Mi jut eszedbe Finnországról? Hó? Hideg? Hatalmas távolságok? Rénszarvasok, befagyott tavak és a Mikulás? A biciklizés szinte biztos, hogy nem, ami érthető is: a legtöbben inkább a kellemesen hűvös osztrák hegyekben vagy spanyol napos utakon nyomnának le egy 310 km-es túrát. Nem úgy Kinga!
Őry Kingát egy finn teljesítménytúra kapcsán jutalmaztuk a bringás hősöknek járó éremmel, de természetesen nem ez volt az első (és valószínűleg nem is az utolsó) kihívásokkal teli kalandja. Ismerd meg legújabb WLC Hősünket!
Mi a legelső biciklis emléked?
Az első, amire visszaemlékszem, az a pillanat, amikor Nagypapám megtanított pótkerék nélkül kerékpározni. Még a klasszikus, seprűnyeles rögzítéssel, kitartó futással a hátam mögött.
Innentől nem volt megállás vagy csak később kezdtél rendszeresen tekerni?
Mindig szerettem biciklizni, de javarészt csak a barátokkal találkoztam így iskola után, vagy róttuk a köröket az utcákban – versenyezni nem versenyeztem, és nagyobb távokat sem kerekeztünk. Igazán rendszeresen tekerni az egyetem után kezdtem, 23 éves koromban. Ekkor ültem fel először országúti kerékpárra, innentől viszont tényleg nem volt megállás!
Milyen versenyeken, kihívásokon vettél eddig részt?
2018-tól számos hazai rendezésű amatőr versenyen próbáltam szerencsét az ország különböző pontjain. Sikerült mezőnyversenyt nyernem női felnőtt (WElit) kategóriában többek között Csákváron, Ajkán, a Velencei-tónál, és a Hungaroringen is. 2021-ben licenszes versenyző voltam a DKSI Cycling Team-ben, így lehetőségem nyílt elindulni a hegyi országos bajnokságon, az országúti OB-n, és a szlovák kupa garamszentkereszti állomásán is. Mindegyik hatalmas élmény és komoly tapasztalatszerzési lehetőség volt – különösen az országúti OB, ahol Vas Kata Blanka is ott volt a mezőnyben. A mezőnyversenyek mellett szeretek részt venni teljesítménytúrákon, BRM túrákon is. Versenyen nem igazán lehet nézelődni, de a túrák alkalmasak arra, hogy az ember igazán kikapcsoljon.
Mennyit tekersz átlagosan egy héten? Szigorú edzéstervet követsz, vagy az élvezet a lényeg?
Átlagosan egy héten 200-300 km-t tekerek (5 nap edzés, 2 pihenőnap). Reggel, munka előtt szoktam edzeni másfél órát, ilyenkor hat óra körül elindulok a munkahelyemre, Nagytarcsára, és igyekszem tempósan haladni, edzésjelleggel. Hazafelé pedig inkább “fejszellőztetős” levezetés van. Ez így napi 60-65 km.
Csak tavaly dolgoztam edzésterv alapján, amit a DKSI csapatától kaptam. Az edzőmtől, Nagy Zolitól sokat tanultam ebben az évben, a pulzuszónáktól kezdve a pedálfordulatos számokon át egészen az intervallumos edzésekig. Ez adta meg az alapot a hosszabb túrákhoz is. Gyakorlatilag sikerült megtalálni azt az alapállóképességi teljesítmény-tartományt (pulzuszónát, pedálütemet), amit ha tartok, kis túlzással bármeddig elmegyek. De arra mindig figyelek, hogy heti szinten legyen pár „örömbringás tekerés”!
Az ország melyik részén élsz? Milyen ott a kerékpáros infrastruktúra?
Pest megyében, Gödöllőn élek. Azt kell mondanom, hogy az utóbbi években sokat fejlődött a környéken a kerékpáros úthálózat, de a kiegészítő infrastrukturális elemek (szerviz- és pihenőpontok, vízvételi, frissítési lehetőség) területén még bőven van hova fejlődni. Ami tényleg pozitív, az a folyamatosság. Lehet látni, hogy időről-időre vannak újabb fejlesztések egész Közép-Magyarország területén.
Milyen bringával tekerted le a finn túrát?
Egy 2017-es Giant TCR Advanced országúti kerékpárral tekertem le a Saimaa Cycle Tour-t Finnországban. Ez a saját biciklim, a repülőn külön, erre a célra kialakított bőröndben szállítottam. 300 km nem kevés, és azt hiszem, minden rendszeresen tekerő sporttárs tudja, hogy mennyire fontosak a pontos, egyéni beállítások (nyereg, stucni, klipsz, stb.) Nem mertem megkockáztatni, hogy egy bérelt biciklivel vágjak neki a túrának, amit előtte így-úgy beállítunk. Végül úgy döntöttem, hogyha bizonyos értelemben macerásabb is, inkább viszem magammal a saját paripát.
Hogyan készültél fel rá fizikailag, illetve mentálisan?
Ez egy nagyon összetett és sok állomásos folyamat volt. Teljesen más felkészülni egy 60-80 km-es mezőnyversenyre, mint egy 300 km-es állóképességi túrára, versenyre. Az előbbi rendszerint 2-3 óra erőkifejtést jelent, de a mezőnyben történő folyamatos koncentrálás többet kivesz sokszor az emberből fejben. Egy állóképességi versenyen nagyon be kell tudni osztani az erőt 8-10-12 órán keresztül. Olyan holtpontokkal kell megküzdeni, amik egy rövid mezőnyversenyen nem is kerülnek elő.
Amikor elkezdtem felkészülni a finn túrára, kb. egy éve, a fő célom csak az volt, hogy gyűjtsem a kilométereket, illetve megtaláljam azokat a zónákat, beállításokat, amikkel fenntartható módon tudok tekerni hosszú ideig. Fizikálisan, de fejben is nagyon sokat fejlődtem az általam „rendszám-edzésnek” elnevezett, saját fejlesztésű módszerrel. Miután egy edzéstervben az ember látja, hogy 10 percig nyomni kell, majd következik 20 perc pihenés, egész egyszerűen kiszámítható, mi fog történni, mit kell tartani. 300 km-en semmit nem lehet kiszámolni előre, ezért a bizonytalan, hirtelen felmerülő helyzeteket szerettem volna modellezni. A rendszám-edzés: minden alkalommal, amikor a szembejövő autó rendszámában volt 5-ös szám, 10 másodperc sprint következett. Egészen addig tartottam (a sprintet követően is) a magasabb zónában a pulzusomat (extenzív résztávos), ameddig nem jött egy 4-es számot tartalmazó rendszám szembe. 4-es esetén pihenő következett. Volt, hogy 10-20 perceket mentem a határon, máskor 40 percig nem történt semmi. Ez rendkívül hasznos edzésmódszer volt (persze nem a fővárosban, nagy forgalomban kell csinálni). Ezen kívül edzettem esőben, és nyáron indultam el délben a legnagyobb melegben. Mindezekkel a szélsőséges körülményekre, nehézségekre akartam felkészülni.
„[A verseny alatt] igazából egy holtpontom volt, az eddigi legnagyobb, amióta tekerek. Kétszer áztunk meg éjszaka elég durván. A 220. km-nél annyira, hogy egy száraz testrészem, ruhám nem volt. Elmész mosdóba a frissítőponton, és veszed vissza a csurom vizes kerékpáros mezed – miközben azért kint csak 14 fok van. A szél pedig állandóan fúj, hiszen tóparton vagyunk. Itt könyörögtem magamnak, hogy induljak el” – írta Kinga Facebook-bejegyzésében.
Hogyan tudtad rávenni magad, hogy teljesen elázva is továbbindulj? Mi motivált?
Előzményként annyit érdemes tudni magáról a finnországi Saimaa Cycle Tour-ról, hogy a teljesítménytúra este 7 óra környékén indul, és egész éjszaka úton vagyunk. Azonban annyira északon zajlik az esemény, hogy a legsötétebb órában is lát az ember maga előtt egy fénysávot (mivel nem megy le teljesen a nap). A hőmérséklet viszont visszahűl (23-25 fokról 12-15-re) éjjel. Ezért, amikor a 100. km környékén, este 11 óra magasságában elkapott minket az égi áldás, azt még egész jól viseltük – hiszen nem volt hideg. A második esőt azonban hajnali 3 órától kaptuk a nyakunkba, ráadásul jobban is esett, mint az első alkalommal. Ez volt a legnehezebb pont, pontosítva: a legnehezebb 80 km. Megálltunk egy frissítőponton, hogy együnk, igyunk valami meleget. Mindenki nézett maga elé, tapintani lehetett a levegőben, hogy itt most nagyon sokan a teljesítőképességünk határán vagyunk.
Két dolog vett rá arra, hogy itt ne adjam fel. Egyrészt: 220 km-t megtettünk már, “csak” 80 km volt hátra. Arra gondoltam, most már minden tábla azt jelzi az országúton, hogy közeledünk a cél felé, Imatra-ba. Visszagondolva a jelzőtáblákra egyre inkább éreztem, hogy közel a cél. Másrészt ülve még jobban fáztam, mintha mozogtam volna. Így megettem még egy tál forró rizst, ittam 2 kávét, és mint akinél elvágtak mindent, nekiindultam. Egyébként érdekes, hogy sokan akkor pattantak fel az asztal mellől, amikor rávettem magam a folytatásra. Valakinek neki kellett lódulnia, így talán a többieknek is egyszerűbb volt. Utána grupetto-ban közösen, váltott vezetéssel mentünk egészen a célig.
Van valami, amit másképp csinálnál, ha most vágnál bele?
Ez egy nagyon jó kérdés. Azt hiszem, valahogy megpróbálnék egy váltásnyi ruhát (rövid mezt & nadrágot) valamilyen módon egy vízhatlan tasakba, táskába belepasszírozni. Akkor is, ha ez egy extrább nyeregtáskát, vagy vázra rögzíthető tartót igényel. Illetve kölcsönkérnék egy fedélzeti kamerát. Ezt a csodát mindenkinek látnia kell!
Erre a teljesítményedre vagy a legbüszkébb?
Ha csak a fizikai teljesítményt veszem alapul, akkor a legbüszkébb a finn túrára, illetve a 24 órás versenyre vagyok (főleg úgy, hogy egymás utáni hétvégéken teljesítettem őket 2022 júliusában). Utóbbit Balogh Veronika váltótársammal női duóban meg is nyertük a Hungaroringen. Ha tágabb körben értelmezem a kérdést, és nemcsak fizikai oldaláról közelítem meg a dolgot, akkor a legbüszkébb arra a jótékonysági kerékpáros kihívásra vagyok, amit egy baráti társasággal, egy celldömölki egyesülettel közösen szerveztünk idén. A CELLenge2022 projekt keretein belül már összesen 6200 km-t tekertek a résztvevők (közel 150 fő), a befolyt nevezési díjból pedig celldömölki beteg gyermekeket, rászorulókat segítünk. Mindenkinek, aki csatlakozik ehhez a nemes ügyhöz, egyedi emlékérmet küldünk. Ráadásul Valter Attila felajánlásából fődíjként kisorsolunk egy általa aláírt kerékpáros mezt is. Ha a kerékpározást összekapcsolom az emberi oldallal, akkor ez az a projekt, ami leírhatatlanul nagy büszkeséggel tölt el.
Mit gondolsz, valóban hátrányban vannak a női kerékpárosok a férfiakhoz képest – mind amatőr, mind profi szinten?
Bizonyos szempontból igen. Kicsit hasonlít megítélésben, népszerűségben a labdarúgáshoz, elsősorban a férfiak sportjának tartják – ugyanis a TV-ben, vagy bármilyen sport platformon is kb. 10-ből 9 meccset férfiak játszanak. Ha belegondolunk, a kerékpározásnál is így van, noha az utóbbi pár évben látványosan több női kerékpárt közvetítenek. Az elején vagyunk még a folyamatnak, de reményre ad okot, hogy tényleg elindult valami. Tavaly már rendeztek női Paris-Roubaix versenyt, idén pedig női Tour de France-t is. És azt se felejtsük el, hogy kiváló férfi kerékpárosaink mellett egyre nagyobb figyelmet kapnak idehaza női kerekeseink is. Egy pár név, a teljesség igénye nélkül, akik nagyon sokat tesznek és tettek le az asztalra: Vas Kata Blanka, Borissza Johanna, Szabó Zsófi, Benkó Barbara, stb… Egyébként, amit én személyes példámból fel tudok hozni még hátrányként, az a versenyeken tapasztalható “vegyített” rajtoltatás. A női mezőny azért jóval kisebb, mint a férfiaké. Amatőr versenyen szinte mindig a férfiakkal együtt startoltatnak minket, de profi, licenszes versenyen is sokszor az U23-as srácokkal engedik el a lányokat. Ez nagyon balesetveszélyes szituációkat tud okozni, ugyanis mindenki próbál a lehető legjobban helyezkedni. Márpedig ha helyet kell csinálni, akkor senki nem nézi a mellette tekerő nemét.
Hogyan bátorítanád a nőket, hogy tekerjenek többet?
Ez egy olyan mozgásforma, amit lehet egyedül és közösségben is végezni (kedvtől, hangulattól függően), ráadásul – megfelelő beállítások mellett – sokkal kevésbé terheli az ízületeket, mint más állóképességi mozgásformák. Az pedig, hogy a természetben, friss levegőn űzhetjük a hobbinkat, csak még jobbá teszi a tekerés élményét! Teljesen kikapcsolja az embert. Ráadásul nagyon jó tartozni egy-egy kerékpáros közösséghez. Én például tagja vagyok egy önszerveződő társaságnak, a Kerékbár csapatnak. Viszonylag sokan vagyunk tagok, az ország különböző pontjairól. Vannak köztünk éjjeli baglyok, akik sötétben tekernek. Hajnali pedálozók, akik a napfelkelte miatt indulnak útnak. Van, aki csak munkába menet használja a biciklit, közlekedési eszközként, más pedig hobbiból, vagy csak hétvégente. Aztán vannak az elvetemültebbek, akik lemennek a térképről, vagy éppen versenyszerűen űzik ezt a sportot. Egy igazán színes társaság, és biztos vagyok benne, hogy más hozzánk hasonló kerékpáros csoportok is vannak még az országban, illetve külföldön is.
Én mindenkit bátorítanék a tekerésre. Jótékony hatású mozgásforma, szuper közösségek tagja lehet az ember, sokféle lehetőség közül lehet választani. Ráadásul a bicikli közlekedési eszközként környezetvédelmi szempontból is kiemelendő!
Ha ismersz olyan bringást, akinek kijár az elismerés inspiráló teljesítménye miatt, és úgy gondolod, büszkén akasztaná a nyakába a WLC Heroes érmét, írd meg nekünk a welovecycling@skoda.hu e-mail címre vagy Messenger üzenetben, hogy ki ő és miért vagy rá büszke! Kiemelkedő Strava-linkeket is várunk! Magadat neveznéd? Csak bátran! 🙂
