Miután átesett a koronavíruson és csapata, a BORA – hansgrohe úgy tűnik, meg szeretne válni tőle, hogy 5 millió eurós éves fizetését az ígéretes fiatalokra fordíthassa, azt gondolhatnánk, hogy megingott a 31 éves Peter Sagan önbizalma.
A világbajnokot alig láthattuk a verseny alatt, mielőtt csapata az utolsó emelkedőn az élre állt. Ezután üldözőbe vette Primož Rogličot (Jumbo-Visma) a Mur de Huy-on, és a verseny utolsó 75 méterén sikerült is lehagynia. A 28 éves francia karrierje során harmadszor nyerte meg az ardenneki…
Kétségtelenül a négyszeres Tour de France győztes, Chris Froome története lesz az egyik legnagyobb sztori az idei versenyszezonban, aki sérülése után most visszatér a versenyzésbe. 2019. június 12-én a 35 éves kenyai születésű brit kerékpáros jobb combcsonttörést, könyöktörést és bordatörést szenvedett egy nagy bukás során.…
Néhány héttel ezelőtt az Ineos Grenadiers sajátította ki a dobogót a Katalán Körversenyen, ezzel megmutatva, hogy a brit csapatot továbbra sem szabad leírni. Erről a versenyről azonban hiányzott a két szlovén szupersztár, Primoz Roglič és Tadej Pogačar, akik azóta Baszkföldön emlékeztették a kerékpáros világot arra,…