Szerencsénkre hamar rájött, hogy jobban jár, ha máshogy közelíti meg a platform nyújtotta lehetőségeket. Fogta az inluencer-kultúrát és a hirdetés szabályait és a feje tetejére állította az egészet: fergetegesen vicces, elgondolkodtató és provokatív módon ábrázolta azokat a marketing kampányokat, amik teljesen eltelítették a kerékpár-piacot. Majdnem egy évvel később igen szép számban követik a profilját és kikristályosodott előtte a missziója is. Beszélgettünk ezzel a biciklis, mókás lánnyal arról, hogy mivel tudja megnevettetni az embereket, miért jó keményen dolgozni és mennyire fontos, hogy kedvesek legyünk.
Először is bele kell mennünk a személyazonosság témájába. Miért döntöttél úgy, hogy névtelen maradsz?
Őszintén az elején nem sokat gondolkodtam ezen, de így utólag örülök, hogy nem fűztem össze az online személyazonosságom a valóélet-belivel. Nem azért, mert elveszíteném az állásom, vagy bármi ilyesmi, de felelősséggel tartozom másokért is, és nem szeretném, hogy azt érezzék körülöttem az emberek, hogy ők is részei ennek a projektnek. Abban is segít a névtelenség, hogy az online nyomás okozta feszültség ne hasson ki az életemre, és hogy szabadon azt csinálhassak, amit akarok. Ez vagyok én, és szeretném ha ez így is maradna.
Ezek szerint egyedül dolgozol a képeiden? Némelyik igen nagy kihívás lehetett! Mindig sikerülnek a fotók?
Szerencsére olyan helyen élek, ahol sok tér és nyitott pálya van, ezért többnyire el tudok vonulni, hogy elkészítsem a képeket. Néha megállnak emberek, hogy megbámulják, mit csinálok, főleg ha olyan fotóról van szó, aminek kedvéért alsóneműig vetkőzöm. Többnyire egyedül dolgozom. Ez is a játék része: ki kell találni, hogyan lőhetem meg a képet mobillal, anélkül, hogy egy teljes stáb segítene ebben. Csak akkor bukik egy projekt, ha a végeredményt látva úgy gondolom, nagyon közel van a kegyetlenséghez.
Vékony a határ a vicces és a sértő között. Hogyan tudsz a jó oldalon maradni?
Megpróbálom beleképzelni magam az eredeti képen szereplő ember helyébe. Megkérdezem, hogy ha valaki rólam posztolna ilyesmit, kuncognék egyet és kicsit elszégyellném magam? Vagy inkább megbántódnék és idegeskednék rajta? Néha az utóbbi a válasz, ilyenkor tudom, hogy nem fogom kiposztolni a képet.
Sokat tanultam arról is, hogy mit találnak viccesnek az emberek és mit nem. Nehéz erre a kérdésre válaszolni, sokszor rosszul mérem fel, hogy mennyire fog nekik tetszeni egy-egy kép. De egyre jobb vagyok benne! Olyan tartalmat szeretnék adni, amit az emberek élveznek, megosztanak és remélhetőleg, elgondolkodnak rajta. Nagyon fontos számomra, hogy elkezdjenek beszélgetni. De mindenekfelett áll az, hogy kedvesek legyünk egymással.
Egyre nagyobb a felelősség, ahogy nő a követőid száma. Hogyan változott a szereped az elmúlt egy évben?
Igen, nagyon sokat változott. Az elején nem igazán tudtam, mit csinálok, azóta azonban sok időt töltök azzal, hogy gondolkodjam ezen. Kezdetben csak vicces volt. Most már merek nagyobbat álmodni. Szeretném, ha meghallanák a hangom a káros marketingkultúráról szóló értekezésekben.
Az elmúlt évben rengeteg szívvel-lélekkel teli beszélgetés folyt le köztem és a barátaim, a családom, sőt idegenek között is. Alaposan átgondoltam a feminizmus és az influencerek témakörét, és úgy gondolom, hogy jól cselekszem, és egy egészséges úton közelítem meg a problémát. Ez soha nem arról szólt, hogy híres legyek vagy hogy azt hangoztassam, hogy én jobb vagyok azoknál a nőknél, akik sminkelnek és manikűröshöz járnak, egyszerűen csak szeretném megmosolyogtatni a női bringásokat (is). A legtöbb visszajelzés, amit kapok pozitív vagy építő jellegű kritika, szóval azt hiszem, jó úton haladok.
Szuper, hogy ilyen sok támogatást kapsz, de biztosan vannak negatív visszajelzések is. Kételkedtél valaha magadban?
Határozottan voltak olyan beszélgetéseim, amik elgondolkodtattak azon, hogy jól csinálom-e, amit csinálok. Ha valakinek valaha sikerülne meggyőznie arról, hogy az egész projekt rossz vagy hogy bántó, akkor abbahagynám. Régóta frusztrálnak bizonyos reklámok, és azzal, hogy ezt kimutatom, remélhetőleg segítek más nőknek. Szeretném ha emberek megértenék, hogy a női sportolók is csak sportolók. Nagy tisztelet jár azoknak a nőknek, akikről posztolok. Kőkeményen megdolgoztak azért, hogy ilyen testük legyen. Egyébként igyekszem eltolni a tartalmak arányát a hirdetések felé az influencerek posztjairól.
Igen, ez is egy fontos változó. Hogyan döntesz róla?
Nem akarom annyira leszűkíteni a mozgásteremet, hogy csak reklámokat használjak fel. Nagyon sok inluencer posztol pontosan ezeknek a problémás hirdetéseknek a hatására, így gyűrűzik tovább az egész. Persze sokkal könnyebb vicces csinálni egy cégből, mint egy hús-vér nőből és néha kellemetlenül érzem magam, ha döntenem kell. Szerintem értik az emberek, hogy a képből csinálok viccet, nem a rajta szereplő nőről. Nagyon szerencsés vagyok, hogy vannak olyan emberek az életemben, akikkel lehet beszélgetni a feminizmusról és a marketingről. Hatalmas értékek vannak ezekben az eszmecserékben.
Mi a helyzet a névvel? Valós vagy ironikus „tryhard” – kétségbeesetten kitartó vagy?
Először is, szeretném leszögezni, hogy szerintem menő, ha kétségbeesetten kitartó vagy! Még akkor is ha nem vagy túl tehetséges vagy jó valamiben. Ez a világképem része. Elegem van abból a modern flegma felfogásból, hogy gáz, ha szenvedéllyel csinálsz valamit! Szerintem nagyon is király! Sokszor eszembe jut egy beszélgetés anyukámmal, még mielőtt elkezdtem volna a projektet. Olvasta valahol ezt a kifejezést: try-hard negatív kontextusban és nem értette. Amikor megpróbáltam elmagyarázni neki, azt mondta, hogy szerinte jó, ha valaki keményen küzd. Ez a mondat nagyon magmaradt bennem. És ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy én is ezt teszem. Mindig jobb és jobb akarok lenni. Totálisan bele tudok őrülni a munkába, ha hiszek valamiben.
Hogyan alakította át a látásmódodat ez a projekt a bringás közösséggel kapcsolatban?
Mindig szerettem és mindig szeretni fogom a bringásokat. Szerintem, ha felnőttként tekersz, mindig lesz benned egy kis játékosság és ez egy jó dolog. Nagyon sok példát láttam arra, hogy a biciklisek jó emberek. Nem lennék a közösség része, ha ez nem így lenne. Az első gondolatom, amikor elkezdtem a projektet az volt, hogy olyan sokat tett értem a közösség, ideje visszaadnom valamit. Remélem sikerül!
