Friss adatok szerint kétszer annyi kalóriát égetnek a bőségesen reggelizők

Szerző: Jiri Kaloc

Egy új kutatás megállapította, hogy megelőzhető az elhízás és a magas vércukorszint azzal, ha bőséges reggelit fogyasztunk bőséges vacsora helyett. Ennek pedig a napindító étkezés során bevitt, majd elégetett kalóriák száma az oka.

Emésztéskor a szervezeted energiát használ fel, lebontja, felszívja, továbbítja és tárolja a tápanyagokat. A folyamat során hő termelődik, az anyagcseréd működésétől és a fogyasztott ételektől függően változó mennyiségű. Az Endocrine Society’s Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism folyóiratban megjelent új tanulmány azt vizsgálta, mekkora az összefüggés az étkezés ideje és az elégetett kalóriák között.

Egy nagy adag reggeli jobb, mint ugyanannyi vacsora

A kutatók három napon át vizsgáltak laboratóriumi körülmények között 16 férfit: kezdetben alacsony kalória-tartalmú reggelit és magas kalória-tartalmú vacsorát adtak az alanyoknak, majd megcserélték az arányt. Az eredmények azt mutatták, hogy azonos mennyiségű kalória bevitele esetén testünk 2,5-ször annyit éget el, ha reggelire ettünk többet!

„Eredményeink azt igazolják, hogy a reggelire elfogyasztott ételek, kalória-tartalomtól függetlenül, kétszer olyan magas hőtermelést indukálnak, mint ha vacsorára esszük ugyanezeket” – magyarázta Dr. Julian Richter, a német Lübeck-i egyetem professzora. „Ez pedig minden ember számára fontos információ: reggelizni kell, méghozzá bőségesen!”

Jó, de mégis mennyi reggelit egyek?

A kutatás azt is kimutatta, hogy az alacsony kalória-tartalmú reggelik fokozzák az étvágyat, ez pedig különösen igaz az édességekre – tehát, ha nem tápláló ételeket eszünk reggel, többet fogunk nassolni! Összefoglalva: tartalmas reggeli = alacsonyabb testsúly.

„A túlsúlyos betegek számára kiemelten fontos, hogy ne a vacsora legyen a fő étkezésük, hanem a reggeli. Így csökkenthetik testtömegüket és megelőzhetik az anyagcsere-betegségeket: ez persze az egészséges emberekre is igaz!” – tette hozzá Richter.

Tehát ha úgy döntesz, itt az ideje elhagyni a fánk – kávé kombót, inspirálódj korábbi cikkünkből és készíts magadnak igazán tápláló reggeliket!