Nem minden hős visel köpenyt: van, aki biciklisnadrágban menti meg a világot. Strava klubunkban olyan teljesítményeknek vagyunk szemtanúi nap mint nap, amik mellett nem mehetünk el. Úgy gondoljuk, az az akaraterő, munka és kitartás, ami ezekhez szükséges, megérdemli a jutalmat. Ezért indítottuk el WLC Heroes kampányunkat, mely során éremmel méltányoljuk a bringázás hőseit, és bemutatjuk őket nektek, hogy inspiráljanak és mozgatórugói lehessenek a szélesebb kerékpáros közösségnek!

[A meze] sárga-fekete, sárga-fekete,
Ő a hegyek fenegyereke,
Jön a Tigris, jön a Tigris,
Nála jobb bringás nincs is!

Gryllus Vilmos gyermekdala után szabadon, a szerk.

Biztosan sokak számára nem ismeretlen Makács Gábor neve, aki elképesztő mászásaival szerzett magának hírnevet, többek között a Kékesi csúcstámadás csúcstartójaként, az Everesting 10k kihívás teljesítőjeként, edzőként, a Fogaskerekűnél is gyorsabbként, összességében pedig a Tigrisként. Bármelyik teljesítményéért díjazhatnánk, mi azonban egy 458 kilométeres útját választottuk, több mint 5000 méteres szinttel, amit 17 és fél óra alatt teljesített. Hogy hogyan és miért, arra ő maga ad választ, ahogy arra is, hogy miért éppen tigrisként támadja a nagyobbnál nagyobb hegycsúcsokat és falja a kilométereket, illetve, hogy ihat-e egy nagymacska sört.

Gábor a WLC HERO éremmel.

Hogyan tervezel meg egy ennyire hosszú túrát? Mit viszel magaddal?

Először is meghatározom a célt, ami most csak annyi volt, hogy legyen meg a 600 km és élvezzem is az útvonalat. Vagyis ne sík legyen, még akkor se, ha ott órákkal gyorsabban teljesíthető lenne ez a táv. Tokaj elég távolinak tűnt. Útvonaltervezővel meghúztam egy útvonalat nagyjából, amiből rögtön láttam, hogy ez pont jó lesz! Oda-vissza pont kiadja a 600-at, ha átmegyek a Mátrán és a Bükkön is. Utána az apróbb részletekbe megyek bele, hogy hol lehet egyáltalán bringával közlekedni, illetve milyen az útminőség. Ehhez sokszor az utcakép funkciót használom. A forgalmas utakat próbálom kerülni, ahol lehet. Mindig azt az útvonalat választom, amelyikben több a szint. A pontosan megrajzolt útvonalat utána föltöltöm az GPS-es órámra és kész is. Amit még föl szoktam írni, hogy kék nyomós kutak hol vannak, mert ilyen hosszú távon szükségem lesz folyadék-utánpótlásra.

Egy hosszabb edzéshez képest a plusz felszerelés most a komolyabb világítás volt (mivel egész éjjeli tekeréssel számoltam) és a sokkal több kaja, mert nem terveztem megállót sehol. A normál felszerelésem részei pedig nagyjából: pumpa, belső, ragasztó, mini szerszámkészlet, lánchoz patentszem, power bank az órához, telefon, láncolaj, gombelem a power meterbe.

Az említett túrán elkapott egy kis eső, hogyan tudsz felkészülni arra, hogy elázol? Jobb, ha menedéket keresel vagy megelégszel egy esőkabáttal is?

Elázásnál a legnagyobb probléma a cipő. Az nagy esőben átázik teljesen, akármit veszel fölé és nem is szárad meg hamar. Vizes cipőben tekerni 10-20 órát pedig nem túl jó.

Télen sokkal tervezhetőbb az időjárás. Akkor ritka, hogy “csak úgy hirtelen” leszakad az ég. Ilyenkor a ködszitálás a legnagyobb ellenség, mert az a radaron nem látszik, viszont teljesen el tud áztatni pár óra alatt, de ehhez vannak elég jó ruháim. Ősszel, tavasszal a hirtelenebb eső ellen inkább menedéket választok, ha van a közelben. De, ha ilyen az időjárási helyzet, akkor már eleve úgy öltözöm, illetve viszek plusz vízálló ruhát és száraz kesztyűt is, mert nekem az elázott kesztyű és a hideg együttes kombinációja a legrosszabb.

Mielőtt elindulsz egy többszáz kilométeres útra, készülsz rá edzéstervvel, étrenddel?

Plusz edzéstervvel nem készülök. Pontosabban annyival készülök, hogy egy kicsit visszaveszek a szokásos adagból, hogy azért legalább pihenten induljak. Tizenöt év után, aminek a második felében már évi 1500 órát és bő 500.000 méter szintet teljesítettem, inkább megvonásra van szükség, mint plusz edzésre. Az étrenden viszont egy kicsit módosítok már három nappal előtte: a rost bevitelt csökkentem folyamatosan a nullához közelítve. Emellett a megfelelő kalóriabevitelt is szigorúan tartom, nehogy deficittel induljak.

Voltak mélypontok a túra során? Hogyan maradsz motivált egy ilyen hosszú úton?

Kisebb mélypontok mindig adódnak ilyen távon. Nekem olyan 10-12 óra után szoktak jelentkezni. Ilyenkor beiktatok egy “kényszer” megállót. Ez azt jelenti, hogy alapvetően nem állok meg semmikor, csak ha például kulacsot kell tölteni, wc-re menni, öltözni/vetkőzni, táskából kaját elővenni. Ha holtpont van, akkor valami ilyen művelet ürügyén megállok és eszem egy dupla/tripla adagot némi koffeinnel. Ez általában segíteni szokott.

Egy korábbi WLC Hero-hoz, Lippai Marcihoz hasonlóan, Gábor is bejárta a Dolomitokat.

Mivel jutalmazod magad, ha teljesítesz egy komoly kihívást?

Megiszom egy jó fajta sört! 🙂

Sok biciklisnek mumusa a mászás, te pedig rendszeresen többezer kilométeres szintemelkedéseket teljesítesz. Tudsz mondani néhány tippet, ami megkönnyíti a mászásokat?

Azzal nem mondok szerintem újat senkinek, hogy érdemes egy kicsit lefogyni. Amivel viszont talán meg lehet könnyíteni egy mászást, ahhoz két dolog kell: ismerni az emelkedőt (hossz és meredekség), illetve a saját teljesítőképességünket. Nagyon sokan ott rontják el (még versenyzők is), hogy egyszerűen túl gyorsan mennek neki egy hosszabb emelkedőnek. Én inkább azt javaslom, hogy az elején csak módjával, és ha már látszik a vége, és hogy bírni fogjuk, akkor lehet picit gyorsítani. Ez persze leginkább csak egyedül működik, amikor nem kell alkalmazkodni senki más tempójához.

Milyen biciklivel tekertél a Tigris 600-on?

A karbon versenygépemmel, ami egy teljesen egyedi járgány. Eszközöltem rajta némi módosítást direkt ehhez az úthoz. A karbon kerekek helyett alut tettem be, mert mindegyik karbon kerekem szingós, azzal pedig nem akartam bajlódni egy esetleges defekt esetén. Illetve az áttételen módosítottam kicsit. Hátul 12-28 (10-es rendszer), mert a 11 nem olyan fontos, de helyette raktam bele 16-ot, ami nekem nagyon sokat számít. A gumi 23mm-es. Defektem nem volt.

Nyáron te is beszálltál az Everesting-hullámba, ráadásul a 10 kilométeres verzióba. Ez volt életed legnehezebb kihívása, vagy volt más olyan utad is, ami vetekedett vele?

Érdekes, de az Everesting 10k-t nem éreztem olyan extrém kihívásnak. Ha nem követem el azt a hibát a kajálással (túl sokat ettem), akkor olyan mély nyomot nem is hagyott volna bennem. Az mondjuk tény, hogy a sima Everesting (8848 méteres szintemelkedés) és a 10k (10000 méteres szintemelkedés) között sokkal nagyobb a különbség, mint azt a számok alapján gondolná az ember. A második alkalommal, amikor egy duplát szerettem volna teljesíteni (2x8848m), a térdem miatt fel kellett adnom. Akkor 11000 méter szintet mentem. Összességében szerintem ez a 600-asnak tervezett út nehezebb volt ezeknél, bár inkább mentálisan, mert onnantól kezdve, hogy megjelent az achillesemben a fájdalom (Pásztó környékén kezdődött, otthon kiderült, hogy valószínűleg valami megcsípett, de mivel korábban éreztem már hasonlót futás után, eléggé megijedtem), folyamatosan az járt a fejemben, hogy vajon mi marad a lábamból mire hazaérek és megint fél év lesz-e mire helyrejön.

Mennyire figyelsz tudatosan a megfelelő edzéstervre és étrendre?

Az edzéstervet már nem tartom olyan szigorúan, mint régen. Most megyek, amennyi csak belefér a munka mellett. Nincsenek már olyan céljaim, amik megkövetelnék a komolyabb szigort. Persze egy-egy verseny előtt azért kicsit módosítok a programon.

Az étrendre viszont nagyon figyelek. Lényegében mindent grammra lemérek, amit megeszem. A feldolgozott ételeket kerülöm, magamra főzök, rengeteg zöldséget fogyasztok. A gramm mérés/kalória számolás viszont – ez valószínűleg sokakat meglep -, nem azért van, hogy ilyen sovány tudjak maradni, hanem azért, hogy ne legyek még soványabb! Ugyanis ekkora edzésmennyiség mellett egyszerűen nem ennék eleget. Sokszor így is erőltetnem kell, hogy meglegyen a kötelező kalóriamennyiség a nap végén!

Hogy ragadt rád a Tigris becenév?

Először is a kedvenc állatom. Sokszor poénkodtam a volt páromnak azzal, hogy én egy tigris vagyok. Erre föl kaptam tőle egy általa tervezett tigrismintás bringás ruhát a 30. szülinapomra. Amit persze büszkén hordtam is az amatőr versenyeken! A mostani mezemen is van egy tigris portré. Ehhez most már ragaszkodom.

Az eredeti tigrises mez.

Nagyon köszönjük Gábornak a beszélgetést! Strava profilját itt érhetitek el, érdemes követni! Ha pedig úgy gondolod, a te teljesítményed is inspirálhat másokat, csatlakozz a We Love Cycling Magyarország Strava klubjához és rögzítsd az útjaidat (ha már tag vagy, akkor csak így tovább)! Figyelni fogunk! Hamarosan gazdára talál a következő WLC HERO érem is!