Jai Hindley a World Tour-mezőny egyik üde színfoltjává nőtte ki magát az elmúlt években. A most 27 éves versenyző Ausztráliából indulva ért oda fokozatosan a legjobbak közé, 2020-ban meglepetésre már második lett a Giro d’Italián, két év múlva pedig, immár a Bora bringásaként meg is nyerte a rózsaszín trikót a Richard Carapazzal vívott emlékezetes küzdelme után.
Az alázatos, közkedvelt Hindley tavaly a Tour de France-on szeretett volna nagyot dobbantani, és a verseny első felében kimondottan jól is ment: előbb az 5. szakaszon megszerezte a sárga trikót, amit aztán később leadott ugyan, de még a második héten is a különcsatát vívó két extraklasszis, a Jonas Vingegaard-t és Tadej Pogačart üldöző boly legjobbja volt. Egészen a 14. etapig, amikor egy csúnya bukás szétrombolta az álmait, no meg a testét: noha a viadalt nem adta fel, hanem a fogát összeszorítva végigküzdötte, fájdalmai miatt minden nap egyre nehezebben alakult – ilyen körülmények között a 7. helye is az abszolút megsüvegelendő kategória. Hindley a napokban a Cyclingnewsnak adott hosszabb és érdekes interjút, melyben egy csomó kulisszatitokba betekintést enged, és kiviláglik az is, hogy a profi országúti kerékpárosok élete azért finoman szólva sem csak móka és kacagás. „Pont telibe a farokcsontomra estem, borzalmas volt. A hátam onnantól minden egyes nappal rosszabb és rosszabb lett, a fiziósok minden nap órákon át foglalkoztak velem esténként – sőt, néha még a szakaszok előtt is –, hogy aztán full gázzal tudjam nyomni. Na de ez a Tour, a legnagyobb verseny, nem fogod feladni, hacsak nincs eltörve mindkét lábad. A záróhét pokoli volt, iszonyatosat szenvedtem minden nap, és folyamatosan időt vesztettem, de még így is próbáltam ott maradni az összetett küzdelemben. Igazán pocsék érzés volt látni, ahogy egyre távolabb kerülök…”
Hindley a felkészülés alaprészeként említette a szigorú táplálkozást és a magaslati edzőtáborokat, amiből bőven kijutott neki a Tour előtt: négy és fél hetet töltött a hegyekben a Tour-t felvezető Critérium du Dauphiné-ig, ahol aztán második helye visszaigazolta a kiváló alapozást – olyannyira, hogy aztán még egy magaslati edzőtáborba visszatért, ami talán már egy kicsit soknak is bizonyult. Hogy a sokszor monoton edzésmunkához kell valamiféle fura önsanyargató fanatizmus, már sokan elmondták a legsikeresebb versenyzők közül – például Valter Attila is –, és Hindley is az a fajta, aki szeret magányosan szenvedni akár órákon át. Ők ugyanis ezt teljesen másként élik meg. „Bizonyos értelemben élvezem az elszigeteltséget és a rengeteg edzést – még ha ez időnként nagyon unalmas és magányos érzés is. Nyilvánvalóan nem egyszerű fizikailag az, amikor négy héten át minden nap teljesen széthajtod magad, és lelkileg is nehéz tud lenni. De ha jó a tábor, és remek srácokkal vagy körülvéve, jól érzed magad a nyeregben, akkor nagyszerű az egész. Egy biztos: ha nincs egyfajta csőlátásod, akkor lent maradsz a porban. Ez valójában egy elég őrült dolog, nem tagadom. De nekem ez a szemléletem 2018 óta, amikor profivá váltam, egészen mostanáig.”
Végül egyfajta ars poeticát is megfogalmazott összegzésként (ami nem feltétlenül csak a profi kerékpárosoknak szólhat): „Imádom, amit a kerékpározás adni tud; azt a sok embert, akikkel találkozol, a helyeket, ahova mész, a versenyzést… De ez korántsem mindig olyan csillogó, fontos, hogy megtaláld a kellő egyensúlyt. Amikor szabadidőd van, akkor az tényleg legyen szabadidő. Én olyankor rá sem pillantok a bringámra, nem nézek kerékpárt a tévében, és nem válaszolok egy csomó olyan üzenetre, amelyek a sportággal kapcsolatos emberektől érkeznek. Engedned kell az elmédnek egy kis újraindulást, aztán úgyis természetszerűleg visszacsábulsz. Ha nincs meg ez a fajta egyensúly, akkor nagyon hamar kiégsz.”
És hogy mire lesz képes Hindley, vagy a Bora, immár a szlovén szupersztárral, Primoz Rogličcsal kiegészítve 2024-ben? Meglátjuk – Hindley mindenesetre optimista. „Ő a világ egyik legjobb versenyzője, egyben a Giro címvédője, hatalmas erősítés a csapatunk számára. Nagyon izgatott vagyok, remélhetőleg vele képesek leszünk szintet lépni.” Az ausztrál klasszist a jelek szerint az sem zavarja, hogy ezzel egy időre jó eséllyel elvesztette az első számú versenyző pozícióját a Boránál. Mint mondta, ez a szerepkör sokszor amúgy sem volt neki könnyű, szóval tulajdonképpen még örül is neki, hogy innentől várhatóan egy másik srác lesz az összetett menő: „könnyebb úgy, ha kevesebb az elvárás…”
Borítókép: Michael Steele/Getty
