Tényleg motivál, ha mérges vagy?

Szerző: Jiri Kaloc

Itt az ideje az újévi fogadalmaknak és új célok kitűzésének, melyek elérésében most egy új módszer is segíthet. A Texas A&M Egyetem kutatói megvizsgálták, hogy a düh mennyiben segít a célok elérésben. Több kísérletet is végeztek, hogy kiderítsék, milyen esetekben lehet jó motiváció a harag, és mikre kell odafigyelni. A következő eredményekre jutottak.

Az érzelmek szerepe kihívást jelentő feladatok megoldásakor

A tanulmány során a kutatók korábbi felmérésekből származó adatokat használtak (több mint 1400 megkérdezett válaszait), valamint saját kísérleteket is végeztek, több mint 1000 résztvevővel. Ezek során különböző érzelmi reakciókat (harag, öröm, szomorúság, vágy, vagy épp semleges érzelmek) váltottak ki az alanyokból, majd kihívást jelentő feladatok elé állították őket. A feladatok változatosak voltak. Szerepelt közöttük szókirakó, de olyan is volt, hogy magas pontszámot kellett elérni egy síelős videójátékban.

“Az a nézet, hogy a pozitív érzelmek ideálisak a mentális egészség és az általános jólét szempontjából, kiemelkedő helyet foglal el az érzelmekről szóló laikus és pszichológiai beszámolókban. Azonban az újabb kutatások azt sugallják, hogy a negatív érzelmek, mint például a harag, sokkal jobb eredményeket szülnek” – mondta a vezető szerző, Dr. Heather Lench.

A düh fokozza a kitartást és a hatékonyságot

A Texas A&M Egyetem 233 egyetemi hallgatójának bevonásával végzett, haraggal kapcsolatos tanulmány egyik kísérlete különösen érdekes eredménnyel zárult. A résztvevőket véletlenszerűen csapatokba osztották, és haragot, vágyat, szomorúságot, örömet vagy semleges érzelmeket váltottak ki belőlük. Az érzelmi válaszokat erre a célra kialakított képek segítségével érték el. Azoknak a személyeknek például, akik a düh csoportba tartoztak, különböző sértéseket mutattak az iskola futballcsapatával kapcsolatban. A vizsgálat megállapította, hogy azok a hallgatók, akiknél sikerült elérni, hogy dühössé váljanak, 39%-kal több rejtvényt oldottak meg, mint a semleges érzelmi állapotban levők. Ez azt mutatja, hogy a düh fokozhatja a kitartást és a hatékonyságot kihívást jelentő helyzetekben.

Road cyclist
A Texas A&M Egyetem 233 egyetemi hallgatójának bevonásával végzett, haraggal kapcsolatos tanulmány egyik kísérlete különösen érdekes eredménnyel zárult. © Profimedia

“Az eredmények arra utalnak, hogy a düh fokozza a kívánt cél elérésére irányuló erőfeszítéseket, ami gyakran nagyobb sikert eredményez” – nyilatkozta Dr. Heather Lench.

A haragnak vannak hátulütői is

Fontos szem előtt tartani, hogy az adatok szerint a harag hatása nem volt általánosan pozitív. Míg a nehezebb kihívások során valóban javította a teljesítményt, az egyszerűbb feladatok során ez nem így volt. Arról nem is beszélve, hogy az intenzív düh megnövelheti a szívritmust, légzési nehézséget okozhat, és hozzájárulhat olyan egészségügyi problémák kialakulásához is, mint a szív- és érrendszeri betegségek. Emellett az sem titok, hogy a harag problémákat okozhat az interperszonális kapcsolatokban.

A düh pozitív oldala

A kutatók szerint azonban az enyhe vagy mérsékelt düh pozitív lehet, ugyanis rámutathat, ha valamin változtatni kell, és potenciálisan motivációként szolgálhat a kihívást jelentő célok eléréséhez. A tanulmány szerzői azt is kihangsúlyozták, hogy annak érdekében, hogy ezt az érzelmet konstruktívan hasznosítani lehessen, kulcsfontosságú annak megértése, hogy az adott személy miért dühös.

“Az emberek gyakran inkább a pozitív érzelmeket használják eszközként, a negatív érzelmekre pedig hajlamosak úgy tekinteni, mint amik nemkívánatosak. Kutatásunk tovább bővíti az arra vonatkozó bizonyítékok sorát, hogy a pozitív és negatív érzelmek keveréke elősegíti az általános jólétet, és hogy a negatív érzelmek eszközként való használata bizonyos helyzetekben különösen hatékony lehet” – zárta Dr. Heather Lench.