Ez egy olyan történet, amit száz év múlva mesélünk majd a gyerekeinknek lefekvéskor, már 47. alkalommal: a nagypapáról, aki 1000 mérföldes kerékpáros versenyt nyert. Van benne egy csipetnyi romantika, amitől egy mítosz varázsa lengi át. Lesz, aki úgy meséli, hogy 1000 kilométert tett meg, és lesz, aki szerint 66 mérföldet, de ezer évesen! A valóságban valami ilyesmi történt:
1951-ben Gustaf Håkansson jelentkezett egy, gyakorlatilag egész Svédországot bejáró állóképességi versenyre, azonban kora miatt elutasították. Azt mondták, hogy a 66 éves férfinak nincs sem ereje, sem állóképessége ahhoz, hogy versenyezzen a másik 50 indulóval, akik feleannyi idősek voltak, mint ő. A verseny napján mégis ott volt Gustaf, roadsterének nyeregében, sárvédőkkel, fényszóróval (amely végül sokat segített neki) és táskákkal felszerelkezve.
Az 50 induló miatt Gustaf körülbelül 20 másodperccel a rajtpisztoly eldördülése után lépte át a rajtvonalat. Házi készítésű rajtszámán a 0 szerepelt, ezzel valószínűleg jelezte, hogy nem számít arra, hogy valóban résztvevőként kezelik.
5 nappal, 5 órával és 100 mérfölddel később a célvonalnál várakozók észrevettek egy alakot, aki egyre közeledett. Ujjongva készítették elő az ételt és italt, arra számítva, hogy a 20-30 éves férfi igen kimerült lehet ekkora út után, de a célegyenesben még ráhajol majd a kormányra és minden erejével tekerni fog! Nem kicsit döbbentek meg, amikor egy törékeny, idős úr figurája bontakozott ki a szemük előtt: egy öreg, rozsdás biciklin, lyukas kerékkel. Egy nappal a következő beérkező előtt.
Az az igazság, hogy Gustaf csalt. Vagyis nem csalt, hiszen nem kötelezte semmi – nem volt hivatalos versenyző – de tény, hogy figyelmen kívül hagyott egy szabályt, amit a többieknek be kellett tartani.
Gustaf ugyanis nem aludt. A versenyszabályzatban benne volt, hogy a résztvevők a nap végén megállnak ellenőrző pontot, és csak másnap reggel indulnak útnak. Ehelyett Gustaf egy órát pihent, aztán az éjszaka közepén visszaült a nyeregbe. Így sikerült behoznia a 10 mérföldes lemaradását, majd 300 mérföld után még 20-at rávernie a többiekre.
Gustaf nyert, és erőfeszítései lenyűgözték a nyilvánosságot. Maga a verseny háttérbe került, mindenki azzal volt elfoglalva, mikor dől ki az öreg. De nem dőlt! Hogy bírhatta ilyen kevés alvással a folyamatos mozgást?
Három nappal és 5 óra alvással a verseny kezdete után, Gustaf 120 mérfölddel járt a többiek előtt. A rendőrség egy ponton megpróbálta rávenni, hogy álljon meg egy orvosi vizsgálat erejéig, de ő csak nevetett rajtuk. Végül mintegy 800 méterrel a cél előtt megtorpant. De nem a kimerültség állította meg: az öregember elvesztette egyetlen gumiabroncsát.
Leszállt és gyalog indult el a célegyenes felé: 1951. július 7-én, 15:15-kor átlépte a célvonalat. És bár nem volt hivatalos a győzelme, mégis olyan hírnévre tett szert, ami egészen a királyi palotáig vitte, ahol a svéd király is gratulált neki. Gustaf legnagyobb megelégedését az okozta, hogy bebizonyította az orvosoknak, hogy nem volt igazuk, amikor azt mondták, nyereg helyett a hintaszékben kellene ülnie. A vasnagypapa haláláig, 102 éves koráig biciklizett.
forrás: www.theguardian.com
