Tour de Cav: minden és mindenki a 39 éves rekorder körül forog a TdF első hetén!

Szerző: WLC

A hőn áhított szenzációs rekorddöntés után a komplett mezőny és a kerékpárosvilág egy emberként ünnepelte Mark Cavendish-t – csapattársa inkább a versenyt félbehagyva megállt, hogy a televízión keresztül élőben láthassa a történelmi pillanatot.

Hol van már a négy évvel ezelőtti hó, egészen pontosan 2020 októbere, amikor az élete egyik legnehezebb időszakán keresztülmenő Mark Cavendish sokadik csalódása után elkeseredésében könnyek között azt találta nyilatkozni a kamerák kereszttüzében a Gent–Wevelgem céljában, hogy valószínűleg ez volt az utolsó versenye?!

Utólag persze mindig könnyű okosnak lenni, de ha valaki akkor és ott azt mondja neki, hogy az egyébként addig is szenzációs pályafutását végül majd Tour de France-rekorderként fejezi be évekkel később, azt valószínűleg ő maga is bosszúsan küldte volna el melegebb éghajlatra keresetlen stílusában, otromba tréfát gyanítva. Pedig a többi már történelem, szó szerint: 2024 júliusában itt vagyunk, a padlóról meseszerűen felkelő Cav 39 éves korára megcselekedte a sokak szerint lehetetlent, megdöntötte minden idők talán legnagyobbja, Eddy Merckx megdönthetetlennek hitt 34 Tour-szakaszgyőzelmet számláló rekordját az idei francia kör ötödik etapján.

forrás: Facebook/Eurosport

A brit sztársprinter, valamint az Alekszandr Vinokurov csapatfőnökkel együtt az összes reményét őbelé vető Astana istálló jóformán mindent erre az egy győzelemre tett fel az idei évben, még külön nevet is adtak a nagy küldetésnek („Project 35”, azaz „35-ös projekt” – utalva a hőn áhított, a történelmi rekordot jelentő 35. szakaszsikerre). Abban mindenki egyetért, hogy nincs versenyző, aki Cavendish-nél jobban megérdemelte volna a szenzációs csúcsdöntést: félelmetes volt még nézni is, hogy 39 évesen milyen erővel és sebességgel hagyott faképnél mindenkit a sprintbefutóban, beleértve a világ jelenlegi leggyorsabb bringását, a másodikként megérkező Jasper Philipsent is.

A történelmi pillanat – Jasper Philipsen (balra) már a célba érésnél gratulált riválisának (Daniel Cole / AP file)

Ezután persze elszabadultak az érzelmek: a célba érés és a történelemírás után nem voltak már riválisok és ellenfelek, a komplett mezőny egyesével gratulált az új rekordernek, Cavendish felesége pedig négy gyermekükkel együtt a helyszínen könnyezte meg a sporttörténti tettet, miután az angol F betűs szó kíséretében büszkén kürtölte világgá, hogy „MEGCSINÁLTA!”…

Ennél is mókásabb Davide Ballerini sztorija. Az olasz bringás Cav egyik fő segítője, aki anno még quickstepesként oroszlánrészt vállalt a brit ikon emlékezetes 2021-es, négy szakaszgyőzelmet számláló Tourjából is, és a „35-ös projekt” részeként az Astanához is követte, hogy hozzásegítse a szenzációs rekordhoz. Miután ezen a bizonyos ötödik etapon is megcselekedte a feladatát, mint aki jól végezte a dolgát, jó 300 méterre a célvonaltól megállt, hogy a nagy kivetítőn élő egyenes adásban szurkolja ki a győzelmet Cavendishnek, s láthassa, amint társa történelmet ír. „Nem szálltam le a bringáról, de lefékeztem, és ott álltam tök egymagam, hogy megnézzem a hajrát. Figyeltem a képernyőt, és amikor megnyerte, együtt üvöltöttem a körülöttem álló emberekkel. Tavaly december óta csak erre a pillanatra gondoltunk, és most végre elérkezett… Iszonyatosan boldogok voltunk!” – mondta Ballerini, akit valószínűleg a legkevésbé sem zavart, hogy vicces tettéért utólag 200 svájci frankos büntetést kapott a versenybíróságtól „illetlen viselkedés” címszó alatt.

Davide Ballerini és Mark Cavendish (forrás. Gazzetta.it)
Davide Ballerini és Mark Cavendish (forrás. Gazzetta.it)

Borítókép: Avalon/Jan De Meuleneir