Bár a Tour már nem csak kizárólag az országhatárokon belül mozog, amióta 1954-ben az első külföldi Grand Départ-t tartották Amszterdamban, és azóta olyan messze is eljutott, mint Dánia, továbbra is francia verseny maradt, és sok szempontból a francia vidék és történelmi helyek gyönyörű és változatos bemutatását szolgálja. Tehát a Tour szervezőinek egyik célja az, hogy földrajzilag minél inkluzívabbak legyenek, és minden régió, város és település számára lehetőséget adjanak arra, hogy láthatóvá váljanak százmilliók számára, akik nézik a versenyt, és akik közül néhányan egyszer turistákká válnak.
Annak érzékeltetésére, mennyire sikeres volt a verseny ebben a küldetésben, a velowire.com közzétett egy térképet, amelyen minden, 2008 óta megrendezett Tour útvonalát színes vonalakkal ábrázolja, 16-ot összesen. És innentől minden évben hozzáadják majd a teljes új útvonalat, amely még több színt ad majd ehhez az egyébként is színes történelemhez. Ez egy izgalmas módja annak, hogy felfedezzük vagy felidézzük a Tour de France minden szakaszát, egészen 2008 óta.
Például rákattinthatsz erre a hosszú, kígyózó kék vonalra az ország közepén, és megtudhatod, hogy a 2013-as Tour 14. szakasza 2013. július 13-án, szombaton zajlott, és 191 km-t hosszan kanyargott Saint-Pourçain-sur-Sioule-ból Lyonba. Majd, ha több információt szeretnél, rákattinthatsz a kék vonal végére, és máris kiderül, hogy a Jean Jaurès sugárúton volt a befutó, egy 2,100 m hosszú egyenes szakasz végén, és hogy az út 7,5 m széles volt.
Vagy, ha mozgatod az egeret dél felé, a Pireneusokba, és rákattintasz erre a lila ‘kígyóra’, amely (mint kiderült) a 2014-es Tour 18. szakaszát jelöli, ami 2014. július 24-én, csütörtökön Pau-ban indult, és a 145,5 km-re fekvő Hautacam-on ért véget. Egy másik kattintás, a kígyó farkánál, és kiderül, hogy a Hautacam befutója egy 13,6 km-es, azaz kategórián felüli emelkedő, 7,8% -os átlagos emelkedéssel, mindössze 50 m hosszú egyenes szakasszal a végén.
A térkép azt is felfedi, hogy Bretagne régióját hat alkalommal látogatta meg a verseny az elmúlt 16 évben, talán azért, mert Franciaország egyik igazi legendája, és az utolsó francia versenyző, aki megnyerte a Tour-t, Bernard Hinault, Yffiniac-ban, Breton régióban született. A vonalak Párizs környékén, ahol majdnem minden Tour véget ért (a jövő évi egy ritka kivétel lesz), olyan sűrűek, akár egy pókháló. Jóval fel kell nagyítanod a térképet, ahhoz, hogy az egyes szakaszokat külön tudd választani, amikor befutnak a fővárosba.
Az elmúlt 16 évben a Tour mindössze három francia területet nem látogatott meg: a Loiret régiót, beleértve annak fővárosát, Orléans-t; az Angoulême körüi területetl, beleértve a Charente és Charente-Maritime régiókat, egészen Haute-Vienne-ig; valamint egy sávot Troyes-tól északra illetve nyugatra. De ezt jövőre orvosolják, amikor a 8. szakasz Troyes városában és környékén zajlik majd, és a 9. szakasz Orléans-ban kezdődik, egy pihenőnap után a városban.
A térkép nem csak a francia szakaszokra korlátozódik, hanem magában foglal minden Grand Départ-ot és az összes egyéb külföldi szakaszt is, például a 2014-es három brit etapot és a tavalyi három dánt. A térkép nagyon szórakoztató és érdekes a Tour de France rajongói számára, próbáld ki!