt is vannak összeszólalkozások bringások és turisták között, a túlnyomó többség tiszteletben tartja a játékszabályokat, és ez nem csak földrajzi, hanem mentalitásbeli különbségekből is adódik. Jó lenne egyszer eljutni erre a szintre, itthon is, hogy mindenki számára jobb hely lehessen az erdő.
