Ezért alszol jobban sportolás után

Szerző: WLC

A munkahelyi ingázás, a gyerekek fuvarozása, és a kora reggeli csoportos tekerések az utóbbi időben elmaradtak, az így felszabadult időt pedig sokan a felgyülemlett alváshiány pótlására fordították. Azonban a több alvás nem feltétlenül pihentetőbb.

A pandémia alatt átalakult alvási szokásokat, és az új ritmus hatását vizsgálták a svájci tudósok, amikor 435 embert kértek meg, hogy hat héten át rögzítsék alvásmennyiségüket- és minőségüket, egy online felmérés keretében.

A résztvevők egyharmada akár 50 perccel többet aludt a karantén alatt, mint korábban. Ez valószínűleg nemcsak az ingázás megszűnésének köszönhető, hanem az ún. „társadalmi jetlag” jelenségének is. Ez a kifejezés arra utal, hogy az emberek jobban be tudják állítani alvásritmusukat saját biológiai órájuk szerint, mint külső szabályok és események alapján, mint például amikor későn érnek haza.

Ha biológiai óránk szerint alakítjuk ki alvásritmusunk, frissebben fogunk kelni. Fotó: pixabay.com

Emellett az alanyok olyan minőségi tényezőkről is beszámoltak, mint például az elalvás nehézsége, az éjszakai ébredések, az alvásképtelenség, a zajokra való reakció, a reggeli frissességérzet és összességében az alvás pihentető jellege.

„Sajnos a több alvás nem egyenesen arányos a jobb alvással” – magyarázta a tanulmány vezetőszerzője, Christine Blume. A Bicycling online magazinnak adott interjúban elmondta, hogy valójában az alvás minőségének romlásáról számoltak be a kutatás résztvevői, sőt, olyanok is voltak, akik kevesebbet aludtak, mint korábban.

„Ez nem meglepő, hiszen az új szituációkkal mindig nehéz megküzdeni, az önértékelésünkre is hatással lehet egy-egy ismeretlen helyzet” – tette hozzá a szakember. „Általában az alvás mennyisége nem arányos a minőségével, bár kétségtelenül fontos aspektusa annak.”

Mitől alszunk jobban?

A mozgástól, különösen, ha a szabadban végezzük. Blume szerint a fizikai aktivitás nagymértékben befolyásolja az alvás minőségét, a természetes napfény pedig szintén hozzájárul a békés éjszakához, mivel segíti olyan hormonok szabályozását, mint például a melatonin és a kortizol.

Még ha az emberek idejük nagy részét otthonukban töltötték is, a testmozgás segített nekik jól aludni. Blume szerint az önértékelési problémák megszűnéséhez is hozzájárul a sportolás, ha pedig ki vagyunk békülve magunkkal, könnyebben és zavartalanabbul alszunk.

„A testmozgás lehet az egyik módja annak, hogy megbirkózzunk a stresszel” – magyarázta Blume. „Lehetőséget ad arra, hogy a több alvás jobb alváshoz vezessen.”

Tehát, ha rosszul alszol, nem az a megoldás, hogy egyre korábban és korábban bújsz ágyba. Ülj nyeregbe és irány a természet!

Forrás: bicycling.com