Növelik a rákos megbetegedések kockázatát az édesítőszerek?

Szerző: Jiri Kaloc

Kerékárosként sokszor szándékosan fogyasztunk több cukrot, hogy jobb legyen a teljesítményünk, vagy hogy megjutalmazzuk magunkat egy kemény út után. Tudjuk, hogy a túl sok cukor egészségtelen, legalábbis a fogainknak biztosan káros. Érdemes egy részét édesítőszerekkel helyettesíteni? Biztonságosabb ez a megoldás?

Mesterséges édesítőszerek biztonságos minősítéssel

A korábbi kutatások nem fedeztek fel kapcsolatot az édesítőszerek és a rák kialakulásának kockázata között. Egy 2007-es tanulmány, mely 9000 résztvevő életvitelét követte 13 éven át, nem talált összefüggést, ahogy a 2015-ben, közel 600000 ember bevonásával készült áttekintés sem.

A felelős intézmények, mint amilyen az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság, szintén biztonságosnak ítélték ezeket az adalékanyagokat. Az EFSA 2013-ban még az ellentmondásos aszpartámot is biztonságosnak nyilvánította a teljes lakosság számára, beleértve a csecsemőket, a gyermekeket és a terhes nőket is.

Egy új kutatás megkérdőjelezi a korábbiakat

A PLOS Medicine folyóiratban 2022 márciusában megjelent új tanulmány újra előtérbe helyezte a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatos vitát. A Francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet kutatói úgy döntöttek, hogy a NutriNet-Santé tanulmányban részt vevő több mint 100 000 francia felnőtt adatainak elemzésével újraértékelik a mesterséges édesítőszerek lehetséges rákkeltő hatásait.

Az eredményeik szerint azok a résztvevők, akik nagyobb mennyiségű mesterséges édesítőt fogyasztottak, különösen ha aszpartámot és acelszulfám-K-t, 13%-kal nagyobb volt a rák általános kockázata, mint azoknál, akik egyáltalán nem fogyasztottak édesítőszert. Megfigyelték a mellrák és az elhízással összefüggésben álló rák kialakulásának valószínűségét. A szerzők az eredményeket látva felszólították a nagyobb intézményeket, hogy értékeljék újra az álláspontjukat az adalékanyagok biztonságosságával kapcsolatban.

„Eredményeink nem támasztják alá, hogy a mesterséges édestőszereket biztonságosan használhatjuk a cukor alternatívájaként élelmiszerekben és italokban, illetve fontos új információkkal szolgálnak ezek lehetséges káros hatásaival kapcsolatban. Bár ezeket az eredményeket további nagyszabású kutatások során meg kell erősítenünk, jelenleg is betekintést nyújtanak abba, miért kell újraértékelni az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság és más intézmények álláspontját” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Charlotte Debras.

Jobb, ha elkerülöd?

Nem szabad elveszíteni a fejünket egy új tanulmány miatt. Ritkán fordul elő, hogy egyetlen kutatás mindent megváltoztat. Ha azonban szeretnél óvintézkedéseket tenni, mielőtt további eredmények születnek a témában, akkor olvasd el az élemiszerek címkéit, és próbáld meg elkerülni az aszpartámot és az aceszulfám-K adalékanyagot (ez Sunett, Sweet One és E590-ként is fut). Ez a két édesítő tűnik a legproblémásabbnak az új tanulmány szerint. Ha ezeket elkerülöd, még akkor is számos lehetőséget marad a cukor helyettesítésére, például a stevia és az eritrit.