Valter Attilát senkinek sem kell bemutatnunk, de aki mégsem ismeri eléggé, az nézze meg vele készült interjúnkat. Ha pedig még ez sem elég, – és miért lenne az?  -itt a lehetőség, hogy egyenesen tőle kérdezd meg, hogy mégis hogyan lett az ország egyik legelismertebb kerekese, milyen érzés elsőként begurulni a célba, kijutni az olimpiára és mennyire fáj mintegy 42 km/órával feltekerni a Mátrára!

Mindannyiunk büszkesége Valter Attila, aki egy olyan világban ér el sikereket, ami egyszerre áll közel hozzánk és elérhetetlenül távol. Nagyon élvezzük, ami az élsport színpadán zajlik, és minden erőnkkel szurkolunk a magyar bringásoknak, de közben alig várjuk, hogy beleshessünk a kulisszák mögé. Most, itt a lehetőség: Atti első kézből tapasztalja meg a profi sportolás csillogó, napos és árnyoldalait is. Mi már feltettünk néhány kérdést, te mire lennél kíváncsi? Hamarosan videóban válaszol!

Te is szeretnéd tudni, milyen érzés felállni a dobogóra?

Gondoltad volna gyerekként, hogy az ország egyik legnagyobb büszkesége leszel, és egyként szurkolunk majd neked a versenyeken?

Sosem gondoltam volna, hogy kerékpárosként ekkora hazai figyelmet kaphatok majd. Mindig is az eredményeimre, teljesítményemre figyeltem, hiszen itthon sosem volt kiemelt sport a kerékpár. Még mindig nem tartok ott, ahol szeretnék, rengeteget tudok még fejlődni, de az, hogy már most elismert sportoló vagyok Magyarországon nagyon nagy önbizalmat ad. Nem gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel a karrierem, de úgy érzem, nagyon jó irányba mozdult el a sport szeretete az emberek körében az utóbbi időszakban.

Mikor döntötted el, hogy a profi kerékpározás felé veszed az irányt?

Ez egy hosszú folyamat volt számomra. Láttam édesapámat versenyezni, így természetesen én is ezzel szerettem volna foglalkozni, de sokáig ez inkább ambíció volt, mintsem fix döntés. Nagyjából 19-20 éves koromban, a komolyabb felnőtt eredményekhez közeledve mondtam ki először, hogy minden nap a kerékpársportnak akarok élni.

Mit szólt a családod a döntésedhez?

A családom természetesen mindenben támogatott, sőt… Kerékpáros családba születtem, így nem is volt kérdés, hogy megpróbálkozom vele, de sosem volt kötelező egyetlen edzés sem. Biztos vagyok benne, hogy hosszútávon ez jót tett nekem, sosem teherként éltem meg a bringázást, a családom pedig tudja, hogy ezt szeretem csinálni, így őszintén tudnak támogatni.

Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad, feladod? Hogyan lendültél túl ezen?

Utánpótláskorban nekem is voltak hullámvölgyeim. A téli edzéseket nem szerettem akkoriban, de sosem volt kötelező, és mindig jó volt a társaság. Úgy gondolom, a megfelelő motiváció és a család/barátok segítsége át tud lendíteni ezeken a mélypontokon. Szerencsére azóta egyszer sem fordult elő még hasonló sem. Nem tudom és nem is akarom letenni a kerékpárt!

Biztosan régi célod volt, hogy a Giro-n indulj és ilyen szép eredménnyel zárd. Mi a legnagyobb Grand Tour-álmod?

Mindegyik Grand Tour nagy álom nekem. Kétszer tudtam indulni a Giro d’Italián, ahol már egy elég szép és tiszteletreméltó trikót is hordhattam. Maradt a Vuelta és a legnagyobb, a Tour de France. Ezeken a versenyeken is mindenképp szeretném megmérettetni magam, célom pedig, hogy mindhárom nagy körversenyen szakaszt tudjak nyerni, amellett, hogy összetettben szeretnék minél jobban helyt állni.

Milyen érzés volt a 2020-as Tour de Hongrie-n átgurulni a királyetap célvonalán? Mi volt az a pont, amikor már elhitted, hogy győzöl?

Eddigi pályafutásom egyik legszebb pillanata. Itthon mindig különleges nyerni. Aznap éreztem, hogy nyerhetek és a támadás pillanatában már tudtam, hogy ezt nekem kell vinnem. Biztosan viszont csak az utolsó kanyarban tudtam, nagyjából 100 méterrel a cél előtt, hogy innen már bárhogy beérhetek. Úgy gondolom, egy nagyon színvonalas verseny volt, és büszke vagyok, hogy hosszú idő után újra magyar állhatott a dobogó tetején, aki én lehettem!

Érzed magadon az élsport árnyoldalait? Hogyan tudsz megküzdeni a rád nehezedő nyomással?

Az élsportnak sajnos rengeteg árnyoldala van, ha nem lenne, sokkal többen csinálnák. A legnehezebb számomra mostanában, hogy keveset lehetek a párommal és a barátaimmal. Sok sporttal ellentétben, itt a versenyszezon a leghosszabb időszak, és ez alatt az edzések is folyamatosak. Nincsen igazi szünet, így utazni, bulizni, hétköznap spontán tevékenykedni is sokkal ritkábban tudok. Én így nőttem fel, tudtam mit vállalok, és egyszer sem merült még fel bennem, hogy jól döntöttem-e.

A rám nehezedő nyomást gyakorlatilag idén érzem először. A Giro-n elért sikerek nagy elvárást helyeznek rám, ha nem is másoktól, magamtól biztos. Egyelőre folyamatban van ennek a nyomásnak a teljes megszüntetése, de úgy gondolom, a legjobb megoldás, ha az ember újra és újra bizonyítja, mire is képes.

Kérdezz te is Valter Attilától! Bringázz-felelek sorozatunk második részében személyesen válaszol az összegyűlt kérdésekre. Ne feledd: nincs rossz kérdés, minden felvetés előre visz, és nemcsak téged, hanem a többi nézőnket is. Várjuk a kérdéseket a welovecycling@skoda.hu e-mail címre vagy Facebookon, üzenetben!