1. A pólója alatt egy furcsa duzzanat jelzi, hogy volt már eltörve a kulcscsontja.
2. Annak ellenére, hogy egy irodában dolgozik, a tenyerét favágókat megszégyenítő bőrkeményedések borítják.
3. Telefonja háttérképe – a gyerekei helyett – saját maga, ahogy egy őrült mutatványt végez bringájával.
4. Minden októberben körbetelefonálja a barátait, hogy együtt nézzék meg a Red Bull Rampage élő adását.

5. Ha az utcán sétál, minden kerékpár után megfordul és hozzáfűz valamilyen megjegyzést olyan szaknyelven, amit könnyen halandzsának lehet hinni.
6. Általában halvány lánc-nyomatok vannak a vádliján, esetleg apró sárpöttyök az arcán.
7. Bicikliláncból készült ékszereket visel a nyakában és a csuklóján, és közben azt hiszi, hogy ez még ma is olyan menő, mint 10 éve volt.

8. Soha nem fullad ki, még akkor sem, ha felmászik a tizedik emeletre.
9. Az asztalán áll egy bögre, ami valamilyen kerékpárgumival kapcsolatos nevű fesztivált hirdet.
10. Még a bevásárlókocsival is megpróbál ugratni.
11. A szivárványos mez számára nem a Pride felvonulását jelenti.
12. Hiába származik olyan országból, ahol metrikus rendszert használnak, biztosan rajtakapod, hogy hüvelykben számol – legalábbis 26 és 29 között.
13. Évente egyszer eltöri a karját, de úgy gipszeik be, hogy továbbra is tudja fogni a kormányt.