A japán keirin szó jelentése „kerékpáros verseny”. Japánban azonban ez mást jelent, mint nálunk. „A keirin versenyzés annyira különbözik bármilyen más kerékpáros versenytől, amit valaha láttam vagy tapasztalttam” – mondta Narayan Mahon, fotós, a Bicycle magazinnak. „A versenyzők hihetetlenül átszellemülnek és nagyon szigorúak a szabályok. Tiszta és tiszteletreméltó. “

A keirin japán stílus 1948 óta létezik, és sok tekintetben hasonlít a nyugati stílusú lóversenyekre. A nézők fogadnak a versenyzőkre, és épp ahogy a lóversenyeken is, itt is számítanak az oddsok. A becslések szerint évente 14 milliárd dollár halad át a keirin fogadási rendszerén az 50 keirin-velodrom alatt.

© Narayan Mahon for Bicycling.com

Ahogy sok más japán tevékenység, a keirin is rendkívül szabályozott. Mind a kilenc versenyző meghatározott számot és mezt visel. Az 1, a 2 és a 3 mindig fehér, fekete illetve piros színnel jár, ezek a legjobbaknak vannak fenntartva. A többi szám és szín az adott versenyző szintjéről árulkodik.

A kilenc versenyző, akik fék nélküli rögzített sebességváltóval rendelkező kerékpárokon ülnek, a számuk alapján növekvő sorrendben gyűlnek össze a bemelegítő épületnél, meghajolnak az oktató előtt, felszállnak a kerékpárokra, és pontosan két kerékpárhossz távolságra egymástól, végiggurulnak a mezőn, hogy a fogadók láthassák őket. A versenyzők ezután ismét meghajolnak mielőtt felszállnának a biciklikre, majd megvárják, míg egy erre kijelöl kerékpáros, számozatlan lila trikóban és sisakban, narancssárga csíkokkal, a rajthoz áll.

Miután elhangzik a rajtot jelző lövés, a kerékpárok kiszabadulnak a tartóberendezéseikből és a verseny elindul. A versenyzők igyekeznek előre jutni, hogy elfoglalhassák a legjobb pozíciókat. A verseny több mint 2000 méteren át tart, ovális pályán ez 5 db 400 méteres kört jelent. A táv feléig mindenkinek a már említett lila trikós kerékpáros mögött kell maradnia. A cél, hogy a lehető legközelebb haladjanak hozzá, anélkül, hogy kimerülnének a hajrá előtt.

A japán Shinichi Ota vezet, őt pedig a Dél-koreai Hyun Byung Chul követi a férfiak keirin döntőjében, Busanban. (2002. október) Ota megnyerte az aranyérmet, a csapattársa Yuji Yamada ezüsttel, a dél-koreai Hyun pedig bronzzal távozott. © Profimedia

Ez a fajta verseny fegyelmet és kitartást igényel. Éppen ezért a versenyzők elszigetelten élnek, amikor nem edzenek, és a keirin iskola szigorú és fárasztó (és kötelező) 10 hónapos edzési programján vesznek részt, mielőtt versenyezni engedik őket.

Az egyik iskola egy meredek hegy tetején fekszik Shuzenji közelében (mint egy kolostor), Tokiótól vonattal két órára. A kaput őrzik. Az iskola hálótermeket, osztálytermeket, tornatermet, és edzőtermeket foglal magában a téli edzéshez, emellett egy vizsgálati laboratóriumot, egy bicikli üzletet és három világszínvonalú velodromot is megtalálunk a területén.

A legjobb japán keirin versenyzők évente több mint 90 000 dollárt keresnek, ami igen jó fizetésnek számít, és 20 évig vagy ennél is hosszabb ideig is versenyezhetnek. Háromféle keirin stílus létezik. A legismertebb, a senko nagy erőt igényel, hogy végig tartani tudja a versenyző a megszerzett előnyt. A makuri során a hajrá a lényeg. Az oikomi pedig a sprintelést helyezi előtérbe.

Yuta Wakimoto a berlini világbajnokságon, 2020. február 27-én. © Profimedia

A keirint nemzetközileg az 1970-es években ismerték el, amikor Koichi Nakano keirin versenyző tíz egymást követő sprint-bajnokságot nyert meg. Így hivatalos számként jelent meg a sydney-i olimpián, 2000-ben.

Ebben a nemzetközi változatban a verseny 30 km/órás sebességgel indul, fokozatosan növekszik 50 km/óráig, a győztes végsebessége pedig akár 70 km/órás is lehet, ami barátok között is szólva: nagyon gyors.