A nemzetközi We Love Cycling #Ride2Unite sorozatában a belga országúti versenyző Philippe Gilbert is mesélt arról, ő hogyan élte meg a bezártságot. Bár úgy tűnik, a pandémia lassan visszavonul, és a korlátozások is enyhültek, azonban a nyoma mindannyiunkban ott marad, és ezzel a biciklisek sincsenek másképp. Elmaradtak a nagy versenyek, az új időpontokat még mindig ide-oda tologatják, minden bizonytalan. A hetedik adásban Gilberttel beszélgettünk.

Megosztás:

Jelenleg a Team Lotto Soudal tagja, de igen változatos karrier áll a háta mögött. A Quick-Step Floors és a BMC csapataiban is versenyzett, 18-szoros Classic-nyertes, de állt már a dobogó tetején az UCI országúti bajnokágon, a Tour de Flanders, a Liége-Bastogne-Liége és az Amstel Gold Race után is. Egy igen sokoldalú versenyző, mind sprintekben, mind mászásban kiváló, így jó vele egy csapatban lenni. Laura Meseguer, a #Ride2Unite riportere az edzéseiről, a csapattársairól, tanárairól, a múltjáról és jövőjéről kérdezte Philippe Gilbertet.

Az első téma a legaktuálisabb volt: hogyan viselte Philippe a bezártságot az elmúlt két hónapban? Az első jó hír az volt számára, hogy biciklizni már szabad, majd lassan teljesen visszaállt a régi kerékvágásba, ahogy az UCI versenynaptára is erre törekszik. „Nem volt könnyű otthon ülni, és mindössze a trainereken edzeni, nagyon örültem, hogy kiszabadulhattam” – válaszolta Philippe. Hozzátette, hogy egyelőre csak Franciaországban és Monacóban teker, nem akar még messzebbre utazni.

„Szerintem mindannyian tanulhattunk ebből az időszakból” – mondta a versenyző, kiegészítve, hogy ha mást nem is, legalább a higiéniai szokásainkat biztosan megváltoztatta a vírus. „Mi, sportolók hozzá vagyunk szokva a gyakori kézmosáshoz, főleg amikor egy eseményen sok emberrel találkozunk és fogunk kezet, akár több százzal is. Nekünk már a protokoll része volt tehát a kézmosás, most már mindenki számára az.”

Philippe Gilbert a Paris-Nice hetedik szakaszán, 2020 márciusában. © Profimedia

Arra a kérdése, hogy ő, személy szerint mit tanult az elmúlt hetekben, így válaszolt: „Összezárva élni emberekkel, a négy fal között, új volt számomra, hiszen 16 éves korom óta folyamatosan utazom, a nyári szünidők pedig táborokban teltek. Most 39 éves vagyok, tehát az elmúlt 25 évben nem igazán aludtam két hétnél tovább ugyanabban az ágyban. A karantén elején nem volt könnyű, annyira hozzászoktam, hogy bármikor összepakolhatom a bőröndöm és felülhetek egy vonatra vagy repülőre. De együtt lenni a családdal egészen másfajta élményt adott végül.”

A beszélgetés végül elkanyarodott az emlékek felé. Laura arról kérdezte interjúalanyát, hogy hogyan éli meg, hogy sok, vele egyidős csapattársa nyugdíjba vonul. „Még mindig szuper versenyzőink vannak, akik annyi idősek, mint én, gondoljunk csak Koen de Kort-ra” – hangzott a válasz. „Persze nem vagyunk sokan, de még mindig van kivel versengeni és van kinek örülni. Ha valamelyikünk elér egy szép eredményt, egyből küldjük neki a gratuláló üzeneteket. Ahogy szűkül a korosztályunk, úgy lesz egyre összetartóbb.”

A teljes beszélgetést a We Love Cycling Instagram oldalán érheted el.

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.