Fedezd fel Dakart két keréken: Hogyan jött létre a Škoda Titan Desert?

Szerző: We Love Cycling

Nem sok MTB-verseny büszkélkedhet olyan egyedülálló és lélegzetelállító helyszínnel, mint a Škoda Titan Desert Morocco. A szaharai dűnék és az Atlasz-hegység között megrendezett verseny évről évre lenyűgözi a kerékpárosokat, és bár sok versenyzőt megtör, néhányukat a legendák közé emel. A We Love Cycling felkérte Jesús Garciát – a versenyt szervező testület vezérigazgatóját és korábbi hatszoros résztvevőt – hogy bennfentesként meséljen a verseny eredetéről és fejlődéséről.

Először nézzünk pár alap infót.

A Škoda Titan Desert Morocco egy a marokkói Szahara-sivatagban évente megrendezésre kerülő rangos, hat szakaszból álló hegyikerékpárverseny, melyre a világ minden tájáról érkeznek profi és amatőr kerékpárosok. Az esemény eredete tulajdonképpen összefonódik a Dakar-rallival; először 2006-ban rendezték meg, és a verseny azóta is az egyik legkeményebb és legnagyobb kihívást jelentő futamnak számít az egész világon. Az eddigi, nagyjából 5500 résztvevő között az évek során a nézők olyan kerékpáros legendákat figyelhettek, mint Miguel Induráin, Anna Ramírez, Josep Betalú, Roberto Heras, Melchor Mauri és Sylvain Chavanel.

Az április 30. és május 5. között megrendezésre került Škoda Titan Desert Morocco idei útvonala Boumalne Dades városából indult és Maadidban ért véget, a versenyzőknek tehát át kellett haladniuk az Erg Chebbi dűnéken és a Jbel Ougnat hegyvonulaton. Az útvonal összesen 625 kilométer hosszú volt (több mint 7000 méteres szintemelkedéssel), melyből a leghosszabb szakasz 133,5 kilométeres. A versenyzőknek minden szakaszon segítség nélkül kellett megküzdeniük a meredek emelkedőkkel, sziklás lejtőkkel és hatalmas homokdűnékkel, valamint a napközben 40 °C-ot is meghaladó hőmérséklettel. Mindez természetesen fokozza a versenyszellemet, de a verseny kiáltványa a “Titan Spirit” szellemiségre ösztönzi a kerékpárosokat arra, hogy “önzetlenül segítsenek társaiknak” és kössenek barátságokat. Ennek jegyében a versenyzők minden szakasz végén összegyűltek a híres éjszakai nomád sivatagi bivakban, ahol mintegy 700 résztvevő vett részt a társasági életben.

Most térjünk vissza Jesús Garciához, aki a testmozgás- és sporttudományok területén szerzett tapasztalatai révén jelenleg az Experientia S&E elnöke, az MKTG Spain és az RPM Sports vezérigazgatója, valamint a Škoda Titan Desert Morocco egyik szervezője. Mielőtt a Titan csapat tagja lett, Garcia 2012 és 2019 között hat Škoda Titan Desert Morocco versenyt teljesített, így összesen 3829 km-t küzdött le, amivel Titan-legendává vált. Aligha találhatnánk tehát alkalmasabb embert, aki több szempontból is végig tud vezetni minket a verseny fejlődésén.

Škoda Titan Desert
A félelmetes Atlasz-hegység és a Szahara sivatag között megrendezett egyedülálló hegyikerékpáros verseny 2006 óta nyűgözi le mind a versenyzőket, mind a nézőket.

Mi a legnagyobb változás, ami a 2006-os első verseny óta a Škoda Titan Desert-ben történt?

A kezdetek óta óriási változások történtek. Az első verseny mind a résztvevők, mind a szervezőcsapat számára egy nagy kaland volt. Bár sok tapasztalatunk volt, és jól ismertük Marokkót, ilyen típusú és ilyen összetett lebonyolítású eseményt még sosem szerveztünk. Szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy 2006-ban az ilyen típusú rendezvények még nem voltak olyan ismertek és népszerűek, mint manapság.

Mára elmondhatjuk, hogy a Škoda Titan Desert Morocco világszínvonalú eseménnyé vált az MTB-szakaszversenyek tekintetében. Továbbra is a kaland, az önfejlesztés és a kihívás lehetőségét kínálja a versenyzőknek, ugyanakkor nagyobb kényelmet és első osztályú szolgáltatásokat is nyújt nekik.

A legnagyobb változást leginkább az szimbolizálja, hogy míg az első versenyen a résztvevők minden értelemben az ismeretlennek indultak neki, addig ma már sok olyan Titán van, aki mindent tud erről az eseményről, és még a verseny nevét is magára tetováltatta.

Mennyiben más a versenyben betöltött jelenlegi szereped, mint a kezdetekkor?

17 évvel ezelőtt arról álmodtunk, hogy létrehozzuk a hegyikerékpározás “Dakarját”, és azzal, hogy sikerült 150 versenyzőt elvinnünk a marokkói sivatagba, ez az álom valóra vált. Később én magam is versenyeztem, és összesen 3500 km-t teljesítettem, amivel Titan Legendává váltam. Jelenleg pedig a cég vezérigazgatója vagyok, és kerékpárosok százainak tesszük lehetővé olyan úti célok felfedezését, mint Marokkó, Almeria, Szaúd-Arábia és más jövőbeli helyszínek. Mindezt úgy, hogy közben továbbra is megőrizzük a 2006-os szellemiségünket.

Škoda Titan Desert
Az első Titan Desert óta már több mint 5000 versenyző csatlakozott az eseményhez, köztük minden idők legjobb spanyol kerékpárosával, Miguel Induráinnal.

Melyik győzelem volt a legizgalmasabb számodra? Van kedvenc pillanatod a versenyekről?

Büszke vagyok minden olyan győzelemre, melyet a nagy kerékpáros események, mint a La Vuelta vagy a Tour de France győztesei arattak a Titánban. Ilyen volt például Roberto Heras, Oscar Pereiro vagy Cadel Evans befutója. A kedvenc pillanatom kétségkívül mindig az, amikor a versenyzők az utolsó szakaszba érnek, majd átrobognak a célvonalon, ahol átadjuk a beérkezők fosszíliáit (csiszolt köveket), valamint az ezt követő több száz résztvevő örömujjongása.

Milyen elképzeléseid vannak a Titan Desert jövőjével kapcsolatban? Lehet még hova fejlődni?

Arról álmodozunk, hogy különböző kontinensekre is kiterjesztjük az eseményt, és az montizás további szerelmeseit vonjuk be ebbe a versenybe, melyben keveredik a kaland, a szenvedély és a Titán-jelöltek ereje. Nálunk a résztvevők a főszereplők, és a lehető legmagasabb minőséget nyújtva szeretnénk segíteni őket az egész folyamatban.

Szerinted mi vonzza a kerékpárosokat egy ilyen versenyre? Miért olyan egyedülálló a Titan Desert?

Az első dolog, ami ide csábítja a Titánokat, az a környezet, vagyis az impozáns marokkói sivatag. A forró homoktenger borzasztóan ellenséges terep tud lenni, ugyanakkor ideális helyszín lehet a sport- és magánéletben tapasztalt legnagyobb kihívások leküzdésére is. A sivatagban való órákon át tartó kerékpározás ugyanis nemcsak a határaid feszegetésére, de azok átlépésére is kényszerít, ekkor pedig egy olyan éned bukkan elő, amelyről addig a pillanatig nem is tudtad, hogy létezik. Sok Titán elmondta nekünk, hogy ez a kaland szó szerint megváltoztatta az életszemléletüket. Az egy hetes verseny során a Titánok áldozatvállalási és önfejlesztő képessége soha nem látott szinteket ér el.

Egy másik szempont, ami olyan egyedivé teszi a Škoda Titan Desert Moroccot, a “Titán szellem”. Nem látható, nincs fizikai alakja, de jelen van a verseny minden részében. Ez a bajtársiasság, a barátság, a szolidaritás, a “ma neked, holnap nekem” gondolkodásmód, a célba érkezés utáni közös öröm, az előző nap tapasztalatainak megosztása és a következő napra való együttes felkészülés. A Škoda Titan Desert Morocco egy felejthetetlen élmény, melynek során a nap 24 órájában olyan sportolókkal lehetsz együtt, akiknek ugyanaz a szenvedélyük, mint neked.