Az elmúlt években megváltozott a munkahelyre történő ingázás módja a nagyvárosokban. Kevesebben használják az autójukat, többen tömegközlekednek és bringáznak. Hogyan hat erre a trendre a közbringarendszer? Vessünk egy pillantást arra, hogy mit mérlegelnek azok, akik a nyeregbe pattanás és a volán mögé ülés között vacillálnak.

Megosztás:

A közbringázás növekvő tendenciát mutat Amerikában 

A közbringarendszerek Európa és Ázsia városaiban már népszerűek. 2010-ben az Egyesült Államokban csupán 4 város rendelkezett közbringarendszerrel, de 2016-ra ez a szám 50-re emelkedett.

„A kerékpározás alapvetően jó és egészséges, valamint alacsonyabb szennyezést és forgalmat generál, de költséges is lehet, és az emberek aggódnak, hogy ellopják a biciklijüket” – nyilatkozta Dafeng Xu, a Washingtoni Egyetemhez tartozó Evans School of Public Policy & Governance adjunktusa. „A közbringa e problémák közül néhányat megold, hiszen az embereknek nem kell a magas költség és a lopás miatt aggódniuk.” 

Azokban a városokban, ahol közbringarendszert vezettek be, 20%-kal nőtt a bringával ingázók száma Xu legújabb tanulmánya szerint. „A tanulmány azt mutatja, hogy a közbringarendszerek rávezetik az embereket a kerékpáros ingázásra” – mondta Dafeng Xu.

Közbringák ezreivel találkozhatunk a kelet-kínai Jiangsu tartománybeli Nankingban. © Profimedia

A közbringarendszerrel rendelkező városokban többen ingáznak kerékpárral 

A kutatók 38 amerikai nagyváros közbringa-szolgáltatóival karöltve 9 év demográfiai és ingázási statisztikáit elemezték annak érdekében, hogy meg tudják becsülni: milyen arányban vesz részt az ingázásban a kerékpárhasználat. Megállapították, hogy 2008 és 2016 között mind a közbringás, mind a közbringa nélküli városokban nőtt a kerékpáros ingázás aránya és csökkent az autós munkábajárás. A közbringás városokban azonban sokkal erőteljesebb növekedés volt tapasztalható a kerékpáros ingázásban és a tömegközlekedés használatában. De lássuk a számokat!

2008-ban a közbringás városokban az ingázók 66%-a autóval közlekedett, 1%-uk kerékpárral, 22%-uk pedig a tömegközlekedést vette igénybe. A közbringa nélküli városokban 88%-uk használta az autóját, kevesebb mint 1%-uk a kerékpárját és 4%-uk a tömegközlekedést.

2016-ban a közbringás városokban az ingázók 59%-a autóval közlekedett, 1,7%-uk kerékpárral, 26%-uk pedig a tömegközlekedést vette igénybe. A közbringa nélküli városokban 83%-uk használta az autóját, 1%-uk a kerékpárját és 6%-uk a tömegközlekedést.

A közbringarendszerrel rendelkező városokban többen ingáznak kerékpárral. © Profimedia

Minél kiterjedtebb a közbringarendszer, annál többen ingáznak kerékpárral 

Általánosságban elmondható, hogy azokban a városokban, amelyek kiterjedt közbringarendszerrel rendelkeznek, nagyobb arányú növekedés történt a kerékpáros ingázásban. „Ez nem meglepő. A nagyobb közbringarendszer sűrűbb közbringapontokat jelent és így könnyebben elérhető az ingázók számára” – mondta Xu. „Ezzel ellentétben például Seattle Pronto hálózata sajnos nem tudott elég ingázót magához vonzani, és 3 évnyi működés után végül tönkrement – részben a viszonylag kis mérete miatt.”

Úgy tűnik, a közbringarendszer fontosabb, mint a kerékpárutak 

A kerékpárral ingázók számának a közbringás városokban történő növekedése akkor is szembetűnő, ha összevetjük a városok védett kerékpárútjainak terjeszkedésével. „Összességében tovább növekedne a kerékpárral ingázók száma” – mondta Xu – „ha a települések és a közbringa-szolgáltató vállalatok olyan változásokat eszközölnének, amelyek a kerékpáros ingázást még vonzóbbá teszik: a városi útvonalak mentén kerékpárutakat építenének, a kerékpárfejlesztési programokat kiterjesztenék a távolabb eső városrészekre is, valamint növelnék a megengedett bérlési időt. Számos közbringarendszer ugyanis úgy működik, hogy a felhasználó legfeljebb fél óráig használhatja a kerékpárt, aztán újabb szakaszdíjat kell fizetnie.”

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.