Majdnem 70, és ugratni tanul – tanulj vele!

Szerző: WLC

„Azt hiszem, jó példa vagyok arra, hogy sosem késő új dolgokat tanulni.”

Nancy Waddell 61 éves volt, amikor úgy döntött, hogy komolyan elkezd mountain bike-ozni. 1985 óta versenyzett országúton, majd 2013-ban jelentkezett a Mountain Bike National versenyre.

„Mégis mennyire lehet nehéz? – gondoltam akkoriban. Erős országútis hátterem volt, a 90-es évek végén pedig kicsit terepen is gyakoroltam” – mesélte Nancy a bicycling magazinnak.

Elindult tehát egy montis táborba, hogy elsajátítsa az alapokat… és az első nap nagy részét azzal töltötte, hogy biciklijével sétálgatott az erdőben.

„Elég meglepő volt a helyzet. Nemcsak a felszerelés változott, hanem a pályák is sokkal technikásabbak lettek. Az ösvények nagy részét bejártam. És azt mondták, a verseny, amire jelentkeztem, nehezebb! A nap végére már sírtam. De a férjem rábeszélt, hogy maradjak.”

Maradt, és ezzel mindent megváltoztatott. Waddel megismerkedett Harlan Price-szal, a Take Aim Cycling tulajdonosával és vezetőedzőjével, akinek tanítási stílusa nagyon illett Nancyhez. Annyira, hogy végül két évig edzette őt.

Végül 2013-ban nem ment el a versenyre, de 2014-ben igen. Második lett a korosztályában! A következő években tovább gyakorolt, 2015-ben harmadik, 2016-ban első lett a MTB maratonon, Gerogiában. A következő két évben pedig két első helyezést szerzett a nemzeti mountain bike Snowshoe versenyen.

Most 69 éves, és ugyanolyan keményen dolgozik, mint korábban. Az új cél: ugratni! „Olyan nincs, hogy túl öreg vagy! Hihetetlen, hogy jövőre 70 éves leszek, de remélem, hogy még 80 után is versenyezni fogok!”

Íme néhány tanács Nancytől, hogy elérd a csillagokat:

1. Kérj szakmai segítséget!

Az egyik legnagyobb félelmem, hogy elesek és összetöröm magam, ezért hajlamos vagyok túlságosan óvatosan tekerni. Ezért dolgozom egy igazolt edzővel, hogy biztonságos mozdulatokat tanuljak tőle!

2. Csak pozitívan!

Van egy kis hang a fejemben, ami azt mondja, hogy nem tudom megcsinálni. Pedig dehogynem! Magamra is tetováltattam a feliratot – képes vagyok rá – hogy ne felejtsem el.

3. Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj! Aztán gyakorolj még egy kicsit!

Nem rég egy ijesztő lejtő bevételén dolgoztunk Harlannal: a tetejéről úgy látszott, mintha szakadék lenne. Nem volt hatalmas, de ahhoz mégis elég nagy volt, hogy egy pillanatra a levegőbe kelljen emelkednem. Felkészülésként milliószor megcsináltam egy gyakorlópályán az ugrást. Nem is volt olyan nehéz, mint amilyennek tűnt!

4. Tekerj sokat!

Biciklizz, amennyit csak tudsz! Fontos, hogy legyen egy jó alapod, amire építeni tudsz. Keress egy csoportot, ahol jól érzed magad, és megfelel a szintednek!

A lényeg, hogy soha ne hidd, hogy túl öreg vagy, ahhoz hogy valami újat tanulj!

Forrás: bicycling.com