A bringázás hősei: Gönczi Balázs az Alföldön

Szerző: WLC

416 km, 18 és fél óra, 560 méteres szintemelkedés. Nem nehéz kitalálni, hogy Magyarország tájai közül, hol van ekkora majdnem teljesen lapos terület. Ezúttal nem a mászásokat, hanem a kitartást jutalmaztuk, amikor elküldtük Balázsnak jól megérdemelt WLC HERO érmét. Ismerd meg legújabb bringás hősünket!

Klasszikus hungarikumunk az Alföld, amire minden valamirevaló magyar bringás vágyakozva tekint, mint tökéletes enduro-terepre, azonban csak kevesek képesek lenyomni a Tour de Alföld távját és ilyen jelentős darabot bevenni a végtelen síkságból. Gönczi Balázsnak több mint 18 óra alatt sikerült csaknem akkora kört tennie, mint Bács-Kiskun megye.

Az útvonal Strava-linkjét itt éred el.

Persze nem a semmiből jött ez az erő és állhatatosság. Balázzsal kerékpáros múltjáról, a felkészülés időszakáról, és a túra mély- és csúcspontjairól beszélgettünk.

Mikor és miért kezdtél el kerékpározni?

Több szakaszra lehet bontani a bringás előéletemet: az első húsz évemben egyszerűen egy nagyon praktikus használati tárgyként tekintettem a biciklire és ennek megfelelően is használtam. Aztán a következő nyolc év a legintenzívebb korszakom volt (eddig): jártam az országot mindenfelé, amerre csak hajtott a kíváncsiság. 2014 körül kezdtem el teljesítménytúrákra járni. Tavaly nyár óta pedig sűrűbbek lettek a hétköznapi hosszabb karikák és állandósult a havi egy nagy túrahétvége.

Balázs a WLC HERO érmével.

A miértre a válasz? Talán a kíváncsiság az, ami hajt. Még általános iskolában megszerettem a földrajzot és a bioszt, biztosan ez is segít! Az is motivál, hogy milyen hihetetlen távolságokat be lehet járni kerékpáron, miközben kitűnően megfigyelhetjük a körülöttünk lévő környezetet. Fel szeretném fedezni a Kárpát medencét!

Milyen biciklijeid vannak?

Van három bicajom, igazából mindegyiket más terepen, más intenzitással használom:

    • A “Kecskusz” (Puch Clubman) egy acélvázas városi szaladgálós bringa, csillogó krómozott részekkel, amely mindig készen áll, ha valahova el kell ugrani. Nagyon-nagyon strapabíró!
    • Az “Óriás” (Giant ATX 970) egy veterán gép, de annál jobban bírja! Ezzel már a vadonban szoktunk tekerni az ösvényeken és a sziklásabb utakon a pajtikkal a Börzsönyben vagy épp a Pilisben.
    • A “Villám” (Giant OCR3) egy országúti bringa, ennek a nyergében töltöttem eddig a legtöbb időt és pont ezen a héten jubilált: 25000 km-t győztünk le együtt 2013 novembere óta!
    • Ezt csak zárójelben jegyzem meg, de egy negyediket is dédelgetek – egyelőre az álmaimban. Egy olyat, amelyik alkalmas arra, hogy több csomaggal, hosszabb útra tudjak menni, és ha úgy alakul ne szeppenjek meg egy-egy murvás úttól. De még sok kell hozzá abba a malacperselybe.
Kecskusszal egy Balaton-körön.

Melyik teljesítményedre vagy a legbüszkébb?

A 2011-es Budapestre költözésemtől kezdve naplózom a megtett kilométereimet, és most, hogy átgondolom, 2 túra emelkedik ki a mezőnyből: egynaposként egyértelműen a Tour de Alföld++ a maga 416 km-ével, a másik pedig szintén egy idei túra, az Északi portya, ahol 3 egymást követő nap kis országunk északi részén 624 km-t gyűjtöttem össze.

Ha azonban továbbra is szépen alakulnak a dolgaim, akkor ezek a túrák egyre hátrébb kerülnek majd, hiszen a bakancslistámon van jó pár, amelyik majd beelőzheti őket!

Balázs és Villám az Északi portyán

Mesélj az Alföld-túrádról! Miért ezt az úticélt választottad?

A Tour de Alföld 2021 305 km-es volt, én ehhez hozzátettem egy felvezető 110 km-t, így összesen 416 km lett. Az apropója egy új barátság kezdete és egy meghívás volt, valamint ahogy nézegettem a nagy kiterített papírtérképem, rájöttem, hogy a túra háromnegyed részén még nem jártam – még nem volt pirossal kifestve az útvonal – meg is lepődtem ezen! Így nem volt kérdés a nevezés.

A túra napján Kecskemétig egyedül tekertem az erdőkön át, ami nagyon izgalmas volt. Minden a terv szerint haladt. Aztán elrajtolt a közel 100 fős mezőny, szépen lassan kialakultak kisebb-nagyobb csoportok, amik – mint a híradásokból kiderültek – nagyjából egyben is maradtak. Ezt mondjuk nem is csodálom, mert, ahogy emelkedett a nap, és fordultunk kelet felé, a szél is felerősödött, és azt hiszem, nagyon hasznos volt többen együtt tekerni, így tudtuk egymást hatékonyan segíteni. Szegeden egy nagyobb pihenő után tudtuk, hogy lesz némi hátszelünk, de az adrenalin-szintünket a sötétség és a határidő közeledése is magasan tartotta.

Indulás hajnalban, Budapestről.

A célba érés felemelő érzés volt, győzelem a csapat számára! Nekem pedig egy új 24-órás rekordot jelentett ez az egész napon átívelő pedálozás!

Hogyan készültél az útra?

A felkészülés gyakorlatilag egy klassz nyári szezon alatt zajlott, sok-sok kilométert tekertünk a régi és új barátokkal, és nagyon jó formában éreztem magam. Szeptember közepét meghúztam, egy héten keresztül a korai órákban indultunk útnak a budai dombokon, így az is le lett tesztelve, hogy vajon lesz-e gond a sötétben való tekeréssel – szerencsére nem lett! A túra hete viszont pihenéssel telt, nagyobb tekerésem nem is volt, ekkor inkább lélekben készültem.

Melyik rész volt a legnehezebb és mik voltak a legjobb pillanatok?

A legjobb pillanatok? Az elindulás. Amikor a hajnali fényeken át látod a hosszan kígyózó piros lámpák sorát magad előtt.  A véget nem érő síkságon egy-egy hegyi szakasz -autópálya-felüljáró. A távolban meglátott torony, ami valamilyen helységet jelent és bizony itt nem jelentek meg túl sűrűn. Aztán a naplemente utáni csodaszép égalja, egy-egy félszavas poén, amikor már a határainkon voltunk. Egy mező melletti pihenő alkalmával a csillagos ég alatt surranó őz-csapat! Kecskemét fényeinek felfedezése a horizonton, és végül a célba érés öröme: „megcsináltuk! hihetetlen!”

A legnehezebb pillanatok pedig egyértelműen a végtelennek tűnő egyenesekhez kapcsolódnak, az alkalmazkodás a természet elemeihez, a kitartás és a számtalan feladási lehetőség ellenére is a továbbhaladás.

Van valamilyen trükköd, amivel könnyebbé lehet tenni egy több mint 400 km-es túrát?

Igazából a felkészülés és a korábbi hosszabb túrákból szerzett tapasztalataimból építkeztem. Mindig kisebb távokra kell előretekinteni: következő falu, nagy csomópont, 8-10-15 – km-es etapok, nem pedig visszaszámolni, hogy már csak 357 km… már csak 356km.. stb.

Természetesen a bringa kifogástalan műszaki állapota, a megszokottnál több alvás, és a nyugodt stresszmentes napok nagyon sokat segítenek!

És az sem árt, ha van egy csapat – többen tekerni egészen más, mint szólóban.

A bizonyítékok!

Milyen felszereléseket vittél magaddal az útra?

Felszerelésként egy kis övtáskában az alapvető szerszámokat, defektjavító szettet, 2 pótbelsőt, pumpát, pótlámpákat szoktam vinni magammal, ez most sem volt másként. Természetesen mindenre nem lehet felkészülni, de a kisebb dolgokat meg szoktam tudni javítani ezekkel.

Miket ettél-ittál?

Müzli szeleteket, energiazseléket, pár szem gumicukrot kis koffeinnel megfűszerezve, egy csomag sonkás – sós kekszet és egy hatalmas madárlátta szendvicset vittem magammal otthonról, inni pedig főleg vizet ittam, csak egy kávé és két kóla volt még a napi menüben. A szervezők ajándékait is elfogadtuk jó szívvel, így jutott pizzaszelet, bolognai makaróni és egy cél-kóla.

Azt hiszem az egyik dolog, amiben még sokat kell fejlődnöm, az az étkezés.

Hogyan pihentél és mennyit?

Pihenni eleinte az ellenőrző pontokon álltunk meg, 10-15 percre, pár falat lecsúszott, kis nyújtás kütyütöltés-ellenőrzés és irány tovább. Aztán ahogy erősödött a szél a déli szakaszon, már köztes szélvédettebb helyeken is megálltunk. Két nagyobb pihenő is volt, egy késői tízórai és egy késői ebéd, ezek kb. fél óráig tartottak. Az este beálltával pedig kb. 20 km-enként kis szusszanás, nyújtózás kellett a testünknek.

Milyen helyszínek állnak még a bringás bakancslistádon?

Nagyjából minden év decemberére kialakul egy következő évi terv, természetesen több bakancslistás úttal. Az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy ez a bakancslista nemhogy rövidülne, hanem mintha exponenciálisan nőne! Komoly logisztika is kell azonban, hogy az egyensúly megmaradjon, és mindenre elég idő jusson (család-munka-bringa), talán ezért is kerülnek lassabban pipák a listán lévő utak mellé, de azért igyekszem. 2022-re a terv része egy 4 napos Alpok, a BRM-1000-es túrája, egy nagy Dél-Dunántúli karika, és az „Elenor” (ez az egyik álom-túrám, Írott-kő és Fülöp, a szülőfalum között kb. 500 km 24 óra alatt). 2023-ban pedig a négyévente megrendezésre kerülő PBP-ra (Paris-Brest-Paris) szeretnék eljutni. És hol van még a sor vége! Az Everesting kihívást és az erdélyi körutazást pedig még nem is említettem…

Ha minden jól megy, hamarosan ezekről is értesültök!

Nagyon köszönjük Balázsnak a beszélgetést, alig várjuk az említett túráit! Ha úgy gondolod, a te teljesítményed is inspirálhat másokat, csatlakozz a We Love Cycling Magyarország Strava klubjához és rögzítsd az útjaidat (ha már tag vagy, akkor csak így tovább)! Figyelni fogunk! Hamarosan gazdára talál a következő WLC HERO érem is!