Vingegaard: „Reméltem, hogy harcban lehetek a győzelemért, de csak a legvégén hittem el”

Szerző: We Love Cycling

Beteljesült a tökéletes dán forgatókönyv: a felejthetetlen dániai Tour-rajt után Jonas Vingegaard nagyszerű győzelmével zárult a világ legnagyobb kerékpárversenye. Tadej Pogačarral vívott izgalmas, de roppant sportszerű párharca az utóbbi sok év legjobb és legemlékezetesebb három hetét hozta, így a végén egymásnak is megköszönték az élményeket.

Őszintén szólva nem sok sportoló van, aki nem a verseny után sírja el magát örömében-bánatában, hanem még előtte, ám Jonas Vingegaard-ral ez a furcsaság is megesett.

A halk szavú, visszahúzódó dán fiatalembert annyira meghatotta az, ahogy három és fél hete, a nagy rajt előtt két nappal a koppenhágai csapatbemutatón a közönség szűnni nem akaró ovációval köszöntötte, hogy nem bírta visszatartani könnyeit – bár lehet, nem is akarta.

És könnyen lehet, valójában már itt eldőlt minden: amikor egy versenyző testközelből bizonyosodik meg arról, hogy szó szerint egy egész ország áll mögötte, az akkora pluszenergiákat mozgósíthat fejben és fizikálisan is, hogy a végén még Tour de France-győzelem lesz belőle…

Vingegaard a koppenhágai csapatbemutatón akkora ovációt kapott, hogy megkönnyezte (fotó: Getty)

Persze, ez közel sem ennyire egyszerű és magától értetődő, odáig nagyon hosszú és kemény út vezet.

A vasárnap lezárult 109. Tour győztese, az új dán nemzeti hős például maga is csak titkon reménykedett abban, hogy tavalyhoz hasonlóan idén is ott lehet majd a végelszámolásnál. Ezt nem is titkolta, amikor a sportág legfontosabb ereklyéjében, a sárga trikóban büszkén feszítve nyilatkozott a párizsi pódiumon, kislányával a karjaiban. „Megvolt bennem az érzés, hogy legalábbis harcban lehetek a győzelemért. De csak a legvégén, az Hautacam után kezdtem el igazán elhinni. Úgy értem, mindig is hittem benne, de az Hautacam volt az a pont, ami után azt gondoltam, most már tényleg valami nagyon rossznak kellene történnie velem ahhoz, hogy ne én nyerjek. Hihetetlen ez az egész: ez a legnagyobb verseny, amit megnyerhetsz, és én most meg is nyertem. Ezt már senki sem veheti el tőlem!”

Vingegaard az öröm szavai után ismét megvillantotta a tőle már megszokott, és a versenyen is látott emberségét és sportszerűségét: mindenkinek köszönetet mondott, a szervező ASO-tól kezdve a bukás miatt kieső kapitánytársnak, Primoz Rogličnak, de még legfőbb riválisának, Tadej Pogačarnak is, amiért ennyire jó versenyt hoztak össze együtt. Hosszasan méltatta emellett csapatát, a Jumbót, különösképpen az elképesztő Wout Van Aertot: friss Tour-sárga trikósként nem győzte hangsúlyozni, milyen szerencsés helyzetben van, hogy a világ legjobb kerékpárosa segítette őt végig a három hét alatt.

Pogačar és Vingegaard párharcát végig a sportszerűség és a kölcsönös tisztelet jellemezte (fotó: Getty)

De nem volt rest Pogačar sem, aki cserébe ugyancsak nagyon szimpatikusan és természetesen nyilatkozott, végig mosolyogva, kiemelve, bár két győzelem után ezúttal elvesztette a versenyt, nem tud szomorúságot érezni, mivel az a Vingegaard nyert, aki egyrészt nagyon jó srác, másrészt egyértelműen a legerősebb volt idén. Emellett elismerte, hogy a Col du Granonon például hibázott, amiből a jövőre nézve igyekszik tanulni, és hogy csak még motiváltabban fut majd neki a következő évnek. „Idén volt egy nálam erősebb ellenfél: ez csak még nagyobb motivációt ad, hogy jövőre jobb legyek!”

Egy biztos: mi is és a sportág is nagyon jól jártunk a Vingegaard, Pogacar-féle rivalizálással, reméljük, sokáig élvezhetjük még az ehhez hasonló színvonalas és sportszerű különharcokat. A nagy amerikai tartalomszolgáltató csatorna, a Netflix pedig elég jó érzékkel választotta ki éppen az idei Tourt a legújabb dokusorozatának forgatási alanyául: alig várjuk, hogy láthassuk, kerékpárkedvelőknek alighanem kötelező darab lesz!

fotó: EFE

Borítókép: AFP