Az idei Tour de France mindjárt egy hatalmas balesettel kezdődött, de a káosz sajnos nem egyedi: minden évben egyre több bukás történik a versenyen. Mi lehet ennek az oka, és hogyan lehetne megoldani a problémát?

Ahol az első szakaszban 17 versenyző bukik fel, ott valami baj van. Főleg, hogy nem először láttunk már ilyet a Tour-on. Mik okozzák elsősorban a baleseteket? Engedetlen rajongók, Bretagne keskeny útjai vagy a sok forgalomlassító akadály az úton? Mindenkinek van egy elmélete, vannak, akik a szervezők hozzáállását, a biztonság félvállról vételét vagy a túl sok indulót hibáztatják.

Kinek van igaza? Valószínűleg egy kicsit mindenkinek az okokat illetően. Az viszont – a látszat ellenére – egyáltalán nem biztos, hogy rosszabb ez az év, mint a korábbiak.

Jobban útban vannak a rajongók?

A tévelgő rajongók állnak az idei verseny központjában, miután egyikőjük szörnyű tömegbukást okozott azzal, hogy „Allez Opi Omi” feliratú táblájával igyekezett a kamera elé kerülni. De nem ez volt az első alkalom, hogy ekkora káosz lett egy néző figyelmetlenségéből. 1994-ben Wilfried Nelissen teljes sebességgel nekiment egy zsandérnak, aki szintén egy jó fotó reményében hajolt ki a nézők sorából. 2006-ban egy rajongó egy hatalmas kartonkézzel integetve olyan mélyen elvágta Thor Hushovd karját, hogy a vér valósággal fröcskölt belőle. 2014-ben pedig a szelfiző szurkolók annyi problémát okoztak, hogy a szervezőknek nyilvános kérvényben kellett jobb belátásra bírniuk őket. És persze ki felejthetné el a kóbor táskát, ami lerántotta Lance Armstrongot a földre?

Az az igazság, hogy minden, rajongó okozta balesetre jut egy tucat kritikus helyzet. A 2010-es versenyen körülbelül félmillió szurkoló állt az utak mellett. Már az is megmozgatta a tömeget, ha elhaladt előttük egy sajtós. Mindaddig, ameddig rajongók állnak az útszélen, baleseteket fognak okozni, hiszen az emberek hibáznak. A szándékos bajkeverés szerencsére nagyon ritka, általában szerencsétlen véletlenekről van szó. A Tour teljes útvonalát lehetetlen biztosítani, 2015-ben még az egyik legmagasabb ponton, a Champs-Elysees közelében is kilépett az útra egy szellemruhába öltözött férfi és megállt az út közepén – ameddig le nem söpörte onnan a mezőny.

Túl sok a versenyző, és túl sokat vállal?

Az idei Tour-on 184-en indultak: több csapat állt rajthoz, mint korábban, de kevesebb taggal. Nincs tehát érezhető különbség egy átlagos Tour-hoz képest, sőt a 200 fős 2017-es versenytől még el is marad az idei. Ami a kockázatokat illeti, tény, hogy többet vállalnak a versenyzők a Tour-on, mint bármelyik másik versenyen. Caleb Ewan balesete például a harmadik szakaszban, amikor Peter Sagannal és Jasper Philips-szel ütközött, főként a saját hibájából történt.

Caleb Ewan és Peter Sagan ütközése. CHRISTOPHE ENA I Getty Images

Ahogy a rajongók, úgy a versenyzők is emberek, így ők is hibáznak.

Veszélyesebb az útvonal?

Sokan vitatják, hogy veszélyesebbek-e idén az egyes útszakaszok, mint korábban. Az biztos, hogy Bretagne útjai nem lettek keskenyebbek 2008 óta. Ami viszont változott az a forgalomlassító és –terelő eszközök mennyisége a városközpontokban, és ez egész Európára igaz, nem csak Franciaországra. Akár a Tour-on, akár a Giro-n vagy más nagy versenyen, a körforgalmak, fekvőrendőrök és más akadályok, melyek alapvetően az utak biztonságát hivatottak növelni, a kerékpárosok számára pont az ellenkezőjét érik el.

2008-ban rajtolt először a Tour Bretagne városában.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne alkalmazkodni a változásokhoz. A 3. etap utolsó 10 kilométerén egy enyhe lejtő meglepő cikk-cakkos kanyarokban végződött, ahogy az út áthaladt a Blavet folyón. Szerencsére senki nem zuhant ki az éles fordulóknál, de az biztos, hogy nem könnyítette meg a fináléban a küzdelmet. Ha az útvonal kicsit délebbre haladt volna, más hidak jóval egyszerűbb utat jelenthettek volna a célhoz, mindössze néhány plusz kilométer árán. Nehéz elképzelni, hogy a versenyzők a rövidebb, de veszélyesebb szakaszt választanák a hosszabb, de biztonságosabb helyett.

Mi változott tehát?

Rengeteg kezdeményezés indult már el arra, hogy csökkentsék a balesetek számát: a rajongók visszaszorítása az útszélre vagy az időmérés szabályainak megváltoztatása is segíthet. Az UCI előírása alapján, bárki, aki a célvonaltól 3 km-en belül felbukik, ugyanannyi pontot kap, mint a szakaszgyőztes. Ennek pontosan az a célja, hogy ne küzdjenek olyan keményen a fináléban a versenyzők, de sokan kevesellik ezt a 3 km-t. Ötre, nyolcra vagy tízre módosítanák.

Hiába azonban a sok ötlet, úgy tűnik, hogy szélmalomharcot vívnak a szervezők. Hány kilométeres korlát kellene még az utak szélére? Ha visszaszorítják egy helyen a rajongókat, nem fognak máshol tömörülni? Ha kiterjesztik a három kilométeres szabályt 5-8 km-esre, mi lesz a 10 km-nél bekövetkezett balesetek elszenvedőivel? Segít egyáltalán ez, vagy csak áthelyezi a végső küzdelmet egy virtuális célvonal elé?

A baleseteknek rengeteg különböző oka lehet, és ezek nagy részét senki sem tudja kontrollálni. Emlékezzünk vissza a 2010-es Tour 3. szakaszára, amikor Sylvainn Chavanel szökésben volt, és úgy tűnt, gyorsan közelít hozzá a mezőny. Stavelot-ban Chavanel száguldott elöl, mögötte néhány kísérőautó. Aztán eltelt harminc másodperc és senki nem tűnt fel a háta mögött. Egy perc után még mindig semmi. Végül a versenyzők egy megrendült csoportja tűnt fel a sárga mezes Fabian Cancellerával az élen, jóval lassabban, mint azt vártuk volna.

Sylvain Chavanel.

Hetek óta először leszakadt az ég. Az eső és a traktorok által az úton hagyott olajfoltok elkeveredtek és jégpályává változtatták a szakasz végét. Chavanel még időben átjutott ezen a részen, de a többiek nem voltak ilyen szerencsések: több mint egy tucat versenyző bukott fel, elzárva az utat a többiek előtt. Később kiderült, hogy még az autók is nehezen álltak meg a csúszós felületen. Mégis mit lehetett volna ez ellen tenni?

Tény, hogy a Tour mindig is tele volt és tele is lesz balesetekkel. Lehet, hogy ez az év a szokásosnál valamivel rosszabb, de ez a különbség valószínűleg csak azoknak tűnik fel, akiknek van összehasonlítási alapjuk: olyan nagy neveknek, mint a 2018-as Thomas vagy a tavalyi menő, Roglič.

Ne felejtsük el azt sem, hogy a streaming lehetőségek növekedésével sokkal szorosabban követhetjük a versenyt, mint korábban, így jobban a szemünk előtt vannak a balesetek is. Igen, össze lehet állítani egy hosszú videót a bukásokból, ahogy azt az NBC meg is tette. Tizenöt évvel ezelőtt viszont csak hallottunk a balesetekről és nem láttuk azokat élőben. A régebbi eseményekre nem emlékszünk tehát olyan élénken, így nem tűnnek annyira súlyosnak, mint az ideiek. Ki tudja, jövőre hogyan emlegetjük majd a 2021-es Tour-t?