Az idei Vuelta egyik legviccesebb sztorija kerekedett ki Max Van Gils kellemetlen alapsztorijából: a Lotto belga bringásának végül egy egész kávéház szurkolt nem tervezett villámlátogatása után.

A kerékpársport egyik sajátos szépsége, hogy hétről hétre képes mókás emberi történetekkel szolgálni, még a legnagyobb versenyeken is.

Így történt ez az idei Vueltán is, amelynek 14. szakaszán Maxim Van Gils került a reflektorfénybe – nem feltétlenül úgy, ahogy ő szeretett volna, de végül aztán nem származott belőle közvetlen hátránya, egy jó sztori kerekedett ki az egészből, aminek a végén mindenki csak nevetett, beleértve őt is.

A biológia törvényszerűségeit még a sokszor emberfeletti teljesítményeket produkáló profi bringások sem tudják áthágni, így nyilván nekik is megvannak a szükségleteik, amiket a hosszú, négy-ötórás tekerések alatt ki kell valahogy elégíteniük. Az ügyesebbek a kisdolgot megoldják akár az út szélére húzódva, a bringán ülve, de ha komolyabb a „probléma”, akkor aztán szó szerint hív a természet…! (Az egyik legemlékezetesebb ilyen eset egyébként a 2017-es Giro királyszakaszán volt, amikor a későbbi győztes Tom Dumolinre tört rá a hasmars menetközben, a Stelvio leküzdése után nem sokkal, és volt kénytelen kaszát, kapát, vasparipát elhajítva az útmenti bokrosba guggolni – akkor nem nevetett senki, hiszen jó két percet veszített biztosnak tűnő összetett előnyéből, csupán fél perce maradt, vagyis kis híján a Giro-győzelmébe került a be nem tervezett egészségügyi kényszerszünet…).

Emlékezetes jelentsorok: szegény Dumoulin a ’17-es Giro királyetapján mindent elhajítva menekült a bokrok közé (fotók: L’Equipe/AFP/Getty)

Most Van Gils járt némiképp hasonlóan. A Lotto-Soudal belga bringására is a szakasz közben tört rá nem várt gyomorgörcs, ami pokoli tud lenni alapból is, nem még egy háromhetes verseny kellős közepén, a sokadik órája a nyeregben ülve. Neki azonban nagyobb szerencséje volt, mint anno szegény Dumoulinnek: épp egy spanyol városkán haladtak át, ott pedig megpillantott egy kávézót, és amikor a szükség nagy úr, nem gondolkodik sokat az ember… „Hirtelen hatalmas gyomorgörcs tört rám, pokolian szenvedtem. De aztán áthajtottunk egy kisvároson, és láttam, hogy van ott egy kávézó. Nem láttam más módot, minthogy beszaladjak és könnyítsek magamon… Elég abszurd volt” – nyilatkozta utóbb Van Gils a belga TV2 Sportnak.

Max Van Gils a szakasz után, már sokkal jobban, megkönnyebbülve (forrás: Twitter/Lotto Soudal)

Képzelhetjük a burleszkbe illő szituációt, amikor egy cipőtől sisakig bringaruhába bújt versenyző egyszer csak a kisvárosi kávézó idilli nyugalmát megzavarva beront, és kétségbeesetten kiabálva a mellékhelyiség holléte felől érdeklődik – nos, ez valahogy pont így zajlott le a valóságban is.

„Úgy ültek ott, mintha szellemet láttak volna – mondta nevetve Van Gils a meghökkent vendégekre utalva, hozzátéve, hogy szerencsére nem várt hepienddel zárult a szürreális sztori: – Amikor visszajöttem, mindenki elkezdett tapsolni, szurkolni és videózni. Nagyon vicces volt! Én pedig miután megkönnyebbültem végre, sokkal jobban éreztem magam. Úgyhogy így utólag azt mondhatom, egyértelműen jó döntés volt, hogy beugrottam!”