2010 óta indulsz a Red Bull Rampage versenyen. Mennyit fejlődött az esemény az elmúlt egy évtizedben?
Minden évben nagyon sokat változott. Őrületes visszanézni, hogy milyen ma ahhoz képest, amilyen volt akár csak akkor, amikor elkezdtem versenyezni. A legfőbb az, hogy mennyit tanultunk ezen a terepen és hogyan építettünk nagyobb és jobb dolgokat, valamint használtuk a vizet a sár formálására és kialakítására, hogy ne süllyedjünk el benne és ne essünk annyit. Így még jobban fejlődik a bringázás, és olyan helyeken is landolni tudunk, ahol másképp földhöz csapódnánk.
Mi kell ahhoz, hogy valaki induljon a Rampage-en? Mi predesztinál arra egy sportolót, hogy ezen az eseményen részt vegyen?
Azt mondanám, hogy mindenképpen szükséges, hogy legyen némi múltja a downhill-versenyzésben vagy legalább legyen tapasztalata downhill-bringázásban. Valamint nagyon fontos, hogy tudjon vonalat rajzolni fejben egy üres vászonra a sivatagban és tudja követni ezt a vonalat.
Mit érzel a levegőben, miközben azokat az óriási ugratásokat csinálod, mint a Rampage-en? Le tudod írni, milyen érzés egy ilyen hosszú repülés? Mi a legfontosabb része a mutatvány utáni földet érésnek? Az ugratások mérete nőni fog még, vagy elérte már a határait az ember?
Számomra ez a legjobb érzés. Nagyon hamar felgyorsulsz, és néhány ugratás tényleg olyan, mintha szabadesésben lennél. A legfontosabb része, hogy biztosan elérd a megfelelő sebességet. Ha túl gyorsan vagy túl lassan mész neki egy nagyobb ugrásnak, annak fájdalmas vége lehet. Nem hinném, hogy elértük volna a határokat az ugratások nagyságában. Úgy gondolom, létezik az a tökéletes helyszín a sivatagban, amelyen még nagyobbat tudunk menni. A hely, amely megfelelő méretekkel rendelkezik, hosszú lejtővel – szerintem ott sokkal nagyobbat tudnánk menni. Remélem, egy nap megtalálom.
Melyik volt eddigi karriered legrémisztőbb pillanata? És melyik volt a legfájdalmasabb?
Huh, ez nehéz kérdés! Azt hiszem, azok a legijesztőbb pillanatok, amikor a levegőben vagy és tudod, hogy esni fogsz, de semmit nem tehetsz ellene. A legfájdalmasabb számomra az a sérülés volt, amiből pont most gyógyulok fel, de nem könnyű ezt megmondani, mert ezeket a pillanatokat próbálom kitörölni az emlékezetemből.
Ha valaki megnézi videón, ahogy tekersz, azt gondolhatja, őrült vagy, de rengeteg tapasztalat és edzés van a készségeid mögött. Megtaláltad a tökéletes edzéskeveréket, amely a freeride mesterévé tett? Más sportágat is bevonsz, hogy tökéletes legyen a kondid?
Én ezt tudom csinálni és ezen nőttem fel, soha nem álltam le vele. Vicces, amikor az emberek őrültségnek tartják. Szerintem pedig az irodai munka az őrültség!
Hogyan befolyásolta a COVID-19 a (szakmai) életed? Fedeztél fel valamit, amíg a világ a karantén fogságában élt?
A jegyesemmel a lehetőségeinkhez mérten megpróbáltuk betartani a szocális távolságtartást, de szerencsére az isten háta mögötti sivatagban élünk, tehát nem volt nehéz ezt megoldani! Egy elég csúnya bokasérülésből próbálok felgyógyulni január óta, ezért kénytelen vagyok leginkább otthon maradni a rehab miatt. Próbálok fotózást és videóvágást tanulni a rám szakadt időben, hogy ha visszatérek, még jobb dolgokat tudjak majd kitalálni.
Hamarosan bemutatják az Accomplice (Cinkos) című filmet, amelyben fivéreddel, Cammel szerepelsz. Miért érdemes megnéznie az interjú olvasóinak?
Alig várom, hogy lássam a filmet! Nagyon jól éreztem magam a forgatáson, és úgy hallottam, hogy a film egyéb részei miatt is érdemes megnézni. Azért nézzék meg, mert az ehhez hasonló rendes mozifilmek elég ritkák manapság, és a filmek szerintem sokkal nagyobb élményt nyújtanak, mint végiggörgetni a milliónyi videót az Instagramon. Az egész estés, magas produkciós értéket képviselő filmeket támogatni kell, hogy ne jussanak ugyanarra a sorsra, mint a nyomtatott magazinok többsége.
