Dawn útja ugyanúgy kezdődött, mint sokunké. Élvezettel használta a kerékpárt, közlekedésre és szabadidős célokra egyaránt. Később azonban, egy barátja példáját követve kitűzte célul, hogy teljesíti a Transcontinental-t, amely egy évente megrendezésre kerülő, önellátó, egész Európát átívelő ultrakerékpáros verseny. Ez a világ egyik legkeményebb kihívása. A táv 3200 és 4200 km között van.
Bár Dawn sportos, még soha nem volt része ehhez hasonlóban. Ennek ellenére úgy döntött, hogy a tapasztalatlanságot elszántsággal fogja pótolni.
Most, hogy mindannyian készülünk az előttünk álló nyári bringázásra, örömmel beszélgettünk vele arról, hogyan találjunk inspirációt egy-egy nagyobb kihíváshoz és hogyan vészeljük át a nehéz időszakokat, illetve azt is megkérdeztük tőle, hogy milyen tanácsokat adna azon kerékpárosoknak, akik érdeklődnek az ultratávú versenyek iránt.
Köszönjük, hogy csatlakoztál hozzánk, Dawn! Kezdetnek muszáj elmondanod az olvasóknak, hogy mégis mi késztetett arra, hogy a hobbiszintű kerékpározást egy 3000 km-es versenyre cseréld.
Haha, nos, alapvetően az keltette fel az érdeklődésemet, hogy amikor a barátom, Chris visszatért egy endurance versenyről, ahelyett, hogy fáradt és rosszkedvű lett volna, izgatott és lelkes volt. Ez nagyon megdöbbentett. Nem igazán tudtam, mivel is jár egy endurance verseny, csak azt láttam, hogy a barátom mennyire vidám.
Ezt én is meg akartam tapasztalni, és az jutott eszembe, hogy talán pont ez az a nagy fizikai kihívás, amit kerestem. Mindig is sportos voltam, de sosem erőltettem meg magam igazán. Tudtam, hogy ennél többre vagyok képes.
Így egy este, amikor mindketten ugyanazon a grillpartin voltunk, megkérdeztem Christ, hogy szerinte teljesíteni tudnék-e valami ilyesmit. Ő azonnal rávágta: “Persze, hogy képes lennél rá. Ha edzenél.” Többre nem is volt szükségem. Eldöntöttem, hogy megcsinálom, és 2018-ban teljesítem a Transcontinental-t. A történetem itt kezdődik el igazán.
Olvasóink már tudják, hogy a küldetésed sikeres volt, azonban szeretnék többet megtudni az odavezető útról. Mesélnél nekünk arról, hogyan építetted fel az edzésterved, és hogyan sikerült végig motiváltnak maradnod?
Tekintve, hogy akkoriban még kerékpárom sem volt, elég lassan indultak be a dolgok. Sok ideig húztam a saját bringa beszerzését és az edzők felkeresését. Végül azonban jelentkeztem egy rövidebb versenyre (1000 km), ami beindította a folyamatot.
Innentől kezdve az edzéstervem elég egyszerű volt, és főleg azzal tartottam magamban a lelket, hogy bármilyen feladat is kerül az utamba, képes leszek felnőni hozzá. Rövidebb távokkal kezdtem, melyeket fokozatosan növeltem, ahogy egyre erősebb és magabiztosabb lettem. Azt mondogattam magamnak, hogy ha meg tudok tenni 50 mérföldet, akkor meg tudok tenni 70-et is, ha teljesíteni tudok 100-at, akkor menni fog a 200 is, és így tovább. Folyamatosan ösztönöztem magam, hogy ne adjam fel.
Ahhoz, hogy motiváltak maradjunk, nagyon fontos, hogy legyen egy cél a fejünkben, és azt kisebb, elérhető mérföldkövekre bontsuk. Nekem a Transcontinental Race teljesítése volt a célom, de tudtam, hogy mindenféle tapasztalat nélkül nem vághatok bele csak úgy. Ezért a felkészülési időszakban rövidebb versenyekre is jelentkeztem – mint a Biking Man Oman 1000 km-es kihívása – ami mind mentálisan, mind fizikailag megadta a szükséges önbizalmat.
Az a rengeteg támogatás, amit kaptam, szintén kulcsfontosságú szerepet játszott az előrehaladásomban. A barátom, Chris mindig ott volt mellettem, és türelmesen válaszolt a millió kérdésemre. Továbbá az is lendületben tartott, hogy a többi kerékpárossal való interakcióim nagyrészt pozitívak voltak az egyes versenyek során.
Említetted, hogy az első versenyed kissé megalázó élmény volt. Milyen kihívásokkal kellett szembenézned az út során, és hogyan győzted le őket?
Ó, rengeteg kihívás volt! Az elején még kerékpáros computerem sem volt, és nem voltam hozzászokva a klipszekhez sem, így előfordult néhány kínos eset. Például az oldalamra estem, mikor megpróbáltam lecsatlakozni a pedálokról, de ez csak egy a sok közül.
Visszatekintve elég vicces. Azóta már más versenyeket is teljesítettem, ahol sokkal nehezebb körülményekkel kellett szembenéznem – például amikor hajnali 3-kor egyedül tekertem a ruandai dzsungel mélyén, és úgy éreztem magam, mintha az utolsó nő lennék az univerzumban, haha. De a végső pillanatokban mindig ugyanazok az érzések kavarognak bennem, mint amikor az első versenyemen sétáltam felfelé az utolsó kavicsos szakaszon: csak haladok előre és bízom benne, hogy elérem a célom.
Bármilyen közhelyesen is hangzik, a legfontosabb, hogy higgy magadban és mindig emlékezz arra, miért vagy ott azon az adott kihíváson. Természetesen azt is meg kellett tanulnom, hogy elfogadjam a kellemetlenségeket, és átvészeljem a fájdalmakat. A kerékpározás nem könnyű, de tudtam, hogy a végén mindent meg fog érni az a tudat, hogy teljesítettem a versenyt. És ez így is volt.
Mostanra már több versenyen is túl vagy. Miért tartasz ki továbbra is a kerékpározás mellett?
Mint mondtam, mindig is sportos voltam. Különböző sportágakban próbálkoztam, de a kerékpározás volt az, ami igazán megfogott. Introvertált vagyok, ezért élvezem a magányos túrákat és az edzéseken egyedül töltött időt, valamint szeretem a szabadság és a függetlenség érzését is. A kerékpározás számomra olyan, mint a meditáció, ami lehetővé teszi, hogy kitisztítsam az elmémet és a jelenre koncentráljak. Ez a sport továbbá az önbizalmam növelésében is segített. Már jobban bízom abban, hogy felismerem, mitől félek, és le tudom bontani a gátjaimat. Sokkal magabiztosabbá váltam.
Ez nagyon motiválóan hangzik! Mostanában biztos megállíthatatlannak érzed magad két keréken. Volt már dolgod olyan emberekkel, akik megpróbáltak megfélemlíteni vagy megingatni az önbizalmadat?
Határozottan voltak olyan emberek, akik megpróbáltak megfélemlíteni, főként azért, mert nő vagyok. Kellő önbizalomra van szükséged ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyd az ilyen rosszakarókat. Azt mondtam magamnak, hogy csak megyek és jól érzem magam, és nem hagyom, hogy mások negativitása hatással legyen rám.
Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy az állóképességi kerékpáros közösség a legkedvesebb és legbefogadóbb emberek csoportjával büszkélkedhet, akikkel valaha találkoztam. Megtaláltam a törzsemet, és köztük igazán jó társaságban érzem magam. Mindannyiuknak más-más céljaik vannak, és ez rendben is van így.
Azért is szeretem nagyon az állóképességi versenyeket, mert az utazásról és a teljesítményről szólnak, nem pedig a győzelemről. Nincs dobogó a végén, és ugyanannyi tisztelet jár azoknak, akik a mezőny végén végeztek, mint azoknak, akik az elején. Az egész arról szól, hogy szenvedélyesen rajongunk valamiért, és élvezzük, amit csinálunk.
Imádom. Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál ránk, Dawn! Végezetül, van valami utolsó tanácsod azoknak, akik azt fontolgatják, hogy belevágnak egy állóképességi versenybe?
Azt tanácsolnám, hogy kezdd kicsiben, és fokozatosan építkezz. Higgy magadban, de ne légy meggondolatlan. Győződj meg róla, hogy mentálisan és fizikailag is készen állsz arra, ami a verseny során történhet. Fontos, hogy tudj vigyázni magadra. Gondosan tervezd meg az útvonaladat, és legyen tartalék terved minden esetre. Soha nem tudhatod, milyen meglepetések érhetnek, ezért jó, ha felkészülsz, és elolvasod mások tapasztalatait, valamint gondoskodsz arról, hogy tisztában legyél az alapvető mechanikai tudnivalókkal. Egy ilyen versenyen sokszor képesnek kell lenned arra, hogy magadtól is rájöjj a dolgokra.
Emellett ne félj segítséget vagy tanácsot kérni, és találj egy támogató közösséget, amely bátorít és inspirál. Élvezd a kezdők gondolkodásmódját, és légy nyitott az új tapasztalatokra. Végül pedig tudd, hogy a szerencse is szerepet játszik, és bármi megtörténhet egy versenyen. Csak koncentrálj arra, hogy megtaláld a saját stílusodat és barátaidat, és élvezd az utazást.
Ha többet szeretnél tudni arról, hogyan folytatja Dawn az ultrakerékpározás világának felfedezését, hallgass bele a The Mettleset című podcastjébe. Társműsorvezetőjével, Afshan Ahmeddel együtt hetente beszélgetnek a vendégekkel, akik között vannak rekorderek, a határokat feszegető profi sportolók, világklasszis felfedezők és közösségi sportvezetők is.
