Hűségesnek és elkötelezettnek tartod magad? Ha a válasz igen, állj meg egy pillanatra és gondold át, meddig mennél el valamiért, amit fontosnak tartasz. Ha megvan, játsszunk egy kicsit és hasonlítsuk össze az eredményt a két francia, Apo Lazarides és René Vietto történetével.

Jean-Apôtre Lazaridès (becenevén Apo) 1925-ben született. Miközben élvezte a kerékpározást, kihasználta egyéb előnyeit is. A német megszállás alatt Apo lett a francia ellenállás kétkerekű szállítója. De most csak profi kerékpáros karrierjére összpontosítunk!

A fiatal Apo a híres francia bajnok, René Vietto tanítványa volt, aki közismert volt elszántságáról – nemcsak a győzelem, hanem a csapata iránt is mélyen elkötelezte magát. 1934-ben az akkor 20 éves ígéretes tehetség a Pireneusokban tekert felfelé, már csak karnyújtásnyira volt a sárga trikótól, amikor utolérte egy motorkerékpáros, hogy elmondja: csapatvezetőjét baleset érte, első kereke teljesen tönkrement, így nem tudja folytatni a versenyt. Ekkor Vietto megfordult, visszatekert a vezetőhöz és neki adta első kerekét. A kép, melyen egy kőfalon ül, figyeli a versenyt, és zokog, méltán vált híressé.

René Vietto, 1946. © Profimedia

Már ekkor szívébe fogadták a francia szurkolók, azonban volt még egy hihetetlen húzása: 12 évvel később, az 1947-es Tour előtt René lábujja – vérmérgezés következtében – üszkösödni kezdett. Ez azt jelentette, hogy nem állhatott rajthoz. Őt azonban nem akadályozhatta meg semmi, még saját lábujja sem: így aztán a verseny előtt elment egy orvoshoz, és levágatta az üszkös ujjat. Másnap pedig elindult a Tour-on.

Kanyarodjunk vissza a történet elején említett Apohoz. Vietto tanítványaként szigorú, sokszor kegyetlen edzési rutint kellett betartania, ami olykor éhezést, fű-evést és alváshiányt jelentett. Vietto úgy gondolta, hogy az alvás a haldoklással egyenlő. Apo mindent teljesített. Azonban még valamit meg kellett tennie, hogy bizonyítsa, mennyire elkötelezett: le kellett vágnia a lábujját.

Jean-Apôtre Lazaridès
Jean-Apôtre Lazarides © Profimedia

A kérdésre, hogy miért is kell ezt megtennie, a következő volt a válasz: azért, hogy megértse a profi kerékpározás fájdalmát és átélje az áldozatot, amit mestere hozott a sportért. Apo ismét engedelmeskedett. Élete hátralévő részét sántikálva töltötte.

Térjünk csak vissza az első kérdésre, amit feltettünk: te mit áldoznál fel a kerékpározás oltárán? Valami ilyesmire gondoltál? Belefér egy-két testrész?

A történet minden szépsége (és furcsasága) mellett meg kell említenünk azt is, hogy sem Vietto, sem Apo nem nyerték meg a Tour-t. Előbbi legjobb eredménye az 1939-es verseny második helye volt, Apo pedig 9. lett 1949-ben, de ennél közelebb nem jutott a dobogóhoz.