Te tudod hány km az ország kerülete? Tamás fogta magát és lemérte! 2037,14 km-t és 8642 méteres szintemelkedést teljesített, mire körbeért. Mindezt hat nap alatt, pontosabban 75 óra aktív tekeréssel.
Ha szeretnéd te is megkerülni az országot, itt éred el Tamás Strava-linkjeit:
- nap: Budapest – Sátoraljaújhely
- nap: Sátoraljaújhely – Körösszakál
- nap: Körösszakál – Mohács
- nap: Mohács – Magyarszombatfa
- nap: Magyarszombatfa – Sopron
- nap: Sopron – Budapest
Mióta biciklizel? Mikor kezdtél el nagyobb távokat menni?
Mindig is valami pedálos szerkezetet hajtottam. Általános iskolában odáig fajult a helyzet, hogy nem egyszer előfordult, hogy szándékosan azt füllentettem, hogy otthon hagytam az ellenőrzőm, hogy mehessek egy kört a faluban. Szóval már egész fiatalon rabul ejtett ez a sport!
Igazán komolyra akkor fordult, amikor megkaptam a „Kerékpár enciklopédia – Minden, amit a kerékpárról tudni kell” című könyvet. Teljesen ámulatba ejtettek az országúti kerékpározással foglalkozó részei. Gyors bringák, hihetetlen távok. Talán ennek is köszönhetem ezt a hosszú távú becsípődésemet. Amit akkor fiatalon nem is tudtam helyén kezelni. Már serdülő koromban napi 80-100 kilométereket tekertem, de az eredmények nem jöttek. Egyszerűen a versenyekre nem ez kellet. Így mikor U23-s lettem, szögre akasztottam a bringát. Az indokok egyszerűek voltak. A sok eredménytelen megmérettetést fejben nem tudtam kezelni, másrészt jött egy téves következtetés, hogy ideje felnőni. Így hosszú időre mélyen elnyomtam magamban a sport iránti vonzalmamat. Viszont 2018-ban, hosszú mérlegelést követően újra kiengedtem a szellemet a palackból. Persze eltelt sok év, így teljesen másképp közelítem meg a dolgokat. Tisztábban látom a saját céljaimat, és ha el is megyek egy-egy megmérettetésre, a közösség hajt, nem pedig az eredmény.
Milyen bringával tekerted körbe az országot? Van más biciklid is ezen kívül?
Egy Trek Emonda nyergében vágtam neki az országnak, és van több bringám is, amiket ha nem is rendszeresen, de néha-néha azért használok! Ez annak köszönhető, hogy sajnos elég ragaszkodó típus vagyok, és minden bringámmal nagyon összenövök, így ha jön egy újabb, a régi általában a padlásra kerül emlékbe. Így megvan az első országútim, amivel belekóstoltam ebbe a szakágba és tanultam meg szabadgörgőn bringázni vagy csatoltam be az első stoplis pedálomba és 2 óra ki és becsatolgatást követően dőltem el 100 méter megtétele után. A Cube Agree-m, ami őt váltotta és letekertem vele Zürich-ből Nizzába 16 évesen, jelenleg telente Ice Cube becenéven tűnik fel az utakon. Illetve a 20 éve kapott első Trek-em egy OCLV 5200-s személyében, amivel lényegében 2018-ig elválaszthatatlanok voltunk, és rengeteg emléket gyűjtöttem vele nyergében, szintén ott pihen a többi között.
Miért vágtál bele ebbe a jókora kihívásba? Egyedül indultál útnak?
Hát ez jó kérdés! Sok tervem van, amikhez jó lenne egy jó adag önbizalom, és talán ezt is egy mérföldkőnek szántam, amivel bebizonyíthatom magamnak, hogy ilyen komoly teljesítményre is képes vagyok. A projekt mögött pedig a párom és szülei mint háttérstáb segédkeztek. Napjában 1-2 alkalommal megbeszélt helyeken találkoztunk, illetve előrementek a szálláshelyekre és előkészítettek mindent, hogy nekem csak a bringázással és a pihenéssel kelljen foglalkoznom. De lényegében a napok nagy részében magamra voltam utalva.
Úgy érezted, felkészült vagy? Máshogy edzettél a túra előtt, mint korábban?
A legnehezebb része a túrának maga az elhatározás volt. Rengeteget hezitáltam. Csináljam? Ne csináljam? Mi lesz ha…? Végül 3 hét alatt kellett összehangolni az egészet. A bizonytalanságomnak köszönhetően egyáltalán nem éreztem, hogy fel lennék készülve. Tudtam, hogy az állóképesség és az erő meg lesz hozzá. Viszont fejben nem hittem el, hogy képes lehetek egy ekkora horderejű dologra. Ezért is készültek a blogbejegyzések, amiket megosztottam különböző csoportokban, és a fogadtatásuk rengeteg pozitív energiát adott – nem mellesleg kényszert is, hogy folytassam. Ilyen távok leküzdésére az a legjobb, ha nem is gondolsz bele az egészbe. Túl nagy falat a tudatos énünknek. Kis célokat kitűzve viszont jól be lehet csapni saját magadat. Edzésként minden szabadidőmet a bringám nyergében töltöttem. Néha egy-egy hosszabb túrával puhatolóztam, és megerősítéseket kerestem, hogy minden rendben lesz. Menni fog.
Mindent előre megterveztél, vagy hagytad, hogy alakuljanak a dolgok?
2000 kilométer megtétele még kocsival sem egyszerű, nemhogy kerékpárral. Már itthon mindent megtettünk annak érdekében, hogy mindenki élvezhesse az utazást. Így párom és szülei az útvonalon található nevezetességeket keresték fel, míg én pedáloztam. Bár sok esetben nekik sem volt egyszerű dolguk, hogy mindig a megbeszélt helyen legyenek a kijelölt frissítő pontokon. De azért volt benne elég sok nem megtervezett elem is. A helyzet mindenki számára új volt, és azért az olvasgatás és a megtapasztalás nem ugyanaz.
Melyik szakasz volt a legnehezebb a hat napos túrán? Voltak igazán súlyos mélypontjaid?
Szinte minden egyes nap voltak mélypontok. Egyedül mentem, a határhoz legközelebb eső aszfalt utakon, amiken elég gyér volt a forgalom, így volt időm elmerülni magamban. De talán a legnehezebb pillanataim a 4. nap végén és az 5. napon voltak. A 4. nap végén azért, mert az utolsó 25 km-t szakadó esőben kellet megtennem, kegyetlen szembeszélben, úgy, hogy 11-13 fokra csökkent a hőmérséklet. Az utolsó 10 kilométeren többet néztem a kilométerórámat, mint az utat. Csak arra tudtam gondolni, hogy lehet, hogy holnap ilyen időben kell elindulnom. Szerencsére másnap nem volt olyan rossz a helyzet, ennek ellenére vízválasztó lett az a nap. Ezt a szakaszt amolyan “pihenő” napnak szántam. Az előző napok 300-400 kilométerei után aznap csak 210 kilométert kellett megtennem. De a viharos erejű szembeszél a legnehezebb napommá tette. Minden egyes méterért meg kellett szenvedjek. Nem egyszer szálltam le a bringáról, hogy megpihenjek, és mentálisan erőt gyűjtsek a folytatáshoz.
Ütköztél valamilyen nem várt nehézségbe? Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad, feladod?
Igyekeztem minden eshetőségre felkészülni. A szervizkocsiban volt szinte minden, ami egy komolyabb problémát is orvosolhatott. De azért akadt váratlan helyzet. Ilyen volt a 3. napi defektem, amitől nem estem kétségbe, hiszen volt nálam pótbelső. Viszont mikor kiderült, hogy az is lyukas, mert az ülés alatti táskában a rázkódástól kidörzsölődött, nem volt választásom, mint telefonos segítséget kérni, és várni. Itt 1 órát vesztettem, ami végül elég komolyan lerövidítette az esti pihenőmet. A másik pedig az 5. napon történt, amikor a javarészt használt cipőm stoplija megadta magát. Szerencsére pont egy találkozási pont közelében történt az incidens, így sok időt nem vesztettem. De ezeket leszámítva komolyabb technikai probléma nélkül sikerült letudni a távot. Viszont a fenekem már a 2. nap végén elég komolyan sajgott. Ahogy előzőleg olvastam ilyen távoknál szinte elkerülhetetlen a kidörzsölődés, és ezért próbáltam bevetni minden technikát ennek elkerülésére. A legrosszabb ilyenkor az izzadás során keletkező sókicsapódás. A só sajnos természetéből adódóan elég szögletes formában kristályosodik ki, amik felhalmozódva szárítják, és irritálják a bőrt. Hosszú távon pedig komoly kidörzsölődést tudnak okozni. Ennek elkerülésére a legjobb a gyakori ruhacsere, illetve a popsikrém használata.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyszer sem akartam feladni. Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó és egyszerű lenne beszállni a kocsiba, de valahogy mindig találtam valamit, ami tovább lökött az úton. Sokszor már az is motivált, hogy ha most nem csinálom meg, kénytelen leszek újra belevágni!
Mennyit pihentél a túra alatt? Hol és miket ettél, hol aludtál?
Az első nap előtt csak pár órát tudtam aludni, hajnalban indultam, és izgatott is voltam. De utána sem sok idő maradt a regenerálódásra. Átlagosan talán 5-6 óra összejött, amit tényleges alvással tudtam tölteni, de sok esetben ezek sem voltak túl pihentetőek. Feldobott állapotban megérkeztem a szállásra, ahol kellet egy-másfél óra mire le tudtam nyugodni, miközben már fejben a másnapot tervezgettem. Normális ételt csak a szállásokon ettem, reggel és este. Reggelire rendszerint müzlit joghurttal, vacsorára pedig valamilyen tésztát. Napközben pedig a bringán pótoltam az elégetett kalóriákat, müzli szeletekkel, péksüteményekkel, szendvicsekkel.
Mik voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Egyértelműen a biztató szavak, amiket kaptam, mind az online csoportokból, mind azoktól az emberektől, akik az út szélén vártak, hogy gurulhassanak velem pár kilométert, vagy némi frissítővel kedveskedtek. A mai napig erőt merítek ezekből.
Ha ismersz olyan bringást, akinek kijár az elismerés inspiráló teljesítménye miatt, és úgy gondolod, büszkén akasztaná a nyakába a WLC Heroes érmét, írd meg nekünk a welovecycling@skoda.hu e-mail címre vagy Messenger üzenetben, hogy ki ő és miért vagy rá büszke! Kiemelkedő Strava-linkeket is várunk! Magadat neveznéd? Csak bátran! 🙂
