Hogyan érzékeli agyunk a fáradtságot?

Szerző: WLC

Akár bent tekersz a tréneren, akár kint az országúton, bármikor eljöhet az a rettegett pillanat, amikor úgy érzed, nem bírod tovább. Azonban ennek a fáradtságnak egy része csak a fejedben létezik. A Nature Communications nemrégiben készült tanulmánya szerint annak ismerete, hogy pontosan hogyan működik az agyunk és a fáradtágérzet kapcsolata, teljesítménynövelő terápia lehet.

A kutatók 20 résztvevőt kértek meg arra, hogy egymás után többször szorítsák meg az érzékelőt, az erőfeszítés szintjét a minimális és a maximális erő között változtatva. „Az MRI-vizsgálatok és a számítógépes modellezés adatait felhasználva arra jutottunk, hogy a fáradtság érzése látszólag a motoros kéregből – az agy mozgásszabályozásért felelős területéből – adódik” – állítja Dr. Vikram Chib, orvosbiológiai mérnök.

A következő lépésben, ahhoz, hogy meghatározzák, hogy az érzékelés hogyan befolyásolja az agy működését, a kutatók két választási lehetőséget kínáltak a résztvevőknek. Az egyiket „kockázatosabbnak” tekintették: érmefeldobással határozták meg az erőfeszítés mértékét, így volt rá esély, hogy egyáltalán nem kell megerőltetniük magukat, de arra is, hogy nagy erőt kell kifejteniük. A „biztonságos” út egy előre meghatározott szintet kért.

A bizonytalanság bevezetésével a kutatók láthatták, hogy az egyes résztvevők mennyire értékelik erőfeszítéseiket. Ez bepillantást engedett abba, hogy az emberek a fáradtság kockázata mellett is a hatalmat választják-e.

“Nem meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy az emberek hajlamosabbak kerülni a fáradtság kockázatát” – mondta Chib. A résztvevők, egy kivételével, mind a biztonságos lehetőséget választották. A vizsgálatok azt jelezték, hogy a motoros kéreg deaktiválódott a döntéshozatali folyamat során.

Chib szerint ez összhangban van a korábbi tanulmányokkal, alátámasztva, hogy amikor az emberek fáradnak, a motoros kéreg aktivitása csökken. Ez azt eredményezheti, hogy kevesebb jelet továbbítanak az izmoknak, ami például a kemény mászások során csökkenő teljesítményhez vezethet.

Ezek a felfedezések vajon segítenek legyűrni a fáradtságot? A kimerülés a múlté? Nem valószínű, de segít, ha tudjuk, hogy bírjuk mi még, csak az agyunk játszik velünk, hogy elkerülje a fájdalmat.

„Lehetséges, hogy használhatunk agyi stimulációt ahhoz, hogy a motoros kéreg aktivitását összehozzuk testi képességeinkkel” – mondta Chib. „Vagy arra is képesek lehetünk, hogy olyan kognitív stratégiákat alakítsunk ki, amivel arra késztetjük az embereket, hogy máshogy, kevésbé fárasztónak érzékeljék az erőfeszítéseket.”

Forrás: bicycling.com