Tadej Pogačar és Jonas Vingegaard rivalizálását még korai lenne a legendák közé sorolni, főleg, hogy megvan rá az esély, hogy a szezon vége előtt a határtalan ambíciójú és a győzelemért erősen küzdő szlovén még több versenyzővel is összetűzésbe keveredik (gondoljunk csak Remco Evenepoelre). A Jumbo-Visma versenyzője, Wout van Aert és az Alpecin-Deceuninck versenyzője, Mathieu van der Poel közötti csata ellenben már most a modern országúti versenyzés egyre növekvő történelmének részévé vált.
A legutóbbi Párizs-Roubaix kiváló példája ennek. A vasárnapi verseny előtt mindenki őket tartotta a legendás Monument legnagyobb esélyeseinek, és várható volt, hogy a verseny egy újabb izgalmas fejezetet ad majd a kettejük között zajló csata történetéhez. És ez így is lett! Van Aert mindössze 15 kilométerrel a cél előtt defektet kapott, így van der Poel szólóban szerezte meg a győzelmet, ezzel óriási csapást mérve a belgára.
Bár van Aert belga, van der Poel pedig holland, a két férfiben sok közös vonás van. Négy hónap különbséggel születtek és ugyanabban a flamand régióban nőttek fel. 2012 óta versenyeznek egymás ellen, mind országúti, mind cyclocross versenyeken. A Koksijde-ban rendezett cyclocross-világbajnokságon például van der Poel 8 másodperccel győzte le van Aertet. Azóta már mintegy 200 versenyen kerültek szembe egymással. A cyclocross sportágat pedig több mint egy évtizeden át uralták: van der Poel öt, van Aert pedig három világbajnoki címet nyert.
A 2023-as hoogerheidei cyclocross-bajnokság egy újabb elképesztő küzdelmet mutatott a nézőknek, ahol a két sztár elhúzott a mezőny többi tagjától, és izgalmas macska-egér játékot vívott, amíg van Aert a célba vezető rövid sprint elején elkövetett egy rá nem jellemző hibát, és hagyta, hogy van der Poel megelőzze őt. A holland ezután megkezdte a végső sprintet, van Aert pedig már nem tudta utolérni. A Cyclocross magazin ezt a párharcot “az évszázad csatájának” nevezte, a kerékpáros történészek pedig kétségkívül még jóval azután is így fognak rá hivatkozni, hogy a két férfi már szögre akasztotta a cipőjét.
Idén a két versenyző közötti rivalizálás állandó témává vált a médiában. A rajongók között megy a tanakodás, hogy a kerékpárosok vajon barátok-e a pályán kívül, vagy hogy egyáltalán kedvelik-e egymást. A legtöbbek szerint nincs köztük barátság, ellenben hatalmas tiszteletet tanúsítanak egymás iránt. Ahogyan Niels Albert, van Aert korábbi edzője mondta a Cyclingnewsnak: “Soha nem álltak közel egymáshoz. Nem beszéltek egymással sem a versenyeken, sem a magánéletben. De nem táplálnak rossz érzéseket egymás iránt. Nem hiszem, hogy valaha is volt olyan, hogy Wout befejezett egy versenyt, és elkezdte kiabálni, hogy ‘Mathieu így, Mathieu úgy’. Nem. Tiszteletet tanúsítanak egymás iránt.”
A 2020-as Gent-Wevelgemen azonban a kettejük közötti feszültség személyeskedésbe csapott át, miután a két versenyző olyannyira egymásra koncentrált, hogy van der Poel jelenlegi csapattársa, Mads Pedersen, kihasználva a rivalizálásukat, megszerezte a győzelmet. Ez nem tetszett van Aertnek, aki így nyilatkozott a futam után: “Volt egy versenyző, aki rám szállt. Úgy tűnik, sokkal fontosabb volt neki, hogy veszítsek, minthogy megnyerje a versenyt.” Erre van der Poel így válaszolt: “Ez elég furcsa reakció Wouttól. Kicsit felszínes azt állítani, hogy csak azért küzdöttem, hogy ő veszítsen, ugyanis én mindig a győzelemre hajtok.”
Ez kétségtelenül igaz. Ha van olyan versenyző a mezőnyben, akinek a fékezhetetlen győzelmi vágya hasonlít Pogačaréhoz, akkor az van der Poel. Ennek egyik kiváltó oka francia nagyapja, a nagy Raymond Poulidor lehet, akit az a szerencsétlenség ért, hogy egy időben versenyzett két olyan profival, akik épp csak egy kicsivel voltak jobbak nála. Ők Jacques Anquetil és Eddy Merckx. Ennek eredményeként Poulidort az “Örök második”-ként emlegették, mivel soha nem nyert Tour de France-t. Háromszor lett második, ötször pedig harmadik. Ez bár csak spekuláció, de lehet, hogy az unokát részben az motiválja, hogy javítson a családi rekordon.
Bárhogy is legyen, van der Poel remekül teljesít, főleg az egynapos versenyeken. A legutóbbi kilenc Monument versenyen három győzelmet, két második helyet és két harmadik helyet zsebelt be, ami csodálatos eredménynek számít ezekben a brutális kihívásokban. Van Aert eredményei majdnem ugyanilyen jók: a legutóbbi tizenegy Monument versenyen egy győzelem, két második és három harmadik hely. A klasszikus egynapos versenyeket tekintve azonban a legutóbbi 17-ből hetet nyert meg. Ez egészen elképesztő!
Persze nem igazságos és valójában értelmetlen is ezen statisztikák alapján összehasonlítani a két versenyzőt, főleg, hogy eddig kissé eltérő utakat választottak a sikerhez, különösen a legnagyobb verseny, a Tour de France tekintetében. Van der Poel eddig csak két Touron indult, 2021-ben és tavaly. Egyiket sem fejezte be, és egy szakaszt sem nyert.
Van Aert ezzel szemben ott volt az elmúlt négy Touron, és mindegyiken az első 20-ban végzett. Ennél is fontosabb, hogy tavaly megnyerte a Škoda Zöld Trikót, kilenc egyéni szakaszt és egy csapatidőfutamot, valamint nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy Jonas Vingegaard legyőzze Pogačart a 2022-es sárga trikóért folytatott versenyben. Ezek a rekordok egyértelműen azt mutatják, hogy a két profi versenyző, akik oly sok örömet és izgalmat hoztak ebbe a sportágba, a világ legjobb kerékpárosai közé tartoznak. Van der Poel tisztában van azzal, hogy a rivalizálásuk mit jelent kettejüknek és a kerékpáros közösségnek: “Mindketten egy magasabb szintre emeljük egymást… Néha kicsit aggódunk is egymásért, de miután a pályafutásunk [véget ér], büszkén tekinthetünk majd vissza a versenyekre, és az érmekre, amiket nyertünk. A történet, amit írunk, elképesztően menő.”
És a történetnek még nincs vége. Az idei Párizs-Roubaix-on készült fotó képaláírásához van Aert azt írta: “Befejezetlen ügy”.
