Fontos pillanat egy gyerek életében, amikor megtanul biciklizni: néhány horzsolás árán egy új világ nyílik ki előtte, ami félelmetesen izgalmas. Aztán amikor még a pótkerék is lekerül! Az maga a csoda. Sokan megállnak ezen a ponton, és ők is imádni fogják a biciklizést a helyi utcákban, dombokon, a szülőkkel vagy a barátokkal. Mások pedig már egészen kicsiként edzésre járnak: nekik többek között Buzsáki Virág segít kihozni a maximumot a kerékpárral való kapcsolatukból. Hogy hogyan? Kérdezd meg tőle te magad!

Virág még csak 21 éves, de már tizenegy éve része a magyar kerékpáros versenyszférának. A bal agyféltekéjükre támaszkodó olvasóknak talán feltűnt, hogy ez azt jelenti, hogy 10 évesen kezdte a karrierjét! Nem csoda, hogy ma már ő is hasonló korú gyerekekkel foglalkozik, és úgy gondolja, hogy soha nem lehet elég korán kezdeni: „Ha már tud járni, lehet alá biciklit rakni!”

Persze minden gyerek más és más, és szülőként a lehető legjobb módon szeretnénk bevezetni csemetéinket a bringázás világába, ami számunkra oly kedves. Ha bármiben bizonytalan vagy, vagy úgy érzed, segítségre van szükséged, hogy legyőzzetek egy-egy akadályt, esetleg azon gondolkodsz, hogy jó ötlet-e edzésre járatni gyermeked, kérdezz Virágtól bátran! Nem ez lesz az első, hogy gyerekeknek segít nyeregbe kerülni! 🙂

Virág 2018 óta tart gyerekeknek edzéseket.

Milyen korú gyerekekkel foglalkozol?

Én inkább a nagyon kicsi/közepesen kicsi (8-10 éves) korosztállyal foglalkozom, vagy teljesen vegyes társaságokkal, amikbe 6-tól 18 éves korig mindenféle korú gyerek jár. Az alapokat igyekszem nekik megtanítani, szokássá alakítgatni a jó dolgokat. Nagyjából 70-30% az ügyesség-erőfejlesztés aránya. A következő generáció kinevelésével inkább Buzsó (Búr Zsolt) foglalkozik, ő a már versenyző korúakat tanítja.

Hozzám többnyire már olyan gyerekek kerülnek, akik magabiztosan tudnak haladni a kerékpárjukkal. Nekem az a feladatom, hogy megtanítsam őket a lehető legjobban használni azt az eszközt, amivel dolguk van. A gyerekek nagyon gyorsan tanulnak, csak rendszeresen kell gyakorolniuk!

Hány éves korban a legjobb elkezdeni biciklizni?

Minél előbb, annál jobb! Ha már tud járni a gyerek, lehet alá biciklit rakni!

Virág egészen pici gyerekekkel is foglalkozik.

Mikor érdemes ágazatot választani?

Talán 14 éves korban érdemes elgondolkozni a fő irányon. Igazán egy szakág mellett dönteni azonban nem is biztos, hogy kell. Nézzük csak meg Mathieu van der Poelt vagy Wout van Aertot, mindketten átjárnak egyik szakágból a másikba, pedig már profi bringások.

Vannak különböző edzői megközelítések, amik szembenállnak egymással?

Igen, vannak ilyenek, aminek főként a tudomány fejlődése az oka. Néhány évvel ezelőtt sok dolgot másképp gondoltak, mint manapság. Az új kutatások eredményeit és az ezeken nyugvó módszereket pedig nem mindenki adaptálja ugyanúgy. Gyerekeknél ez talán nem ütközik ki annyira, de náluk is fontos, hogy lépést tartsunk a szakma alapjait adó tudományágakkal és olyan módszerekkel dolgozzunk, melyek leginkább a javukat szolgálják.

Közös bringatúra a vegyes csapattal.

Miért tesz jót a gyerekeknek a kerékpározás?

Fejleszti a keringést, az egyensúlyérzéket, a periférikus látást – aminek később az autóvezetésnél hatalmas hasznát veszik majd. Javítja a sebességérzékelést, ezzel együtt segít is hozzászokni, illetve erősíti az egész test izomzatát: nemcsak a lábakat, hanem a törzset, a vállakat, a karokat is. Nevel, alázatra és tiszteletre tanít a sporttal, a csapattársakkal, az eszközzel szemben. Ad egy leírhatatlan és hihetetlen szabadságot. Ki lehet szabadulni vele a szürke hétköznapokból, az iskola ordító zajából.

Kérdezz te is Buzsáki Virágtól! Bringázz-felelek sorozatunk harmadik részében személyesen válaszol az összegyűlt kérdésekre. Ne feledd: nincs rossz kérdés, minden felvetés előre visz, és nemcsak téged és gyermeked, hanem a többi nézőnket, és az ő csemetéiket is. Várjuk a kérdéseket a welovecycling@skoda.hu e-mail címre vagy Facebookon, üzenetben!