Tulajdonképpen Valter Attila már azzal megcselekedte a címbeli állítást, hogy tavaly a világ jelenleg vitán felül legerősebb csapata, a Jumbo-Visma szerződtette, ám közönségkedvenc bringásunk az idei évével nagyon markánsan bizonyította, hogy rászolgált a bizalomra, és nem véletlenül választotta őt ki a kizárólag a legkiválóbb elitversenyzőkkel dolgozó holland sztáristálló. Eleve már az felfoghatatlanul nagy szó, hogy a 4-5 éve még a Pannon Cycling Team kontinentális sorában tekerő versenyzőnk honnan hova jutott el ilyen rövid idő alatt – a „csömöri havasokból” kettesével-hármasával szedve a lépcsőfokokat, az ő szavajárásával élve –, de ez a versenyéve már tényleg arról szólt, hogy a magyar országúti kerékpárszurkolók végig olyasmit érezhettek, amit eddig még soha, vagy csak nagyon-nagyon ritkán: hogy végre nekünk is van egy klasszisunk, akiért hétről hétre reálisan szoríthatunk a legnagyobb versenyek élmezőnyében, ráadásul a magyar bajnoki trikóban tündökölve.
Top 30-as hely sorrendben a Gran Caminón, a Baszk körön, az Amstelen, a La Fleche Wallonne-on, a Liege–Bastogne–Liege-en, a Critérium du Dauphiné-n, a Burgosi körön, 5. hely a Strade Bianchén, összetett 4. hely a Norvég körről – és akkor jött a szezon utolsó nagy háromhetese, a Vuelta, hogy végképp felrakja a pontot az i-re. A Jumbo Vuelta-keretébe odakerülni önmagában elismerés és bravúr, de az, hogy Ati végül úgy tudott hozzájárulni Sepp Kuss szenzációszámba menő piros trikójához, csapata soha nem látott történelmi triplájához és színtiszta dobogójához, hogy egyúttal a sztárokkal teletűzdelt brigád egyik, ha nem a legfontosabb segítője volt, miközben maga is az összetett 22. és a fiatalok versenyének 8. helyén végzett, tényleg minden jelzőnél beszédesebb.
Ő maga így fogalmazta ezt meg a verseny után: „Történelem. Nem sokszor írnám le ezt a szót. Olyan fellengzős nekem, most mégis illik ide. Tegnap egy hónap, vagy inkább egy élet kemény munkáját fejeztük be. Egy éven belül három Grand Tourt nyertünk a Team Jumbo-Visma Cycling csapatával és ebből én is kivehettem a részem! Hihetetlen számomra, hogy mennyi minden történt velem kevesebb mint egy év alatt. Nem gondoltam, hogy ekkora hatással lesz rám ez az élmény, de most olyan önfeledt büszkeséget és boldogságot érzek, ami csak párszor adatik meg az életben.” Attila ezt követően itthon telt házas közönségtalálkozót tartott a Közlekedési Múzeumban, nem meglepő módon hatalmas érdeklődés mellett, hogy egy kis pihenés után továbbinduljon a szezon utolsó, olaszországi versenyeire, hogy remélhetőleg még emlékezetesebbé tegye történelmi évét!
Eközben honfitársa, Fetter Erik sem lazsál. Az EOLO-Kometa magyar versenyzője a hétvégi, hollandiai Európa-bajnokság mezőnyversenyét a 43. helyen fejezte be, amit annak fényében kell értékelni, hogy a 137 induló csaknem harmada be sem ért a 200 kilométeres, kemény terepű, macskakövekkel nehezített és bukásokkal tarkított pálya céljába. Fetter rögtön az Eb után tovább is állt, a 2.1-es Horvát körversenyre, amelynek csütörtöki, harmadik szakaszán sikeresen szökött, és végül a nagyszerű hatodik helyen száguldott célba – mostanában tényleg jó érzés tehát magyar kerékpárszurkolónak lenni.
