Bár a kereket már mintegy 6000 éve használja az emberiség, a kétkerekű jármű első modern változata csak az 1790-es években hódított teret. A kerékpárgyártás rögös útja végül elvezetett a mai biztonságos, korszerű csodajárgányokhoz.

Megosztás:

A kerekes ló kifejezéssel eszünk ágában sem volt viccelni: valóban így fordíthatjuk le a francia célérifére nevű két kerekes, favázas szerkezetet, melyet de Sivrac gróf talált fel ezelőtt 230 éve. 1817-ben a német báró, Karl von Drais ismét felfedezte a bicikli elődjeként számon tartott járművet, a neve így draisienne-re változott, azonban még mindig jobban hasonlított egy, gyerekkorunkból jól ismert kismotorra, mint egy felnőtt kerékpárra: használója ugyanis lábbal hajtotta a járművet.

Kiindulási alapnak mégis jó volt ez a faszerkezet. Mintegy 40 évvel később, 1861-ben Pierre Michaux, francia bognár épp egy ilyet javított, amikor támadt egy ötlete: miért is ne lehetne pedállal hajtani a járművet? Fia, Ernest meg is valósította apja elképzelését, így váltak a világ első számú kerékpárgyártójává a velocipéd modellel. Beárnyékolta azonban a Michaux család sikerét, hogy találmányukra hamarosan sötét árnyékként vetült a „csonttörő” név.

Az első velocipéd kerékpároknál a kerék még nem volt olyan hatalmas, mint amilyenre ma gondolunk, ha meghalljuk ezt a szót. Mivel a pedált közvetlenül az első kerékhez rögzítették, borzasztóan gyorsan kellett tekernie a biciklistának, ha a gyalogos sebességnél gyorsabban kívánt haladni. Az első kerék méretének megnövelése, mint a probléma megoldása, James Starley, varrógépkészítő fejéből pattant ki. James arra jött rá, hogy minél nagyobb az első kerék, annál nagyobb távolságot tesz meg egy-egy tekerés alkalmával. Így jött létre a már számunkra is ismerős, klasszikus értelemben vett, felemás velocipéd bringa, Ariel.

Londoni velocipéd verseny, 1932-ben.

Erről azonban igen magasról lehetett leesni – a nyereg majdnem másfél méter magasan volt – így elődje, a csonttörő biztonsági problémáját nem oldotta meg az új koncepció. Nem úgy az angol H. J Lawson ötlete, aki 1873-ban feltalálta a bicikliláncot! A hátsó kerékre kifejtett erő megnőtt, így már nem volt szükség a méretes első kerekekre. Bár Lawsonnak köszönhetjük a biztonságos kerékpározás lehetőségét, a babérokat unokaöccse, John aratta le 1885-ben bemutatott Rover modelljével, mely a ma is használt modern kerékpárok hírnöke volt, pusztán a gumi készült továbbra is tömör gumiból.

Két évvel később a szintén angol John Boyd jutott nagy felfedezésre, amikor, ki tudja milyen ötlettől vezérelve, vízzel töltött kerti slagot szerelt gumi gyanánt egy triciklire. A család orvosának frappáns javaslatára a vizet hamar levegőre cserélték, így jött létre az első pneumatikus gumi. Azonban a felfedezés nem lett korszakalkotó: Dunlop szabadalmát érvénytelenítették, amikor kiderült, hogy a skót Robert Thompson már negyven évvel a slagos incidens előtt feltalálta a levegővel töltött gumit, igaz ekkor ezt még lovaskocsikra szerelték.

Bárhogy is történt, hálásak lehetünk minden említettnek, és azoknak is, akik neve a feledés homályába merült az idők során, hogy ma biztonságos, praktikus és kényelmes bringákon tekerhetünk!

Borítókép: Részlet A gyalogos szokások, avagy mi a különbség a felmenés és a lemenés között című kiadványból. Kiadta J. Tegg 1819-ben.

Forrás: tudtad.com

Ez a weboldal cookie-kat használ

A személyes adatai cookie-kon keresztül történő kezelésével, valamint ezzel kapcsolatos jogaival kapcsolatban további információkat talál itt: Információk személyes adatai kezeléséről cookie-k és más webes technológiák használatával. Az alábbiakban adhat hozzájárulást személyes adatai meghatározott célból történő kezelésére.