Jön a versenyszezon sava-borsa: rajtol a Tour de France és a női Giro!

Szerző: WLC

Olaszországban Vas Blankáért szoríthatunk, Valter Attila tartalék a francia körön.

Végre itt az országúti idény egyik legjobban várt része: gyakorlatilag egyidőben startol el a női Giro d’Italia és a Tour de France. A hölgyek egy nappal hamarabb, már pénteken megkezdik szereplésüket egy prológjellegű, mindössze 4.4 kilométeres egyéni időfutammal, és az ő versenyük értelemszerűen nem tart három héten át: a 34. Giro Donne 9 szakasz után érkezik meg az idei célvárosba, a szardíniai Olbiába. Az erős mezőnynek magyar résztvevője is lesz, ki más, mint a pazar formában tekerő, nemrég első WorldTour-győzelmét bezsebelő Vas Blanka (SD Worx) személyében, aki a hétvégén Pannonhalmánál ismét sikeresen védte meg országos bajnoki címét, így a magyar bajnoki trikóban tekerhet majd Olaszországban. Az előkészületek során egyébként a versenyzők sokat panaszkodtak a szervezésre, többen is fejetlenségről és káoszról számoltak be; remélhetőleg ez magára a versenyre nem lesz kihatással, és ahogy mennek előre a szakaszok, úgy lesz egyre olajozottabb a viadal.

Vas Blanka péntektől magyar bajnoki trikóban teker a női Girón (fotó: Dario Belingheri/Getty Images)

A világ legnagyobb kerékpárversenyét, a férfiak Tour de France-át ilyen téren már jóval kevesebb kritika szokta érni, így nyugodtan bízhatunk benne, hogy idén is a versenyzésé lesz a főszerep. A tavalyi Tour nagyon magasra tette a lécet, hosszú évek óta az egyik legizgalmasabb küzdelmet rittyentette elénk Jonas Vingegaard, Tadej Pogacar, Geraint Thomas, Wout Van Aert, no meg a többiek és csapataik, de minden esély megvan rá, hogy a felek idén sem adják alább.

Az idén (is) elképesztő formában lévő, szupermotivált Pogacar eddig sem titkolta, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy visszaszerezze a sárga trikót Vingegaard-tól, aki viszont amellett, hogy szintén nagyon erős, változatlanul maga mögött tudhatja a világ jelenlegi legjobb csapatát, a Jumbo-Vismát – igaz, ezúttal a friss Giro-győztes Primoz Roglic nélkül. (Ha már itt tartunk: Valter Attila az előzetesen jelzettnek megfelelően nincs ott a Tour-versenykeretben, viszont a Jumbo Robert Gesinkkel együtt nevezte a tartalékok közé, azért remélhetőleg ez is jelzésértékű a jövőt illetően). Az idei kiírás ismét e két gigász, Pogacar és Vingegaard heroikus csatáját hozhatja, megjósolhatatlan végkimenetellel.

fotó: Vincent Kalut/PN/SprintCyclingAgency

Ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a többiekről sem. A tavalyi harmadik helyezett, az idei Girót Rogliccsal szemben drámai véghajrában elvesztő Geraint Thomas ezúttal nincs ott az Ineos keretében, újra láthatjuk viszont a Touron csapattársát, az életveszélyes sérüléséből visszatérő Egan Bernalt (ezúttal természetesen nem favoritként), és azt is érdekes lesz majd látni, az immár Pogacarral egy csapatban tekerő Adam Yatesre milyen szerep várhat az Emiratesben. Az összetett esélyesek közé sorolják a Movistar spanyol üdvöskéjét, Enric Mast, illetve Valter korábbi társait, a Groupamával végre hazai közönség előtt villantani akaró David Gaudu, Thibaut Pinot párost, de az AG2R-rel hasonló terveket szövögető Ben O’Connort is. Mellettük ott lesz a mezőnyben a Bora tavalyi Giro-győztese, Jai Hindley, egy másik rózsaszín trikós, az EF-hez azóta átszerződő Richard Carapaz, az örök ígéret Mikel Landa (Bahrain-Victorious), illetve titkos favoritként sokan suttogják a Touron most debütáló 22 éves dán reménység, Mattias Skjelmose nevét is, akire mindenképpen érdemes lesz odafigyelni élete második háromhetesén.

Thibaut Pinot és David Gaudu nagyon szeretne végre villantani valamit hazai közönség előtt (fotó: AFP)

Ami az útvonalat illeti, a 2023-as Tour de France sem az országhatáron belülről rajtol: a Grand Départ-nak 1992 után ad otthont ismét Baszkföld, szombaton Bilbaóból indul nagy útjára a karaván, amely a harmadik etap végén érkezik meg Franciaországba, Bayonne városában. Itt rögtön az első héten jönnek is a Pireneusok emelkedői, és remélhetőleg az első akciók is, hiszen Vingegaard elmondta, arra számít, hogy Pogacar már korán, akár az első adandó alkalommal támadni fog a hegyekben (a szlovén szupersztár egyébként úgy fogalmazott, fizikailag nem biztos, mentálisan viszont százszázalékig csúcsformában van).

A második hét talán még ennél is keményebbnek ígérkezik a Francia-Alpokba megérkezve, itt a második pihenőnap előtt egymás után három durva hegyi szakaszt is le kell küzdenie a pelotonnak, közte a Grand Colombier csúcsát is. A záró hét a verseny ezúttal egyetlen, 22 km-es dimbes-dombos időfutamával nyit Passyból, majd újabb két nehéz hegyi szakasz után érkezik meg a mezőny Párizsba, a Champs-Élysées-hez. Az idei Tour tehát ritka keménynek ígérkezik, összesen hét durva hegyi etappal, közte négy hegyi befutóval, további hat „közepesen nehéz” emelkedős szakasszal; a sprintereknek ezúttal csak 6 napot hagytak meg a tündöklésre. Ráadásul ismét ott lesz a mezőnyben az ezeroldalú Van Aert, aki bármilyen terep után képes a győzelemért hajrázni, és minden esélye megvan rá, hogy simán megvédje a zöld trikóját – szóval összességében idén nem nagyon lennénk a Tourra nevezett sprinterek helyében…

fotó: Justin Setterfield/Getty Images

Borítókép: Vincent Kalut/PN/Cor Vos