A Tour de France első tucatnyi évében, amikor még kevés versenyző indult, az élen álló csak egy zöld szalagot viselt a karján. Az első trikó ötlete Henri Desgrange versenyigazgató fejéből pattant ki, a verseny 1919-es futamának vége felé. Az 5560 km-es verseny kétharmadánál, közvetlenül a 325 km-es 11. szakasz előtt Desgrange úgy döntött, hogy egyértelműbb megkülönböztetésre van szükség.
Így hát július 18-án a francia Eugène Christophe felvette a Tour de France első maillot jaune-jét (sárga mezét). Azonban kerékpárja nem sokkal később eltört, így végül csak második helyen futott be a belga Firmin Lambot mögött. Valószínűleg nem is bánta ezt annyira, hiszen utálta a sárga trikót, mert a nézők gúnyolódtak rajta: kanárinak hívták.
Azért a sárga színt választották az első helyen álló versenyző kiemelésére, mert a verseny szponzorának, a L’Auto-Vélo újságnak (ami a L’Équipe című sportlap elődje volt) a lapszámait is sárga papírra nyomták.
1933-ban jelent meg először a Tour-on a hegyek királyának járó elismerés, habár a L’Auto-Vélo már 1905 óta kiemelte a legjobb hegymászót. Azonban csak 28 évvel később kapott hivatalos elismerést az akkori legjobb hegyi menő, a spanyol Vicente Trubea, 1934-től pedig már időbónusszal jutalmazták a hegyi befutókat. Ebből alakult ki a pontrendszer, ami már a hegyek nehézségi szintjeit is figyelembe veszi.
A jellegzetes, piros pöttyös hegyi trikót azonban csak 1975-ben vezették be. A mez színét és megjelenését a Chocolat Poulain csokoládégyártó határozta meg, aminek piros-fehér a logója.
Szintén szponzori kérésre lett zöld a maillot vert is, amikor a versenyszervezők úgy döntöttek, hogy elindítják a külön pontversenyt. A színt a mez szponzora, a La Belle Jardinière fűnyírógyártó ihlette. Az 50. körverseny jó alkalomnak tűnt az új trikó bevezetésére, de a legjobb sprinternek járó trikó nem volt minden évben zöld. 1968-ban az új szponzor miatt piros lett, de egy évvel később ismét zöld színben pompázott és ez azóta is így van.
Az évek során a Tour de France több különböző szponzorral is dolgozott, amíg 2004-ben a Škoda a hivatalos partnerük nem lett. A márka elhivatottsága a kerékpározás iránt megmutatkozik abban is, hogy 2015 óta a Škoda Zöld trikó támogatója.
A zöld mez első éveiben azok a kerékpárosok kaptak büntetőpontokat, akik nem az elsők között értek be, így a legkevesebb ponttal rendelkező versenyző kapta meg a trikót. A mai rendszer 1959-ben indult el: most már a jó helyezésekért járnak a pontok, így a legmagasabb pontszámmal lehet megszerezni a trikót. Pontokat pedig az időmérő szakaszokon is lehet szerezni.
Az első versenyző, aki megnyerte a zöld trikót, a svájci Fritz Schär volt. Nem meglepő, hogy erőssége a gyorsaság volt, de minden más szempontból is tisztességes versenytársnak bizonyult. A zöld mez megszerzése sokoldalú képességeket kíván, hiszen a hegyi szakaszokat is határidőn belül teljesíteni kell ahhoz, hogy versenyben maradjon az időmérőkön esélyesnek tűnő versenyző. Ráadásul a gyorsasági szakaszok is lehetnek éppenséggel a hegyekben…
Az olasz Mario Cipollini például kora egyik legjobb sprintere volt, de soha nem nyerte el a Tour de France zöld trikóját, mert nem volt hajlandó végigvinni a hegyi szakaszokat és befejezni a versenyt (annak ellenére, hogy a Giro’t többször is megnyerte).
Mivel kevesebb a hegyi szakasz a Tour-on, mint a sík és a dombos, általában a legjobb sprinter állhat a zöld trikóban a dobogóra: mint amilyen Erik Zabel, hatszoros, és Peter Sagan hétszeres győztese a pontversenynek.
Már 1953 előtt is lehetett pontokat szerezni a Tour-on: 1905 és 1912 között az összetett győztesét nem az idők szerint határozták meg, hanem egy pontrendszer segítségével, melyben a napi helyezéseket váltották pontokra. Ez azonban azt eredményezte, hogy nem küzdöttek igazán a versenyzők, hiszen mindegy volt, hogy egy perccel vagy egy órával maradnak le az előttük lévőtől. Így kényelmesen tekertek és csak a rajt előtt kezdtek sprintelni.
