Hányadik alkalommal indultál idén a Tour de Mátrán?
Most harmadszor vettem részt a megmérettetésen. Először 2022-ben indultam a Tour de Mátrán, és azóta visszajárok minden évben. Igazság szerint már a 2021-es versenyen is szerettem volna részt venni (az volt az első kiírás), de az országos bajnoksághoz annyira közel esett az időpont, hogy nem mertem kockáztatni egy sérülést az OB előtt.
Sokan voltatok a versenyen?
Igen, ha jól tudom, közel hatszázan versenyeztünk a június első hétvégéjén a IV. Tour de Mátrán. Szombaton, az I. szakaszon érezhetően többen voltunk, mint vasárnap, a II. szakaszon, de így is nagyon izgalmas versenyt hozott a kiírás. A versenyzőkön túl egyébként rengeteg szurkoló is volt az utak mentén – szinte minden településen szóltak a kereplők. Fent a Kékestetőn pedig kivetítőn lehetett követni az eseményeket, így sok néző fent várta a versenyzőket.

Milyen szinten kell tudni biciklizni, ahogy, hogy végig tudd csinálni, illetve ahhoz, hogy a mezőny elején érhess célba?
Azt gondolom, hogy aki amatőr szinten kerékpározik, és le tud tekerni 50-100 km-es távokat, nehézségek nélkül tudja teljesíteni a versenyt. Aki kevésbé edzett, lassabb tempóban, de szintén meg fogja tudni csinálni. A kulcs igazából az, hogy az ember miként osztja be az erejét. Az első, szombati szakaszon rögtön egy mászással kezdünk, Gyöngyösről Mátraházára. Onnan egy hosszabb lejtmenet következett, majd közel 50 km síkon – pár kaptatóval. A szakasz pikantériája, hogy ezt követően még egyszer meg kell mászni a Mátrát – egészen fel a Kékestetőig. Fontos az egész szakaszon úgy tartalékolnia az embernek, hogy a végén fel kell még egyszer menni Mátraházára, majd onnan az ország legmagasabb pontjára. Tehát azt mondanám, hogy amatőr kerékpárosok, akik szeretnek tekerni, és be is tudják osztani az erejüket – ha nem is a leggyorsabb tempóban – de célba fognak érni a szakaszon. A vasárnapi rövidtáv pedig jellegében egy hegyi időfutam (bár mezőnyben startolunk) – Gyöngyös – Kékestető útvonalon. Ez a szakasz szintén az erőbeosztásról szól, és a megfelelő sebesség megválasztásáról. A verseny 45-60 perc erőkifejtést jelent nagyságrendileg, tehát aki inkább rövidebb, de intenzívebb edzéseket részesíti előnyben a mindennapok során, annak ez a szakasz feküdhet igazán.
Hogyan készültél fel a versenyre és milyen eredményt sikerült elérned?
Májusban egy elég komoly sérülés hátráltatott, és nem igazán tudtam minőségi edzésmunkát végezni. Viszonylag sokat tekerek alapesetben, így érezhető volt a kihagyás, de mégis sikerült megőriznem az erőnlétem egy részét. A verseny előtti héten már tudtam edzeni – leginkább intenzívebb, tempósabb 1-1 órákat tekertem.
Az első szakaszon a kategóriámban III helyezést sikerült elérnem, vasárnap pedig a dobogó tetejére tudtam állni. Én összetettben indultam (I + II. szakasz) – tehát mindkét napon megmérettettem magamat. Összességében a Welit 1 kategóriában megnyertem a versenyt, és abszolútban a nőknél bronzérmes lettem. Szeretek felfelé menni, így a pálya alapvetően feküdt nekem. De ki kell emelnem, hogy a párás időjárás érezhetően megnehezítette a dolgunkat – illetve kétszer el is áztunk a szombati szakaszon. Arra célzok, hogy az erőbeosztáson túl nagyon sok múlt azon, ki, hogyan birkózik meg a körülményekkel.
Melyik szakasz volt számodra a nehezebb?
Egyértelműen az első szakasz volt a nehezebb. Ahogy említettem, az időjárási körülmények eléggé hektikusan alakultak, illetve a sík tempómenéstől, bolyban való versenyzéstől kicsit elszoktam az utóbbi időben. Sirok után egy nagy bukás is volt a csoportunkban, de szerencsére tudtam kerülni, és nem kerültem földre. A vasárnap pedig igazi „öröm szakasz” volt, mert ott csak felfelé kellett menni. ☺
Neked mi teszi különlegessé ezt a versenyt?
Önmagában a helyszín már különleges – hiszen Magyarország legmagasabb pontját kell „megmászni”. A magyar versenynaptárban egyedülálló, hogy többszakaszos versenyt rendezzenek amatőr kerékpárosok részére. Ez is különleges, hogy két, egymást követő szakaszon van lehetőségünk megmérettetni magunkat. Illetve, a versenyt élőben közvetítik, az Eurosport kommentátoraival. Nagyszerű útvonal, profi szervezés, közvetítés, és szuper társaság!
Miért ajánlanád a Tour de Mátrát a kerékpáros közösségnek?
A verseny szervezői rendkívül profin készítik elő, és menedzselik a rendezvényt évek óta. Az útvonalbiztosítástól kezdve, a komplett és tartalmas rajtcsomagon keresztül a különleges kiegészítőprogramokig tényleg nagyon rendben van a Tour de Mátra. Az élő közvetítés – páratlan a magyar versenyek tekintetében, amatőr szinten – óriási élményt ad a versenyzőknek, nekem az a tapasztalatom. Az, hogy az útvonal egyes szakaszain teljes, két sávos útzár van, szintén „nem megszokott” a hazai versenyeken. Viszont tökéletesen reprezentálja, hogy a szervező mennyire fontosnak tartja a biztonság kérdését. Azért 500 kerékpáros biztonságos közlekedésének körülményeit megteremteni óriási feladat. Kiemelném még ezzel kapcsolatban, hogy a verseny startja előtt a felvezető motorosok, rendőrautók ugyanúgy a rajtban állnak – mindenki számára látható módon (és megnyugtatásként). Túl az útvonalbiztosításon, a versenyzők befutóérmet kapnak, és évről évre egyre tartalmasabb rajtcsomagot. A szervezők, önkéntesek nagyon segítőkészek a versenyhétvége során. Rendkívül sok kép- és videóanyagot kapnak a résztvevők az eseményt követően, ami szintén emeli a rendezvény színvonalát és megítélését (kerékpáros körökben biztosan). A Tour de Mátra egy igazi, kétnapos fesztivál – és ezt elsősorban a profi, lelkes szervezőmunkának köszönhetjük, a sok egyéb programmal (koncertek, tombola) együtt.
Azért ajánlanám a kerékpárosoknak, hogy vegyenek részt ezen a megmérettetésen, mert különleges élményben lesz részük – csodálatos természeti környezetben, sok-sok jó bringással, úton kereplővel drukkoló, doboló szurkolókkal. Ez egy olyan verseny, ahol nem érzed a verseny „terhét” a válladon. Egyszerűen annyi minden mást ad, hogy elfelejted néha, éles verseny folyik. De hozzá kell tenni, ha egy hétvégén háromszor kell felmásznod Magyarország legmagasabb pontjára, akkor valójában mindenki saját maga kihívójává válik. Megtapasztalni a célba érkezést, különösen ikonikus a Tour de Mátrán. Biztatok mindenkit – sokat és kevesebbet tekerő, lelkes amatőr bringásokat – jöjjenek el, és tapasztalják meg egyszer, milyen a kétnapos kerékpáros fesztivál a Mátrában!
Strava szegmensek:
I.szakasz – hosszútáv: https://www.strava.com/segments/37017387
II.szakasz – rövidtáv: https://www.strava.com/segments/34566322
A 2025-ös kiírásról bővebb információ:
Weboldal: https://www.tourdematra.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/tourdematra
Facebook esemény:https://www.facebook.com/events/463166533077889/?ref=newsfeed