Sejtettük, pontosabban, reméltük – a magyar bringás közvéleménnyel és a többi hazai versenyzővel együtt –, hogy jól fog elsülni Valter Attila idei várva várt Tour de Hongrie-visszatérése, de a végeredmény talán még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta. Olimpiai negyedik klasszisunk egy nehezebb időszak és egy szükséges csapatváltás után, hat évnyi kihagyást követően tért vissza a Magyar Körre, amelyet legutóbb, 2020-ban ugyebár meg is nyert az emlékezetes, kékestetői csúcstámadás végén. Ati immár a Bahrain-Victorious mezében tekerve végzett végül az összetett top tízben, a 9. helyen, ami bevallása szerint még a saját elvárásait is bőven túlszárnyalta. De nemcsak eredményszinten adott neki rengeteget az idei TdH, hanem lelkileg is: a We Love Cyclingnak elárulta, a hazai közönség szeretete még annál is elsöprőbb volt, mint amire előzetesen számított.
„Hihetetlenül sokat adott a magyar közönség, tényleg fenomenálisak voltak. Még a nagyobb külföldi versenyeken is ritka, hogy annyian kijöjjenek szurkolni, mint az idei Tour de Hongrie-n! A csapattársam, Phil Bauhaus is megjegyezte, hogy nagyon szeret idejönni hozzánk, mert a közönség mellett a szakaszok és a szervezés is világszínvonalú.”

A közönségkedvenc bringás úgy fogalmazott, kicsit saját magát is meglepte a pazar top tízes helyezéssel, mert a maga mögött hagyott időszak hullámvölgyei után előzetesen még nem feltétlenül érezte magát annyira magabiztosnak, hogy ilyen célokat tűzzön ki magának. Ám, mint mondta, menet közben végül minden a helyére került, az önbizalom visszaszerzésében pedig ezúttal valóban komoly szerepe volt a magyar közönségnek is.
„Az utóbbi években kicsit szinte már el is felejtettem, valójában mennyi szeretetet küldenek felém az emberek, a mindennapokban is. Amikor az ember önmagával sincs annyira jóban, akkor a negatív gondolatok sokkal könnyebben be tudnak gyűrűzni – az élsport ilyen, valahogy mindent felerősít. Erre is kiváló gyógyír volt most ez a Tour de Hongrie, hogy újra emlékeztessen, ne a fotelből küldött negatív kommentekből induljak ki, amik könnyen lehúzzák az embert, hanem azokból az emberekből, akik valóban tisztában vannak a nehézségekkel és az elért eredményekkel, és személyesen kimennek szurkolni a versenyekre, hogy ott biztassanak. Éppen ezért nagyon erősen próbáltam visszaadni valamit ebből a felém áradó szeretetből, nem győztem aláírásokat meg kulacsokat osztogatni, tényleg felemelő érzés volt, ami nagyon kellett már a lelkemnek! Ezekből az impulzusokból építkezem tovább” – mondta Valter Ati, hozzátéve, ha továbbra is így halad a jó formájához való visszatéréshez, akkor bízik benne, hogy jövőre már akár dobogós célokkal is érkezhet a TdH-ra, hogy még jobban megörvendtesse a magyar drukkereket.

Mint mondta, a csapatváltás pozitív hatásait már most is érzi magán, noha a vártnál valamivel lassabban megy a „visszakapaszkodás”. Szerencsére az új környezet, a Bahrain maximálisan megértő és támogató közeget nyújt neki, így van ideje magára figyelni: „Ha valamit megtanultam az elmúlt években, akkor az az, hogy elsősorban neked kell egyensúlyban lenned saját magaddal, testileg-lelkileg egyaránt, ez az alapja mindennek. Most úgy érzem, elindultam a jó irányba: a csapattól megkapom a szükséges időt és teret arra, hogy ismét a régi legyek, ez pedig óriási motivációt arra, hogy lassan, de biztosan újra visszahozzam magam a vágyott szintre.”

Hogy ez elegendő lesz-e a hőn áhított Tour de France-álom idei elérésére, egyelőre nem tudni: noha Valter Ati a Francia Körverseny hivatalos matricás albumában ott szerepel, ez természetesen inkább csak egy jópofa kitekintés, mint garancia bármire is. Ati elmondása szerint még ők maguk sem tudják csapaton belül, hogy pontosan kikből áll majd a Bahrain júliusi Tour-sora, de akárhogy is alakul, ő továbbra is azon lesz, hogy visszanyerje a legjobb formáját.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt



