Hogyan tehető Ljubljana még biciklibarátabbá?

Szerző: Tereza Antonova

A BYCS nemzetközi kerékpáros szervezet „Bicycle Mayors” (kerékpáros polgármesterek) néven indított programot világszerte. Ezen keresztül azokat az embereket szeretnék összekapcsolni, akik saját városuk kerékpározható környezetét szívesen továbbfejlesztenék. A világ különböző részeire kinevezett aktivisták a köz- és a magánszférával együttműködve indítanak projekteket és szerveznek eseményeket, amelyekkel a városuk biciklibaráttá tehető. A végcél az, hogy egyre több embert szoktassanak át a bringázásra.

Janez Stariha könyvtáros, egyben egy világháborús veteránokat segítő szervezet titkára, akit nemrég választottak biciklis polgármesterré. 2019 elején nevezték ki, és az első pár hete egyáltalán nem telt unalmasan.

Janez Stariha 2019 elején lett biciklis polgármester.

Janezt a kitűzött célokról, a Ljubljanára jellemző kerékpározási trendekről és a várható projektjeiről kérdeztük. Amikor a szlovén főváros főbb biciklis kezdeményezéseiről kérdeztük, úgy nyilatkozott Ljubljana „igenis kerékpáros város”. Minden évben nő a bringával közlekedők száma, és a városi képviselők is támogatják ezt a fejlődési folyamatot. Az infrastruktúra jó állapotú, de álláspontja szerint a biztonságon még bőven lehetne fejleszteni – több szempontból is. Azért, hogy rövidre zárja a kérdést, Janez úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a városi rendőrséggel.

„Csak írtam nekik egy e-mailt, nem számítottam rá, hogy válaszolnak is. Aztán felhívtak, és azt mondták, persze, nem gond, be tudunk ugrani hozzád, mikor érkezzünk?”

Ljubljana frissen kinevezett biciklis polgármestere több tervet is forgat a fejében: ha több kerékpáros rendőr lenne, akkor a potenciális tolvajok kétszer is meggondolnák magukat. Sőt, a bringások akár együtt járőrözhetnének a rendőrökkel, hogy ráirányítsák a figyelmet a legproblémásabb környékekre és helyszínekre, így segítve őket abban, hogy a helyzetet a biciklisek nézőpontjából is átlássák. Sőt, ideális esetben civil ruhában is járőrözhetnének.

És mivel nem csak felnőttek, de gyerekek is sokan és szívesen tekernek, egyes kereszteződések biztonságán akadna még javítanivaló. Janez terve az, hogy a közlekedési lámpákra a gyerekek által is elérhető gombokat szerelnének, amit megnyomva hamarabb zöldet kaphatnak. De ő is úgy látja, hogy ez hosszabb távon valósulhat meg. Ám minden bicikliút a nyeregre szállással kezdődik: valahol el kell indulni, és így Ljubljana lehetne a világ első városa, amely gyerekbiztossá teszi a veszélyes átkelőket.

Ljubljanában már most is sokan járnak kerékpárral munkába. De egy jól célzott PR-kampány segítségével Janez szeretné a városlakók még szélesebb körével megismertetni, milyen előnyöket kínál a kerékpározás számukra, hiszen a városnak bőven van kapacitása a fogadásukra. Ki tudja, lehet, hogy ez más fővárosok képviselői és lakói számára szintén inspiráció lehet?