Gondoljatok úgy az Etna kráterére, mint egy láva-nyelőre, melynek az alján van egy nyílás, ami az ismeretlenbe vezet. Ezért, mielőtt leérnék a vulkán aljára, nullára kell lassítanom, hogy ne csússzak egyenesen a pokolba. Hogy miért pokol? Nos, bár az Etna az elmúlt hetekben csendes volt, szinte bármikor újra felébredhet, hiszen a világ egyik legaktívabb vulkánja.
Az Etna magassága a vulkáni tevékenységek hatására folyamatosan változik. Az 1981-es kitörésnél még 3350 méteres volt a csúcsa, a magma felszabadulása miatt azonban egyre csökkent a magassága, így egy 2018-as mérésnél a vulkán már csak 3326 méteres volt. Jelenleg egyébként a vulkánnak négy csúcsa van: a Bocca Nuova, a Voragine, az északkeleti kráter és a délkeleti kráter.
Kerékpározáskor különösen óvatosnak kell lenni, ugyanis a felszínt éles lávakavicsok borítják. Sajnos hamar szembesültem ennek a veszélyességével. Az első tesztút során az Etna lejtőin kerékpároztam. A kerekek alatt morzsolódó kavicsok miatt elég volt egyetlen apró hibát ejtenem, melynek hatására elveszítettem az uralmam a bicikli felett és átestem a kormányon. Ennek eredménye egy kificamodott kulcscsont lett. Fáj, de emiatt nem fogom feladni. Még a városban, a helyiek megkérdezték, hogy miért csinálom ezt az egészet. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert meg tudom csinálni. No meg azért, mert még soha senki nem csinált ilyet előttem.
A túra megfelelő időpontját sem volt könnyű megtalálni. Az Etna esetében a jó időre várni olyan, mintha arra várnék, mikor nyerem meg a lottót, a vulkán ugyanis gyakran felhőkbe van burkolózva, a csúcson pedig nagyon erős a szél. Ősszel ráadásul az időjárás akár óráról órára változhat.
A szeizmikus aktivitás veszélye miatt szintén aggódni kell. A vulkánkalauzok szerint az Etnának legalább két hónapig nyugodt állapotban kell lennie ahhoz, hogy biztonságosnak számítson a csúcs megmászása. Szicíliai kapcsolatunk, Giuseppe Coco, a helyi szakértő, aki tájékoztat minket az aktuális helyzetről, hogy eldönthessük, van-e értelme 2000 km-t utazni. Amint Giuseppe üzen, mindent bepakolunk a kocsiba és indulunk.
A csúcsot két irányból is el lehet érni. Mi az északi oldalt választottuk, amely Piano Provenzanából indul 1800 méteres magasságban. Onnan egy úgynevezett “lávabusz” visz fel minket 2800 méterig. A szabadon bejárható zóna ezen a ponton ér véget. Innentől kezdve mindenkinek kötelezően igénybe kell vennie egy idegenvezető segítségét, akinek a szolgáltatásai felbecsülhetetlenek. Az idegenvezetők a felfelé vezető út során állandó rádióösszeköttetésben állnak a központi irodával, és éjjel-nappal kapják a legfrissebb információkat a vulkáni tevékenység változásairól. Tapasztalataiknak köszönhetően az idegenvezetők jól ismerik a potenciálisan veszélyt jelentő területeket is. A hegymászás fizikailag megterhelő volt. Az operatőrnek és a fotósnak ráadásul minden felszerelését magával kellett cipelnie, melyek súlya jóval meghaladta a 20 kilogrammot. De végül felértünk a csúcsra.
Innen nézve a kráter belseje egy mélyzöld-sárga szőnyegnek tűnik. Első pillantásra úgy néz ki, mint egy csodálatosan vibráló kert, de valójában a kráterből felszálló kén okozza ezt a zöld színt.
Miloš, a fotós, a saját bőrén tapasztalta meg a kén erejét, miután egy pillanatra letérdelt, hogy fotókat készítsen. Fél órával később a csupasz térde kilátszott a szétfoszlott nadrágjából. A vulkán füstje pedig annyira fojtogató, hogy sokszor visszatartjuk a lélegzetünket.
A vulkán peremén állok, megállok egy rövid, elszánt pillanatig, majd megkezdem az ereszkedést a kráterbe. Szorosan tartom a kormányt, tekintetemmel a biztonságos utat keresem. Úgy érzem, mintha egy hatalmas kéményen ereszkednék lefelé a Titanic kazánházába. Maga az ereszkedés csak egy pillanatig tart. Meleg van odalent, de a levegő hideg. Felmászni már magamtól kell. A vállamra veszem a biciklit, és mászni kezdek, közben nehezen lélegzem az arcmaszkban. Mikor végre átjutok a peremen, szédülök és kimerültnek érzem magam. De most már legalább elmondhatom, hogy leereszkedtem az Etna kráterébe.
Az is megerőltető, ahogy 3300 méterről visszaereszkedek 1800 méterre. Az ösvény salakos hamuból van, ami morzsolódik és porlad. Később kiderült, hogy nagyon szerencsés időt választottunk a mászásra, ugyanis két nappal később már csak hóesést láttunk, ami egy elérhetetlen célponttá tette az Etnát. Egy nagyszerű történetet és egy életre szóló élményt tudhatunk magunkénak.
Ha az Etnáról való leereszkedés nem lenne elég ok arra, hogy Szicíliába látogass, akkor ajánlom Alfio pizzáját a Pizzeria Belvedere-ben. És még mit? A jövőben szeretném megmászni a Stromboli vulkánt, de tekintettel az utóbbi évek vulkáni tevékenységére, ez a cél szinte lehetetlennek tűnik. Bár ki tudja?
