Felhívtam Robyn LaLonde-ot, egy futótanárt és az EDGE Athlete Lounge tulajdonosát Chicago-ban, Illinois-ben, hogy némi bepillantást kapjak a falnak támasztott láb póz előnyeiről.
Ennek a regenerációs mozdulatnak a legnagyobb ereje az egyszerűségében rejlik. Mindössze annyit kell tenned, hogy keresel egy falat, vele merőlegesen lefekszel, a feneked a falhoz támasztod, felhúzod a lábaidat, oldalra nyújtod a karjaidat, és ellazulsz. Nincs szükség különleges felszerelésre. Sőt, még hosszú időre sem – legfeljebb 15 percre.
Némi alapvető ismerettel felszerelkezve elhatároztam, hogy legalább két hétig minden edzés után felveszem a pozíciót. Íme, hogyan segített!
Végtelenül egyszerű, hatalmas előnyökkel
A falnak támasztott láb hivatalos neve viparita karani, ami szanszkrit nyelven annyit jelent, hogy „fordított pozíció”. A póz segít visszafordítani azokat a tipikus mozdulatokat, amik a testünk alsó felében zajlanak, amikor egész nap ülünk vagy állunk. És különösen hasznos edzések után!
LaLonde szerint a legjobb, ha a mozgás után minél hamarabb (30 percen belül) végezzük ezt a mozdulatot, mert bemelegített lábakkal és kitágult vénákkal könnyebb a keringés. Tulajdonképpen ez a fordított póz azzal segíti az általános regenerációt, hogy csökkenti a lábakban összegyűlő folyadékot, miközben nyújtja a combizmokat és enyhíti a kimerült alsó testrészekre nehezedő terhet. (Rendkívül hasznos, ha valaha is szédülést érzel egy kemény edzés után.)
„Pozitív körforgást hozol létre a test magjában” – mondta LaLonde. „A keringés sokat számít a regeneráció során, mert az inverz testhelyzetben segít mindent gyorsabban elvezetni a tejsavat és a salakanyagokat.”
Nem csak regenerál
Nem csak azért vágtam bele, hogy két hétig rendszeresen nyújtsak ezzel a pózzal, hogy lazítsam a combizmaimat, hanem azért is, hogy megszüntessem a nyakamban és a hátamban felgyülemlett feszültséget.
Naponta hat vagy hét órát ülök egy asztalnál, öt napon át egy héten, és egy számítógépet bámulok. Bár a testtartásom nem borzalmas, nem is tökéletes, ezt pedig a nyakamon és vállaimon lévő nyomás jelzi, ami egyre csak rosszabbodik. Jó hír volt tehát, amikor LaLonde elmondta, hogy a viparita karani megnyújtja a felsőtestedet is, és ellensúlyozza a számítógép előtt való ülésből eredő előrehajló testtartást.
Körülbelül egy hét múlva éreztem először, hogy a fejem nem olyan, mintha egy bowlinggolyó nyomná le a vállaimat.
Segít kiszakadni
Ennek a mozdulatnak egy váratlan előnye volt a majdnem 10 percnyi folyamatos „én-idő”. LaLonde szerint a póz jó módja a ritmikus légzés és a meditáció gyakorlásának, és bár nem sikerült teljesen eljutnom erre a szintre, arra törekedtem, hogy ne válaszoljak semmilyen üzenetre és ne görgessem a közösségi médiát.
Idővel könnyebb
LaLonde szerint már öt-tíz perc után is élvezheted az előnyöket, így hat perces idővel kezdtem. Úgy döntöttem, hogy az ötödik napon 8 perces időtartamra növelem a póz megtartását. Ekkor jöttem rá, hogy a kihívás inkább mentális, mint fizikai.
Be kell vallanom, hogy az első hat perc letelte után rendszeresen pillantottam az órámra, hogy lássam, mennyi idő van még hátra. Nem gondoltam, hogy két perc olyan lehet, mint két óra. Tudtam, hogy az óra nézegetése nem fogja gyorsítani a perceket, és hülyeségnek tűnt, hogy a pihenést unom. Így tudatos döntést hoztam, és igyekeztem türelmes lenni.
Amikor már nem kellett magamnak megtiltanom, hogy figyeljem az órát, 10 percre növeltem az időtartamot, ami szerintem egy boldog középút a LaLonde által megadott tartományban.
A regenerációs rutinom alapja lesz
Összességében határozottan észrevettem, hogy nem vagyok olyan fáradt és merev, mint általában a keményebb edzések után szoktam lenni, és ez fantasztikus. Ráadásul enyhült a hátfájásom, és jobb lett a testtartásom is.
Persze lehet, hogy furcsa a padlón feküdni, a falhoz támasztott lábakkal, de ha jó, akkor csinálni kell!
Forrás: runnersworld.com
