Elmagyarázta, hogy egy 8 fős csapat tagja lennék, amit egy közelgő eseményre, a 24-Heures Vélo-ra állított össze. A versenyt a franciaországi Le Mans város közelében fekvő útvonalon rendezték meg, ami az azonos nevű autóversenyről híres. A cél csak annyi volt, hogy hozzuk ki magunkból a legtöbbet és érezzük jól magunkat! Ezzel végül meggyőzött: én is beszálltam.
Felkészülés
Minden nap biciklivel jártam dolgozni, hétvégén pedig túrákat tettem, így nem gondoltam, hogy többet kell tekernem ennél ahhoz, hogy felkészüljek a nagy napra. Hiszen a szórakozás a cél, nem igaz? Mégis mennyire lehet nehéz 24 órán belül háromszor ülni nyeregbe? A hétvégi útjaim több mint négy órásak szoktak lenni, szóval úgy döntöttem, nem kell extra edzést beiktatnom.
Nem vagyok nagy rajongója a kempingezésnek és nincs is hozzá saját felszerelésem, de a csapat többi tagjának volt annyi, hogy meg tudták velem osztani. Megbeszéltük, ki ér először a helyszínre sátorhelyeket foglalni.
Én egy barátommal, aki most már a csapattársam is volt, jutottam el a pályához. Telepakoltuk az autóját kerékpárjainkkal, hálózsákjainkkal, sátrainkkal, főzőeszközökkel, vízzel, élelemmel, pótkerekekkel és más felszerelésekkel. Miután megtaláltuk a többieket, letáboroztunk és nekiálltunk összeállítani az ütemtervet.
Nyolcan voltunk a csapatban, négy férfi és négy nő. Mindenkit 3 órára osztottunk be. Sorsolással döntöttük el a sorrendet. Amikor ez megvolt, elindultunk megszemlélni a terepet.
Bár a pályán a hőmérséklet magasabb volt, mint máshol, a falak még nem szívták magukba az augusztusi napfényt, így a levegő friss volt és hűsítő. Elég helyünk volt, hogy minden cuccunkat lepakoljuk és bemelegítsünk.
Rajt
A tényleges 24-Hours de Mans autóversenyen a résztvevők a pálya túloldalán sorakoznak és a rajtpisztoly eldördülésekor kell odafutniuk az autóikhoz. A hagyomány megkövetelte, hogy mi is így tegyünk. Az első versenyzőnk felállt hát szemben velünk, egy másik pedig a biciklijét fogta.
Kerékpáros cipőben futni nem túl kecses, de egy darabban odaért járgányához és felpattant rá. A háttérben hatalmas lázban égtek a nézők és a csapattagok: csengővel, zászlókkal, dudákkal biztatták a versenyzőket. Tapintani lehetett a levegőben az izgatottságot.
Eljött a várakozás ideje. Visszaindultam a kempingbe, útközben kitérőt tettem, hogy megnézzem a versenyfalut. A Shimano független szerelői rendelkezésünkre álltak, bármilyen problémánk lenne a biciklinkkel. A sátraknál letelepedtem és beállítottam két időzítőt, hogy biztosan időben visszaérjek. Behunytam a szemem és igyekeztem pihenni.
Első forduló
Az első fordulóm este nyolckor indult, de még nappali világosságban tekertem. Franciaországnak ezen a részén, nyáron akár tizenegyig is világos lehet. Visszamentem a helyszínre és megkerestem a szememmel a csapattársam. Jeleztünk egymásnak, hogy a következő körnél cserélünk. Valószínűleg be kellett volna melegítenem a felállított szobabiciklin, de nem tettem.
Elfoglaltam a helyem és vártam. Amikor megérkezett, az volt az első dolga, hogy levette az időmérőt a jobb bokájáról és átadta nekem. Ez egy nagyon fontos lépés volt, hiszen a szerkezet nélkül megtett körök nem számítottak. Felcsatoltam és elindultam a pálya felé.
A Tv-ben úgy tűnik, hogy az autóversenyek pályái teljesen laposak, de ez nem igaz! Hamarosan egy rövid, de meglehetősen nehéz emelkedő lepett meg. Durva fogadtatás! Ekkor már tudtam, hogy jól jött volna az a bemelegítés. Felküzdöttem magam a dombra és tekertem tovább, az egy órás menet vége felé.
Amikor végeztem, bekaptam egy kis kaját, ittam és mentem vissza a sátorba pihenni. Úgy éreztem, friss vagyok, de tudtam, hogy kell az energia a következő fordulóm előtt.
Második forduló
Hajnali háromkor motiváltan és a következő tekerésre felkészülten kelni nem volt könnyű. Gyűrött voltam és alig tudtam rávenni magam, hogy egyek valamit. Átöltöztem tiszta ruhába. Az éjszakai levegő hűvösebb volt, de egyszerűen természetellenes volt ilyenkor ébren lenni. A nappali fény hiánya emlékeztetett rá, hogy kelleni fognak a lámpáim is.
Amíg vártam a csapattársamra, a csillagokkal teli eget csodáltam. A hangok egészen mások voltak ebben az órában, mint este, szinte kísértetiesek. Kevesen voltak a lelátón, sőt, a versenyzők is hallgattak. Csak a motoszkálás hallatszott, ahogy lámpákat kerestünk a felszerelés között. Ha szerencséd van, akkor csatlakozol a mezőnyhöz, amikor elhalad arrafelé egy csoport és nem kell egyedül tekerned.
Már látszódott a versenyzőkön a fáradtság, különösen azokon, akik egyedül vagy párban jöttek. Szemtanúja voltam néhány borulásnak. Sajnos nem tehettem mást, mint hogy kikerülöm őket és megyek tovább. Kulcsfontosságú volt, hogy éber maradjak.
A második menet után kicsit visszaaludtam, de csak félálomba. Miután feladtam, hogy rendesen pihenjek, visszamentem a pályához. Ahogy érezték a résztvevők a verseny végének közeledtét, úgy emelkedett újra a hangulat.
Harmadik forduló
A harmadik kör vége kissé homályos. Határozottan lassabbnak és nehezebbnek éreztem magam, akárcsak egy zongorát húznék magam mögött. Miután teljesítettem a kötelességem, lezuhanyoztam, felvettem a tiszta ruháimat és egy forró teával a kezemben visszamentem a pálya szélére, hogy megnézzem a finálét.
Ahogy az utolsó versenyzők is végeztek, egyre többen álltunk az út szélén, és a lelátókon is gyülekeztek a nézők. A feszültség érezhető volt. Az alváshiány sokak arcán meglátszott, de nem fedte el az örömöt és a mosolyt. Utólag már nem is tűnt olyan nehéznek a verseny.
Finálé
A pontozás során a teljes távolságot vették figyelembe, kategóriánként. A nyolc fős vegyes csapatokban legalább három nőnek kellett lennie, akik legalább egy fordulóban tekertek. Büszkén mondhatjuk, hogy a mi csapatunkban egyenlő volt a nemi eloszlás és mindannyian ugyanannyit ültünk a nyeregben!
Végül mi nyertük meg a kategóriánkat, nem is kicsivel! Több mint 50 kilométeres előnyünk volt a többi csapattal szemben! Felállhattunk a dobogóra és mindegyikünk kapott egy csodás 24-Heures Vélo trófeát, a győzteseknek járó mezt és egy csomó hasznos ajándékot.
Hogy mit vittem haza a versenyről? Fantasztikus élményeket. Soha nem gondoltam volna rá, hogy benevezzek egy ilyenre, de örülök, hogy megtettem. Új embereket ismerhettem meg és új dolgokat tapasztalhattam meg egy olyan sportágban, amit imádok.
A győzelem csak hab volt a tortán. A hétvége legnagyobb nyereménye a barátság, ami a csapatom tagjaival köttetett közöttünk. Annyira élveztük, hogy jövőre is indulni fogunk!
