Az újrahasznosítás egyike a ma divatos hívószavaknak. Mivel senki sem szeretné, hogy a bálnák a gyomrukba kerülő használt gumiabroncsok és műanyag palackok miatt pusztuljanak el, ideje összeszedni magunkat, és elkezdeni újra felhasználni azokat a használt holmikat, amire senkinek sincs szüksége. Így van ez a régi…
Claire Lomas azzal vált idén híressé az Egyesült Királyságban, hogy egy bionikus szerkezettel végigsétálta a Londoni Maratont – mindezt mellkastól lefelé bénultan. Később azzal került be megint a hírekbe, hogy eldöntötte: versenyzőként teljesíti a világhírű Isle of Man TT motorversenyt. Az alábbi cikkben a fogyatékkal…
Kevés az olyan sportoló, negyven év felett is folytatja profi karrierjét, különösen ritka ez az olyan férfiak esetén, mint Alessandro Zanardi. Alex pályafutása nagy részét nyitott karosszériájú, együléses versenyautók volánja mögött küzdve töltötte, többek közt a Forma–1-ben. Most az ő történetét ismerhetitek meg.
Az osztrák Nina Gutenhaler – a közösségi médiában csak Miss Peaches – DH bringás, akinek Instagramon és Facebookon is számos követője van. Egyszerűen csípjük, amit csinál, és azt is, ahogyan csinálja, ezért kigondoltunk egy jó kis tervet, és felkértük egy kalandra. Az influencerek mind olyan…