A 30-as éveiben járó, cseh Monika Mixova jelenleg Angilában él, és itt is kezdte meg downhill karrierjét: mindössze egy év alatt feljutott a profik közé. Régebben sokat utazgatott, 3 évet töltött Új-Zélandon, itt ismerte meg az angol Mike-ot, akivel azóta is párkapcsolatban él. Két évet töltött Queenstown-ban, mielőtt úgy döntött, hogy visszatér Európába, így kötött ki Angliában. Monika korábban pálya-kerékpáros volt, most azonban downhillesként versenyzik a brit lejtőkön.

Megosztás:

Sok nő teker mountain bike-on, de kevesen adják a fejüket versenyzésre. Mikor döntöttél úgy, hogy nekivágsz?

Szerintem az utóbbi pár évben jócskán megugrott a mountain bike-ok népszerűsége itt, Angliában. Sokan a barátaik vagy a pasijuk miatt kezdik el, vagy egyszerűen csak élvezik a hegymenetet. Manapság rengeteg kifejezetten női edzés létezik, ahol a lányok elég önbizalomra tehetnek szert ahhoz, hogy elkezdjenek versenyezni. A belépő szint után még három kategóriában tekerhetnek: vannak nyitott, senior és elit versenyek. Szóval mindenki a saját tempójában haladhat. A barátom ötelete volt, hogy nevezzek be az első angol versenyemre.

Nehéz volt betörni a versenyzés világába?

Kisebb versenyekkel kezdtem, és csak ezek után neveztem be egy nemzetközire, seniorként 2017-ben. Nem ismertem senkit és fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok. Az, hogy biciklizni tudok, nem jelentette azt, hogy versenyezni is. 2018-ban az egész szezont végigcsináltam senior kategóriában és megnyertem az összesített versenyt. Az idei év elejétől tekerek az elit kategóriában, ami még mindig kicsit bizarr számomra. Nagyon gyorsan történt az előrelépés.

Van különbség a cseh és az angol kerékpározás között?

Nem éltem túl sokáig Csehországban, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy össze tudom hasonlítani a kettőt. Angliában van egy hatalmas MTB közösség és szerintem ez azért van így, mert a világ legjobbjai közül sokan itt születtek. A motiváció és az inspiráció kifogyhatatlan, amikor a legprofibbakkal versenyezhetsz.

Mi volt az eddig legnagyobb sikered és melyik versenyen kellett leginkább küzdened?

A Fort William-ben rendezett verseny egyedülálló élmény volt. De mint minden megmérettetésen, az eredménytől függetlenül, akkor voltam sikeres, ha a finisben úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem. A legnagyobb küzdelem egyértelműen az volt, amikor törött bordával versenyeztem év elején.

Kétségtelen, hogy az MTB DH és az enduró versenyek iszonyatosan megerőltetőek. Milyen kapcsolat van a lányok között, akik mégis bírják őket?

Úgy hiszem, hogy kategóriától függetlenül mindenki jóban van mindenkivel és jókat szoktunk nevetni egy-egy hegy csúcsán. Mindannyiunkban erős a versenyszellem, de az idővel harcolunk, nem egymással, szóval nincs közöttünk feszültség. A legrosszabb élményem az volt, amikor egy barátnőm balesetezett gyakorlás közben, ott feküdt a földön egy esetleges gerincsérüléssel és nem tudtam mit tehetnék. Végül helikopterrel szállították kórházba – szerencsére már jól van.

Bekerültél az MBUK magazinba is, ahogy épp egy erdőben tekersz. Hogy jött ez össze és milyen érzés volt?

Ugyanott bicikliztem, ahol Mick Kirkman, a magazin egyik fotósa, így készítettünk pár fotósorozatot teszt bringákkal. Az utolsó fotózás más volt, mint a többi – Santa Cruz és Juliana kerékpárokat dobott a piacra, a Stif egész oldalas reklámot akart ezekről az MBUK magazinba, és néhány menő fotót a weboldalra. Egy másik híres sport-fotós, Sam Needham is csatlakozott hozzánk, és jó néhány órát eltöltöttünk együtt a helyi erdőkben, a képek pedig csodálatosak lettek.

A szakadékok átugrása és a lefelé száguldás alapvetően a félelem legyőzéséről szól. Mik voltak a legfélelmetesebb pillanataid?

Imádom azt az érzést, ami egy nagy ugrás előtt tölt el. Nem szoktam félni, inkább izgatott vagyok. Azt hiszem, már megtanultam, hogy mérjem fel az akadályt, ezért biztos lehetek benne, hogy meg tudom csinálni. Nem megyek bele olyanba, amiről úgy látom, hogy nem fog menni – az akadály ott lesz később is, amikor már képes leszek megugrani. A lejtők pedig csak akkor félelmetesek, ha megállsz a tetejükön és túl sokáig nézel a mélybe. Ilyenkor kezdesz el kételkedni magadban. Megtanultam, hogy egy gyors terepszemle után induljak is. Azt hiszem, már elértem egy olyan szintet, ahol megbízhatok a képességeimben és általában jól működnek a megérzéseim. Vagy nem… de legalább megpróbáltam.

A montisok igencsak ki vannak téve a lesérülés veszélyének. Neked volt már nagyobb baleseted?

Persze, hogy volt. Amikor elkezdtem az egészet (amikor még fogalmam sem volt arról, hogy mit csinálok), sikerült beszereznem egy jó kis kompressziós csigolyatörést. Pár évvel később pedig szilánkosra törtem a bal csuklóm Új-Zélandon. Tavaly a jobb kezem törött el, idén pedig a bordám. Többször volt agyrázkódásom, a horzsolásokat és a szalag problémákat pedig már megszámolni sem tudom. Általában buta hibákból sérültem le. Ezért hordok mindig csuklóvédőt, gerincvédőt és nyakmerevítőt.

A montik mellett gyakran ülsz MX motorbiciklin is. A motorozás segít fejleszteni a biciklizéshez szükséges készségeket? Jobb downhilles leszel tőle?

A motocross nehéz fizikai munka, de ugyanennyire nagy élmény is. Még csak most tanulom, de azt hiszem határozottan segít a downhillezésben. A pályák nagyon kemények és arra kellett rájönnöm, hogy addig nem baj, ha mindkét kereked egyszerre csúszik a sárban, ameddig nem pánikolsz be.

Hogyan szereztél szponzorokat Angilában? Ez egy általános dolog, ami minden bringásnak van, vagy szerencséd volt?

2017 decemberében írtam e-mailt a Stif Mountain Bike-nak, hogy támogatást kérjek a következő évre. Mivel teljesen új tagja voltam a közösségnek és csak 3 versenyen voltam még túl, nemleges válaszra, vagy egy 10%-os kedvezményre számítottam. Tetszett nekik az Instagram profilom és láttak bennem potenciált, úgyhogy 2018 februárjában egy sokkal kedvezőbb ajánlatot kaptam, mint amire számítottam. Santa Cruz Juliana bringákkal versenyezhetek és nagy büszkeséggel képviselem a Stif-et a montis eseményeken. Nem hiszem, hogy könnyű szponzort találni – valami különlegeset, valami mást kell nyújtanod. Nem az a fontos, hogy te legyél a leggyorsabb, hanem hogy észrevegyenek és pozitív legyen a kisugárzásod. Az én esetemben a kéz nélküli trükkök és a közösségi médián való megjelenésembe fektetett energia és idő volt az, ami egy kis szerencsével együtt, szponzorhoz juttatott.

Mik a céljaid a következő szezonra?

Azt tervezem, hogy sokkal több időt töltök az ugratós bringámon és tökéletesítem az ugrásaimat. Szeretnék továbbra is nemzetközi szinten DH versenyeken részt venni. A fő célom, hogy ne sérüljek meg és fejlődjek. Remélem vissza térhetek majd Csehországba a biciklimmel együtt, de nem hiszem, hogy erre már a következő évben lesz lehetőségem.

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.