Így öltözz, ha bikepackingelni indulsz!

Szerző: Filippo Mari

A biciklizés általában együtt jár azzal, hogy közel kerülünk a természethez. Érezzük a szelet a hajunkban, miközben magunkba szívjuk a táj szépségeit. De a bikepacking az, ami a legalkalmasabb erre. Míg az országúti biciklisnek a meredek emelkedőkre figyelnek, a mountain bike-osok pedig a technikás szakaszok szakértői, a bikepackereknek a természettel kell eggyé válniuk, órákra vagy napokra is. Ehhez pedig átgondolt öltözködésre van szükség, de szerencsére a speciális ruházati cégek mindenféle útra fel tudnak készíteni!

Egy ideje beleszerettem ebbe az egészbe. Eleinte azt sem tudtam, hogy ezzel egy trendet követek. Azt hiszem, azok a csodálatos képek inspiráltak, amiket az amerikai biciklisekről láttam, akik a soha véget nem érő erdei utakon haladnak és éreztem, hogy valami bekattan nálam.

Bikepacking
A bikepackerek célja, hogy eggyé váljanak a természettel.

Most olyan öltözködésről fogok beszélni, ami bár hétköznapinak tűnik, sokkal több annál. Ezek a ruhadarabok, csúcstechnológiájú anyagokat kombinálnak, miközben szabadidős megjelenést kölcsönöznek, és a legdurvább körülmények között is tartósak maradnak. A címkéken olvashatsz 77% poliészter, 16 % százalék gyapjú és 7% elasztán kombinációkat is. A színeket és az anyagokat szintén az imádott természet szem előtt tartásával választják ki. Ritkán látni olyan bikepackert, akik a természettől nagyon elütő darabokat visel, öltözködésük inkább a környezetüket tükrözi vissza.

Végül, de nem utolsósorban, a bikepackerek számára általában fontos a fenntarthatóság, és akár tudnak róla, akár nem, részesei lehetnek a „Slow Fashion” elnevezésű mozgalomnak, ami az olyan gyártási folyamatokat helyezi előtérbe, ami tekintettel van az emberekre, a környezetre és az állatokra. Emiatt a bikepacking ruházat hétköznapibbnak tűnik egy átlagos biciklis ruhánál. Mivel a slow fashion egyik célja, hogy megpróbálja csökkenteni a gyártás során felgyülemlő felesleget azáltal, hogy több alkalomra is ideális ruhát készít, szembe megy azzal a gondolattal, hogy minden helyzetben más ruhára van szükség. Ugyanazt a pólót és inget viselem bikepacking alatt, mint az irodában.

De nézzük át alaposan a legfontosabb bikepacking ruhákat!

A tollkabát

A Patagonia mindig is fenntartható márka volt, ezért nagyon népszerű a bikepackerek körében. Amikor biciklizés közben először kellett igazán alkalomhoz illőbben felöltöznöm, akkor is az ő ajánlatukat néztem meg. A sok szép termék közül az egyik legikonikusabbnak a Nano Puff kabátjuk számít. Amikor az Egyesült Államokban kerékpároztam, döbbenten tapasztaltam, hogy szinte minden biciklisnek volt egy a táskájában. Praktikus, könnyű, meleg, szélálló, vízálló és 100% -ban újrahasznosított poliészterből és csökkentett károsanyag-kibocsátással készült. Ráadásul a munkahelyen is elég menő viselet. Kell ennél több?

Patagonia Nano Puff
Nano puffos dzseki a Patagoniától

A gombos ing

Nagy rajongója vagyok a flanelingeknek és nem is lehettem volna boldogabb, amikor megtudtam, hogy léteznek olyan darabok, amik kifejezetten biciklizéshez készültek. Az montizáshoz alkalmas hegyekből a napokban átköltöztem a Garda-tóhoz, az egyik legismertebb európai kerékpáros helyszínhez, hogy minden nap világszínvonalú ösvényeken tudjak tekerni. Szóval nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy a környék egyik márkája, a Cascada, a bolygó egyik legfinomabb anyagú bikepacking ingét gyártja Land Wool néven. Valódi remekmű, gyakorlati és esztétikai szempontból egyaránt. Úgy néz ki, mint egy normális ing, így szinte bárhol viselhető, de légáteresztő gyapjú-poliészter keverékből készül, így nedves állapotban is hőszabályozást, szagkontrollt és szigetelést biztosít. A részletek is csodálatosak, mint például az egyik első zseb még kisebb zsebe, ahová elrakhatom a napszemüvegemet.

Button-down shirt
Land Wool ing a Cascadától

A laza póló

A funkcionális pólók jelentik az új kerékpáros mezeket. Lágyak és gyorsan száradó anyagokból készülnek, ami nagyon sokoldalúvá teszi őket. Sokfélét kipróbáltam már, a jelenlegi kedvencem a PEdALED Kyoto Gravel pólója. Nagyon kellemes viselet és stílusos is.

Kyoto jersey
Kyoto gravel póló a PEdALED-tól

A kamionos sapka

A kamionos sapkák az amerikai kultúra részét képezik és a bikepackingereknél is hódítanak. Bár egy sapka soha nem helyettesíti a sisakomat, a táskáimhoz mindig rögzítek egy olyan darabot, ami könnyen levehető. Több ezer más bikepackerhez hasonlóan, én is szeretek ilyet hordani, amikor leszállok a bicikliről. Az biztos, hogy stílusos, de néha sok bicajon és tábortűz körül töltött nappalok és éjszakák után a frizurám sincs éppen a toppon, ilyenkor egy sapka sokat tud segíteni.

Ismét a Cascadához fordultam, mert imádom az Altitude Tracker sapi színkombinációját. Van emellett néhány patagóniás férfi sapkám is.

Trucker hat
Altitude Trucker kalap a Cascadától

Merinó alaprétegek

Itt jön a bikepacking királya – a merinó alapréteg. A merinó szinte mágikus anyag, ami segít szabályozni a testhőmérsékletet a hideg napokban, míg a forró napokon hűvös és légáteresztő. Szóval, bárhová is megyek, viszek magammal egy ilyet. Ezek a legsokoldalúbb bikepacking ruhadarabok, amiket ismerek. Kipróbáltam és első kézből tudom garantálni a Baabaa nevű Endura merinót, boldogan használom az alaprétegeiket és a nyakmelegítőiket.