Ti kérdeztetek, Valter Atti válaszolt – Bringázz-Felelek 2. rész

Valter Attila az utóbbi időszakban azoknak is büszkesége lett, akiket egyébként nem érdekel a kerékpározás, azok pedig akik követik karrierjét olyan örömmel nézhették végig, ahogy megszerzi a Giron a rózsaszín mezt, amilyet ő is érezhetett. Kíváncsi vagy ki áll a történelmi trikó mögött? Bringázz-Felelek videósorozatunk második részében Attit ismerhetitek meg közelebbről.

Az élsport misztikus világa a legtöbb hobbisportolóban egyszerre kelt izgalmat és félelmet. Hihetetlen teljesítményt nyújtanak az elit kerékpárosok, amit mi tátott szájjal nézünk végig, és alig merünk belegondolni, micsoda munka áll a sikereik mögött. Az Attilával való beszélgetés során pedig csak nőtt a szemünkben az élsportolók iránt érzett tisztelet, és bár tudjuk, hogy van árnyoldala is a profi kerékpározásnak, Atti szerint „az az adrenalin, pörgés, életvitel, ami a versenyzéssel jár, semmihez sem fogható.”

Aki csak szeret biciklizni, tudja, hogy mennyire nehéz mindig teljesíteni, nyeregbe ülni akkor is, amikor hideg van és fáradtak vagyunk, és megküzdeni az izomlázzal. Annak pedig, aki profi szinten űzi a sportot, egészen más kihívásokkal kell megküzdenie, és a tét is sokkal nagyobb. Érthető tehát, hogy felmerült bennetek a kérdés: milyen áldozatokat kell hoznia egy élsportolónak?

„Időt és energiát nem kímélve kell a munkát belerakni, […] de én soha nem használom azt a szót, hogy áldozat. Ha annak érezném, egyszerűen más pályát választottam volna” – válaszolta Attila.

Ha szeretnéd jobban megismerni az ország egyik legnagyobb bringás alakját, nézd meg a videót! Nagyon köszönjük Valter Attilának a beszélgetést, és nektek is a kérdéseket! Hamarosan bemutatjuk a Bringázz-Felelek következő szakértőjét, akitől kérdezhettek majd, addig is írjátok meg nekünk, kivel, milyen témában szeretnétek hasonló videót látni!