Az idei Giro d’Italián nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy megszülessen az elmúlt évek legnagyobb kerékpáros szenzációja. Egy darabig úgy tűnt, a Tadej Pogacar nélkül is bivalyerős sorral felálló Emiratesből Juan Ayuso lehet az, aki a legmagasabb szinten is elkezdi végre beváltani a hozzá (eddig többnyire meddőn) fűzött hatalmas reményeket, és Primoz Roglicék fő kihívójává lép elő az összetett versenyben. A spanyol azonban végül megint nem tudta átlépni a saját árnyékát – részben azért, mert éppen egy csapattársa homályosította el, akivel előzetesen talán senki sem számolt komolyabban!

Elvégre Mexikó finoman szólva sem tartozik a bringanagyhatalmak közé, így nyilván nem egy alig 21 éves, élete első Giróján rajthoz álló mexikói sráctól várta a csodát a közvélemény. Csakhogy Isaac del Toro jött, látott, fittyet hányt a közvéleményre és hajszál híján megcsinálta a csodát: a kilencedik etapon a szakaszgyőztes Wout Van Aerttal együtt a célba sprintelve átvette a rózsaszín trikót, amelyet innentől egészen az utolsó érdemi napig, a 20. szakaszig meg is őrzött úgy, hogy közben a 17. etapon egy parádés győzelemmel még tovább írta meseszerű történetét. A sajtot végül az utolsó pillanatban, a csoda kapujában énekelte ki a szájából az újra életjeleket mutató Visma, amely a brutális 20. etapon először tudta igazán megrogyasztani a fiatal mexikóit; a másnapi, római záró gálaszakaszon így végül Simon Yates tekerhetett át rózsaszínben a célvonalon Del Torót megelőzve.

A Visma keretében ezúttal nem volt ott a Norvég körön versenyző Valter Attila, ám az üstökösként berobbanó mexikói tehetséget nézve több párhuzamot is vonhatunk kettejük között. Ahogy négy évvel ezelőtt Valter Ati első magyarként, úgy most Del Toro első mexikóiként ölthette magára a maglia rosát, és mindkettő nagyjából egyformán nagy szenzációnak számított – hát még ha a mexikói végül meg is nyerte volna a versenyt… Emellett őrá is ugyanúgy az „ifi-Touron”, a Tour de l’Aveniren figyeltek fel tavalyelőtt, ahogy anno Valter Attilára is: míg a magyarnak ez FDJ-s, addig Del Torónak Emirates-szerződést ért.

Érdekesség, hogy ezeken túlmenően viszont vajmi keveset tudni a fiatal mexikói előéletéről, ami pedig ritka az internet korában. Miként a mértékadó Roleur magazin is felhívja rá a figyelmet, a ’Del Toro’ név spanyol tükörfordításban azt jelenti, ’a bikáé’, és az amúgy babaarcú Emirates-sztár pont ennek megfelelő, a bikákra jellemző őserővel és agresszivitással versenyezte végig élete első Giróját és második Grand Tourját (tavaly a Vueltán már végigment „bemelegítésként”). A Roleur egyértelműen látja benne a jövő szupersztár-potenciálját, illetve a jelenlegi egyeduralkodó csapattárs, Pogacar korai megfelelőjét. És ezzel egyáltalán nincsenek egyedül: arra már a Cyclingweekly emlékeztet, hogy a kiváló szemű szakkomentátor, Robbie McEwan már Del Toro első profi WorldTour-versenyén, a 2024-es Tour Down Under második szakaszán bemutatott támadását is „Pogacar-szerűként” jellemezte. Mi több, Pogacar maga is megszólalt vele kapcsolatban, és ő sem fukarkodott a jelzőkkel: a szlovén szupersztár kijelentette, már az első közös edzőtábor után lehetett látni Del Torón, hogy fantasztikus versenyző, nem mindennapi tehetség, aki sokra viheti a későbbiekben – ennél hitelesebb dicséret és motiváció aligha kellhet egy szárnyait bontogató fiatalembernek…

Ami tuti, hogy Del Toro kerékpárfanatikus szülők gyermekeként látta meg a napvilágot a mexikói kikötővárosban, Ensenadában, és gyerekkorában ő is számos szakágat űzött párhuzamosan, köztük a hegyikerékpárt – még egy párhuzam Valter Atival. A mexikói válogatottból 18 évesen került át Európába, egy San Marinó-i(!) bejegyzésű kontinentális kiscsapatba, a jóformán a mexikói versenyzők európai keltetőjeként funkcionáló A. R. Monex istállóhoz. Eleinte olyan kisebb versenyeken indult, mint például a Székely Körverseny, de 2023-ban aztán a l’Aveniren megjött a már említett áttörés – konkrétan az összes kategóriát megnyerte! –, és onnantól meredeken ível felfelé a pályája. Szakértők szerint az idei Girón többször is megmutatta, hogy fiatal korát meghazudtolóan erős mind fizikálisan, mind fejben, mentálisan, ami ritka kombináció, a legnagyobbak sajátja. Hogy Del Toro befutja-e hosszabb távon a neki jósolt pályaívet, s valóban ő lesz-e a következő Pogacar, az egyelőre a jövő zenéje, de az biztos, hogy az Emirates újabb roppant izgalmas csiszolatlan gyémántra lelt, akiben minden adottnak látszik ahhoz, hogy idővel továbbvihesse az arab sztáristálló dominanciáját.

Borítókép: Zach Williams/swpix.com