Kiépíteni egy montis pályát kreatív folyamat. Kell hozzá valaki, aki felfedezi a terepet, megtervezi az útvonalat, majd órák százait tölti bokorvágással, földlapátolással, ásással, fadarabolással és kőcipeléssel, hogy tökéletes pályát alakítson ki. Mivel a montizás a 90-es évek Észak-Amerikájára vezethető vissza, a legtöbb legendás pályanév Kanadából,…
Inspirációt keresel az idei nagy bringás kalandodhoz? Sosem lehet elég korán elkezdeni a tervezgetést! Még alig rázódtunk vissza a hétköznapi kerékvágásba, könnyen elkalandozik a figyelmünk a munkahelyünkön, ez pedig remek alkalom arra, hogy arról álmodozzunk, hova menekülünk majd legközelebb biciklinken. Íme öt úti cél, amit…
Amikor januárban elindult a Gravle Tryhard nevű Instagram profil még ködös volt, hogy mi is a célja. A közösségi média újoncaként a bevonulás erre az ismeretlen online terepre mindössze egy fogadás eredménye volt. Az országútisból gravel bringássá avanzsált lány úgy gondolta, megpróbálja betartani az influencerek…
Az évente ismétlődő fogadalmak ellenére, legtöbben nem biciklizünk télen, már novemberben feladjuk az első esőzéseknél. Bár a kerékpárokat nem annyira bonyolult hosszú időre eltenni, mint a motorokat, esetükben is van néhány fontos lépés. Ha márciusban szeretnéd a bringádon élvezni az első napsütést, ezekre figyelj!