Ha valakinek nem hozott különösebb változást az életében a koronavírus miatti bezártság, azok a Ciszjordániában élő palesztinok. Évek óta le vannak korlátozva a mozgásra való lehetőségeik. Az egyik módja annak, hogy kibújhassanak a szabályok alól az, ha biciklire ülnek.

A vírus kitörése óta azonban még szigorúbbak lettek a korlátozások. Ciszjordánia lakosai csak a legszükségesebb esetekben hagyhatják el az otthonukat, tehát ha élelmiszerért indulnak, vagy egészségügyi problémájukkal orvoshoz kell fordulniuk. A helyzet tehát még rosszabb lett, mint korábban. A kerékpár hirtelen kevésbé lett fontos. Azonban, ha vége a karanténnak, a palesztini kerékpárosok alkotta Facebook csoport 3000 tagja biztosan azonnal nyeregbe pattan!

A csoportot 2016-ban hozta létre Sohaib Samara, a palesztin orvos, pár másik ramallah-i bringással, akkor még Ramallah Riders néven. Ma már nemcsak a 27000 lélekszámú városból, hanem Ciszjordánia egész területéről találunk tagokat a csoportban. Azonban a kezdet nem volt könnyű. Samara családja és barátai nem támogatták az ötletet: „Öreg vagy te már ehhez. Dolgoznod kellene és családot alapítanod. A biciklizés ostobaság.” Egy igazán elkötelezett bringást azonban nem ilyen egyszerű letörni. Ahogy Samara jó barátja, és a csoport társalapítója, Malak Hasan viccelődött: „már négy éve csináljuk ezt. Az emberek elvesztették a reményt.”

Hasan akkor szeretett bele a biciklizésbe, amikor Swansea városában tanult kommunikációt. Hajibot (az arcot szabadon hagyó hijab) viselő muszlimként, sok atrocitással kellett szembenéznie. „Rengetegszer kaptam meg, hogy hogy lehetnék jó muszlim, ha így mutogatom az arcom” – mesélte. 2017-ben, Hasan volt a két nő közül az egyik, aki részt vett egy négy napos bicikli túrán, egy 11 fős csoportban. 480 km-et tekertek egy Ramallah melletti tábortól Jordan’s Aqaba-ig. Amikor hazaértek, Hasant sokan támadták a túra miatt.

„A legtöbb hozzászóló azt firtatta, hogy merem megtenni, hogy sátorban alszom, és elhagyatott utakon utazom 9 férfi társaságában? A nőknek otthon kellene ülniük, gyereket nevelni, udvariasnak és kimértnek lenni…” Férje azonban támogatja mindenben, annak ellenére, hogy ő nem kerékpározik. A barátok és a család nem az egyetlen viszály-forrás. Egy alkalommal Samarát és egy barátját megállította egy izraeli katonai egység. Samara hallotta, hogy héberül arról vitáznak, meglőjék-e őket.

Azonban nem a saját bőrét féltette: „Ha meghalok, akkor meghalok. Attól féltem, hogy ha megpróbálom megvédeni magam, vagy akár csak egy rossz szót is szólok, felgyújtják a házamat a családommal együtt. Sötét lehetőségeket vet fel az agyad ilyen helyzetben, pedig mi csak biciklizni akartunk…”

Végül pedig ott van az időjárás és a terep. Ciszjordánia tele van hegyekkel, hőmérséklete pedig az év nagy részében igen magas. A Cycling Palestine tagjai számára azonban ez nem akadály és a közösség egyre csak nő és nő. Bár a heti tekerések elsősorban a helyiek kikapcsolódását szolgálják, Hasan szerint a kerékpározás a változás egyik eszköze is lehet. „A környezetnek jó. A társadalomnak kiváló. Tökéletesen alkalmas arra, hogy megtörje a jeget. Amikor úton vagyunk, mindig beszélgetni akarnak velünk, megtudni, hogy kik vagyunk.”