Hol vannak már azok az idők, amikor a Sky/Ineos név az országúti kerékpársportban egyet jelentett az egyeduralommal, és mindenki csak a csapat sztárjainak a hátát nézte irigykedve?! Az egykori szupergazdag brit „All-Star együttes”, amely a kétezres években olyan nevek, mint Bradley Wiggins, majd Chris Froome (Geraint Thomas, Mark Cavendish stb.) vezetésével uralta a mezőnyt, mostanra leginkább csak nyomokban emlékeztet az egykori sikercsapatra. Hiába a World Tour-mércével mérve biztos anyagi háttér, és olyan klasszisok, mint a teljesség igénye nélkül Filippo Ganna, Geraint Thomas, Tom Pidcock, Michal Kwiatkowski, Carlos Rodríguez, Elia Viviani, az Ineos a 2024-es UCI-idényt csak a hetedik helyen tudta zárni a ranglistán, mindössze 14 győzelemmel, ami a korábbiak tükrében elég szégyenteljes mérleg – ráadásul az istálló átjáróházzá vált, a szakvezetés és a versenyzők is egymásnak adják a kilincset.
Az persze sejthető volt, hogy az „agy”, Sir Dave Brailsford távozása (a tulajdonosi csoport átvezényelte az Ineos-sportkonglomerátum más vezető területére, sportigazgatóként egyebek mellett ő felel például most a Manchester United futballcsapatáért is) érzékenyen fogja érinteni az országúti kerékpársport gigászát, és mostanra talán megállapítható, hogy nem is sikerült őt megfelelően pótolni. Ráadásul nem sok jót sejtet, hogy az év végén a másik sikerkovács, Rod Ellingworth is veszi a kalapját, ahogy azt a stábból már megtette Steve Cummings, Xabier Artexte és Dan Bigham is. Versenyzőfronton sem sokkal jobb a helyzet. Nyilván nem segített előbb Froome, később Egan Bernal életveszélyes balesete, melynek nyomán mindkét generációs klasszis immár csak árnyéka önmagának (Froome már rég nincs is a csapatnál), de ezen túlmenően is folyamatos a fluktuáció, a húzónevek nem titkoltan nem érzik jól magukat a kialakult légkörben, nem is nagyon tudja megtartani őket a vezetés. Hajszál híján így jártak az együttes egyik jelenlegi arcával, Tom Pidcockkal is. A sokoldalú brit klasszis nem elégedett a csapaton belüli helyzetével, többször is nyilvános kritikájának adott hangot, a közte és a menedzsment közötti feszültség már hónapok óta tudott. A szaksajtó egész nyáron az immár kétszeres olimpiai bajnok, mountain bike-címét Párizsban megvédő 25 éves kiválóság lehetséges csapatváltását pedzegette, sokan már kész tényként tálalva (főleg a Netflix-dokusorozatban karakterizált „rosszfiú-imázsa”, illetve azután, hogy a szezonzáró Lombardiától is váratlanul visszaléptették). Most mégis úgy tűnik, a nehéz örökséget átvető új vezetéssel sikerült végül nagy nehezen zöld ágra vergődniük, jelen állás szerint Pidcock mégis marad, és kitölti a 2027-ig szóló szerződését, de ha így is lesz, könnyen lehet, egészen más szerepkörben, mint eddig.
Sokan erőltetnék ugyanis a Tour de France-t, mint főverseny, Pidcock azonban elmondta, már az előző két kiírást sem élvezte – idén egy kínlódós első két hét után, szakaszgyőzelem nélkül fel is adta a 13. etap után az összetett 36. helyről –, ő sokkal jobban szereti az egynapos klasszikusokat – lásd az Amstelen aratott idei és a tavalyi Strade Bianchi-győzelme. Ráadásul érthető módon az egyéb offroad-szakágakat sem szeretné feladni, úgyhogy érdekes lesz látni, hova kerül majd a fókusz Pidcock esetében. Edzője, Kurt Bogaerts mindenesetre a háromhetesekkel kapcsolatban is nyitva hagyta az ajtót, mondván, még mindig nem látta senki, mire képes Pidcock igazándiból egy Grand Touron, ez remélhetőleg még várat magára – hozzátéve, eleve nem egyszerű úgy, ha olyanokkal kell versenyezned, mint Tadej Pogačar, Jonas Vingegaard és Remco Evenepoel. Ám az egyúttal biztos, hogy a Kurt Asle Arvesen és Leonardo Basso vezette új menedzsmentnek fel van adva a lecke: ahogy Josh Tarling, a csapat ifjú reménysége fogalmazott egy bizakodónak szánt interjúban, „ennél csak feljebb van” a jelenlegi Ineos számára.
Borító: David Ramos//Getty Images
